Ballagunk az ebbel a parkba és a zebrán átmenve
szokás szerint hajítom el neki a labdát. Igen
ám, de az a francos golyó megakad egy vékonyka gallyon és már pattan is
az úttest felé. Eb persze megfeszül, pattanna utána, de még időben kiáltok rá:
Colin, Nem! Talán a hangomnak szokatlan színezetet adó félelmet érzi meg, de
megtorpan a Sárga Isten utáni hajszában és hasra fekszik. Megdicsérem és
megparancsolom, hogy Ott Marad! A hajító nyelet eléje fektetem, hogy éreztessem
vele, a parancs most tényleg nagyon komoly, aztán megvárom, amíg az autók
áradata elmegy és kiballagok a kereszteződés közepébe a labdához. Futni nem
merek, nehogy a kutya utánam vesse magát. Labda megvan, fordulok vissza, de
persze minden irányból zöldet kapnak az autók, jönnek is vagy húszan, várni
kell. Szemem a kutyán, kutya szeme rajtam, de mozdulatlanul fekszik, mint egy
szobor. Közben busz áll be a megállóba, emberek jönnek-mennek, ő engem figyel
és hasal. Végre odaérek hozzá, mire felpattan és örülünk egy kicsit, majd a
labda reppen és a nyomában Colin is. Én pedig határtalanul büszke vagyok rá.
2 megjegyzés:
<3
lehetsz is, nagyszerű kutya!
Megjegyzés küldése