December 11. Colin

Mikulás napján az egész család lógatta az orrát. Üres volt a ház, rettentően hiányzott Valaki, aki előtte tizenöt éven keresztül ott örült az ajtó nyílásakor, akivel bebarangoltuk az Őrséget, a Balaton felvidéket, a budai hegyeket, aki mellénk bújt a tv előtt, aki türelmesen várta, hogy a vacsorából neki is jusson pár finom falat. Morgan aznap reggel ment el az örök vadászmezőkre, és nem nagyon tudtunk mit kezdeni az űrrel, amit maga mögött hagyott a családban. Hiszen még itt voltak körülöttünk a dolgai, még nem volt szívünk elpakolni a tányérjait, a játékait, mintha sosem lett volna.

A ház ura a kissé komor hangulatú vacsora után tétovázva megköszörülte a torkát. -Az interneten láttam valamit... – kezdett bele és azonnal kétfelől hurrogtuk le: Nem! Némi feszült csend következett. Magamban én is háborogtam: Hogy tud máris erre gondolni? Hiszen még alig néhány órája volt, hogy ... Turkáltuk a vacsorát, aztán egy idő után újra próbálkozott: -Higgyétek el, a legjobb fájdalomcsillapító lenne! ...Nem hittük el. Egy fél óra múlva nemes egyszerűséggel nyitva hagyta a laptopot egy képnél, és ezzel megpecsételődött a sorsunk. 

Egy „édestündérgombócplüssmaci” szerepelt a képen ... pontosan úgy reagáltunk, ahogy számított is rá... nem lehetett nem imádni már az első pillantásra, ismeretlenül, a távolból. –Szombaton el kellene hozni, mert már majdnem tíz hetes – adta meg a kegyelemdöfést a családfő, hogy aztán az egész hét ennek a várakozásnak az izgalmával teljen. És persze némi lelkiismeret furdalással, amiért ilyen hamar képesek voltunk valaki mást is a szívünkbe zárni. 

Szombaton pedig megérkezve egy Ópusztaszerhez közeli tanyára, a villanypásztor mögött megpillantottuk a világ egyik legédesebb kis kölyökkutyáját. Hazafelé fogtam az ölemben és végre tudtunk beszélni olyan apróságokról, mint például a névadás, ami egész héten tabu-téma volt, mert még mindig ott volt bennünk az a furcsa érzés, hogy valamilyen módon hűtlenek vagyunk öreg barátunkhoz, aki most odaföntről biztos szemrehányóan néz le ránk. Szombat délre úgy döntöttünk, hogy ha két héttel ezelőtt találtuk volna ezt a kölyköt, akkor még ő is örülhetett volna neki. Szerelem volt első látásra ez a kis bolhás, és ez utóbbi jelzőt tessék szó szerint érteni.

Ma négy éve, hogy velünk van Colin, aki egy ideig úgy tűnt, a klasszikus „Gyereide-takarodj” nevet fogja kapni, ...amikor is a mamája törzskönyvén felfedeztem egy ismerős nevet, hogy úgy mondjam, egy közös őst Morgannal. Ő volt Királytelepi Arany Colin, és innentől már nem is volt kérdés, hogy a kis mafla is ezzel a névvel fog bemutatkozni a jövőben. 

Követve a régi hagyományokat, visszük magunkkal mindenhová, ahova csak lehet, bár olyan ragaszkodó, hogy ha akarnánk se tudnánk elhagyni. ...Azon a bizonyos egy héten, amíg a vele való találkozásra vártunk, én számtalanszor elszipogtam, hogy „Mi lesz,ha nem lesz olyan bújós, mint Morgan volt?”. Nos, ha lehetett ezt fokozni, Colin képes volt rá. Szelíd, báránylelkű, örök baba, labda-és vízmániás. Soha nem gondoltam volna, hogy kutyával ennyire egyszerű is lehet az élet, mint vele. Gyorsan feledve a kezdeti gyerekkori rosszalkodásait, amiknek néhány fülhallgató, sok-sok papír és más apróság vált az áldozatává, egy igazi angyalt kaptunk a személyében. Hihetetlen nyugodt, konfliktus-kerülő, a parkban is elhíresült a barátságosságáról. Ha olyan kutyus bukkan fel a gazdájával, akik még nem ismerik, a többiek kórusban nyugtatják, Colintól nem kell félteni.

Nyilván sokat jelent a tapasztalat, amire Morgan mellett tettünk szert, de Colin a maga módján egy őstehetség. Talán nem olyan ügyes fizikailag, mint az elődje volt, az agility nem lenne olyan egyértelműen neki való foglalkozás, de ugyanakkor természetes intelligenciájával elképzelhetetlenül könnyen tanítható. Itt nem mindenféle trükkökre gondolok, a mindennapi életben való alkalmazkodása fantasztikus. A póráz az esetében valójában csak látványos kiegészítő, alig használjuk, mert egész egyszerűen nincs rá szükség. Annyira a gazdára figyel, hogy ez a legszorosabb póráz, amit csak el lehet képzelni. 

Mint mondtam, ma négy éve van velünk... rengeteg idő áll még előttünk, közös kalandok, ...és a már mögöttünk lévő évek ismeretében bizton állíthatom, életünk egy különösen szép fejezetét köszönhetjük neki.