Mai keserűs...

Elég sokat jövök-megyek a fővárosnak nevezett rumliváros frekventált és kevésbé szem előtt levő utcáin, terein is. És mivel elmúltam már... szóval, annyi; így aztán van némi összehasonlítási alapom is. Amikor én még kissrác, akarom mondani kislány voltam, a Rákóczi út Pest egyik - ha nem a leg- fontosabb útja volt. A Duna és a Keleti pályaudvar között áruházak, üzletek sorakoztak, a sétálgatók között rengeteg külföldi turista rótta a járdákat. A kirakatok pedig egymással szó szerint is versenyezve hívogatták a vásárlókat. Pedig nem volt akkora kínálat, mint napjainkban. De talán éppen ezért is születtek az ötletes, helyenként már-már művészi megoldások. Grafikusok, dekoratőrök, kirakatrendezők... röviden: szakemberek álmodták kívánatos formába a szegényes portékát. Az már csak a ráadás volt, hogy a "Tiszta udvar, rendes ház" városiasodott formájában seperték, sőt mosták a járdákat, tisztán tartották a kirakatüvegeket.
Miről jutott ez eszembe? Egyszerű. A kihalt főútvonalakon (a mellékutcákról itt most végképp szó se essék) üresen ásítozó, gazdátlan, mocskos portálú üzlethelyiségek sorakoznak. Bejárataikba hajléktalanok húzódnak, több méteres környezetükben üvölt a nyomoruk, elhanyagoltságuk... mondjuk ki, bűzük. Összefirkált házfalak, összerondított faltövek, a szemetesekben és mellettük gyűlő mocsok. Az életben maradásért még küzdő üzletek kirakataiban pedig kaotikus összevisszaság, hátha az arra járó a nagy katyvaszban talál valamit, amiért majd benyit az ajtón. Igénytelenség, kosz és káosz. Ez a főváros mai képe.
Közben dekoratőr ismerősöm külhoni kocsmában mosogatva próbálja kinyögni az itthoni adósságait.
Fogom a fejem és nem tudom, hova tart a világ. Egyrészt rakéta sebességgel fejlődünk, a tegnap álmai ma már megvalósult gyerekjátékok. Másrészt... olyan érzésem van, hogy ugyanazzal a sebességgel száguldunk vissza a sötétnek nevezett középkorba.
És közben nem értem, hogy mire várunk még? Meddig kerülgetjük közönyösen, beletörődően a minket körülvevő koszt és igénytelenséget?
Messzire vezető kérdések ezek, tudom. Pedig csak állok a főváros közepén egy zebra mellett és a szemben lévő beplakátolt kirakatüveget bámulom. Pillanatnyilag még ez az olcsó csomagoló papír jelenti a rendet a káosz közepén. Kétségbeejtő... És lassan szégyellem, ha látom a turista buszokat lassan végig csorogni ezen az útszakaszon... Az biztos, az ő szemükben ez a kirakat végképp véleményformáló lehet...