Az Alkonyatról tőlem először és utoljára… és tulajdonképpen egészen másról

Az Alkonyat (Twilight) Sagát Stephani Meyer vetette papírra. Nem nyitok vitát arról, hogy mennyire irodalmi alkotás a kb. 2,5 ezer oldalnyi romantikus vámpírsztori, mert nyilvánvaló, hogy nem a szépirodalom csúcsa, hihetetlen népszerűsége ellenére sem. Amiben – csak zárójelben jegyzem meg – alighanem kiemelkedő szerepe volt az egyik főszereplő megformálójának. Akinek a nevét itt most juszt se írom le. J

Szóval, óriási a könyv sikere, amit törvényszerűen követett a megfilmesítés. Na, itt már a rajongók is képesek voltak kritikát gyakorolni, mert a regényfolyamból készült forgatókönyvek elkövetője – érthetetlen módon az összes részen keresztül Melissa Rosenberg képes volt…

Na, itt vesz az írás új irányt…

szóval, Melissa Rosenbergnek sikerült úgy kiherélnie a regényt, hogy úgy éreztem még én, önjelölt tollforgató is, hogy ennél fél kézzel is jobbat írtam volna. Aztán persze némi önkritikát gyakorolva feltettem magamnak a kérdést: Tudod te egyáltalán, mi fán terem egy forgatókönyv? Mi a különbség regény és forgatókönyv között? Sejtettem persze, de a sejtés még messze nem tudás, így a szakirodalomhoz fordultam , hogy mielőtt a jövőben ilyen nagyképűnek ható kijelentéseket tennék, legalább az alapokkal tisztában legyek. Meg hát sose lehessen tudni… hátha megírom az évtized regényét, abból a forgatókönyvet máris nem kell másra bíznom (legalább nem rontja el), kis kedvencemhez barátosnő ékes fordításában el is juttatjuk (erősen dolgozunk a megfelelő kapcsolat kiépítésén), ő persze azonnal beleszeret a számára elképzelt karakterbe és máris forog a kamera, mondjuk itt Etyekwoodon. Ennél a pillanatnál már sokadszor kapom ki a kezem a közeli éjjeli edényből. Marhaság? Talán. De az emberiséget a merész tervek lendítették eddig is előre, és jó eljátszani legalább a gondolattal, mi lenne ha…

A segítség Syd Field Forgatókönyv – A forgatókönyvírás alapjai c. könyvének formájában érkezett. Field nemzetközileg elismert forgatókönyvíró, prudecer, tanár, előadó, számos bestseller szerzője. Sok ezer forgatókönyv elolvasása és jónéhány írása (és megfilmesítése) után alighanem tudja, miről beszél. Ki vagyok én, hogy vitába szálljak vele? A könyv egyszerre jó és borzalmas. Egyszerre nyitja rá az ember szemét a nyilvánvalóra és egyszerre keseríti el. Én magam is szájtátva fedeztem fel ösztönösen elkövetett jó megoldásaimat és persze legalább ennyiszer a hibáimat is. Egyetértően bólogattam sok helyen, és makacsul ráztam a fejem , ha jobbnak véltem a saját ötletemet. Mindenképpen tanulságos volt elolvasni. Profi aligha azzal leszek, hogy átrágtam magam rajta, de legalább azzal már tisztában vagyok milyen hibákat ne kövessek el. Bár, úgyis el fogom.

El kell hinnem Syd Fieldnek, hogy „a legtöbb könnyen olvasható forgatókönyv – magyarán azok, amelyeket csinos mondatokban, stílusos, irodalmi prózában és gyönyörű párbeszédben írtak – általában nem működik. .. Olyan stílus kell, ami szinte leugrik a papírról, s benne van az a nyers energia, amit megtalálni például a Keresztapa c. könyvben. .. Mert a forgatókönyv történet képekben elbeszélve.”

Ennek a megfogalmazásnak a nagy igazságára akkor ébredtem rá, amikor a friss mozis élményt követve volt szerencsém elolvasni a Bel Ami forgatókönyvét. Egyúttal rájöttem arra is, hogy a legjobb „tankönyv” valóban minél több forgatókönyvet elolvasni. Lehetőleg olyanokat, amelyeket már meg is filmesítettek.

Ami az olvasáskor leginkább megfogott, az a következő gondolat: „Az emberrel két-háromszor történik olyasmi, ami új mederbe tereli az életét. Találkozunk valakivel, elmegyünk valahova, vagy olyat teszünk, amit korábban soha, és ezek a pillanatok nem mások, mint lehetőségek. Oda terelnek minket, ahol lennünk kell, ahhoz a dologhoz, amivel foglalkoznunk kell az életben… Tanulni lehet minden pillanatból, minden élményből, amelyet e bolygón töltött kurta időnk alatt átélünk. Hívhatjuk sorsnak, hívhatjuk végzetnek, hívhatjuk bárminek; nem ez a lényeg.”

És hogy ezt az egészet miért írtam meg? Őszinte legyek? Már fogalmam sincs, de amikor belekezdtem, jó ötletnek tűnt. Mint annak a bizonyos forgatókönyvnek a megírása is, ami azonban valószínűleg egy beteljesületlen álom marad. Mert, ahogy Syd Field fogalmaz: „A tehetség Isten ajándéka; vagy megkaptad, vagy nem. De az írás személyes felelősség; vagy írsz, vagy nem írsz… A téma a kellő pillanatban rád talál. Nagyon egyszerű. Bízz magadban! Csak észre kell venni a cselekményt és a karaktert. De.. nem ülhetsz le könyvet írni egyetlen ötlettel a fejedben.”

Mindenesetre még nem értem a könyv végére. Még rágom a mondatokat, még rágom az ötletemet is. Viszont elolvastam az utolsó oldalt, mert még abból a korból származom, amikor a napi újság legérdekesebb híreit is ott találtam. Szerintem itt is így történt:

„Mindenki író. Néhányan befejezik a forgatókönyvüket. Mások pedig nem. Az írás kemény munka, napi meló. Vannak jobb napok és rosszabbak. A profi kitűz maga elé egy célt és megvalósítja. Egy dolog mondani, hogy megírod, más dolog megírni. Próbáld nem megítélni, amit írtál. Évekbe is telhet, mire objektíven rá tudsz nézni a könyvedre. Talán sosem leszel képes rá. A „jó”, a „rossz” megítélése, az összehasonlítás értelmetlen. A forgatókönyv önmagáért beszél. Az írás személyes felelősség, vagy írsz, vagy nem írsz. Nincsenek váratlan sikertörténetek. Ahogy a mondás tartja: A váratlan siker tizenöt év munkába kerül.

A világon semmi sem helyettesítheti a kitartást. A tehetség sem. Minden bokorban van egy tehetséges, sikertelen ember. A zsenialitás sem. A meg nem értett zseni szinte már közhely. Az iskola sem. A világ tele van iskolázott koldusokkal. Csakis a kitartás és az eltökéltség mindenható. (McDonalds Corp.)

A tehetség Isten adománya. Vagy tehetséges vagy, vagy nem. Ha sikerül eladnod egy forgatókönyvet, ha nem, ez nem szabad, hogy változtasson a gondolkodásmódodon, az önbizalmadon. Ne hagyd, hogy beleszóljon az írás élményébe. Hosszú távon elérted, amit el akartál érni. Valóra váltottad reményeidet és álmaidat, elérted a célodat. Az írásnak megvannak a maga gyümölcsei. Élvezd ki őket. Add tovább!”