2012. márc. 9.

Egy este a Bonyai Vendéglőben… ír zene, málnaszörp és mellbeverő beszélgetés mellett

Alessia csoporttársa zenész egy ír zenét játszó együttesben. Mivel az ír népzene és a sztepptánc mindkettőnknek tetszett, tetszik, úgy éreztük, ott a helyünk a kis budai vendéglőben ezen az estén. Elvégre Nőnap van!

Az első meglepetés a belépést követően ért minket. A vendéglő … nos, ha úgy próbálom megfogalmazni, hogy igazi 70-éveket idéző retro hely, akkor nem is járok nagyon messze az igazságtól. Az apró helyiségben kis asztalok, még kisebb, jelzés értékű terítőcskékkel és fémvázas, ám kárpitos karosszékekkel. A sarokban a „bár”, ahol a friss csapolt sörök mellett, olcsó borokat, spiriteket és házi szörpöket szervíroz a tulajdonos. A tíz kis asztalka közül kettőnél már ülnek, úgy tűnik, előzetes helyfoglalás nélkül is jut nekünk hely. A laza eleganciával kötött pulóverben (amely alatt villogva zenél a nyakba akasztott telefon) feszítő vendéglős már hozza is az étlapot… kinyitjuk … és a szavunk eláll. Ilyet még egyikőnk sem látott. Franciakockás papíron kézzel írva… de… vannak angol nyelvű oldalak is.

A házias ízeket ígérő kínálatot olvasgatjuk, közben a „termet” pásztázza kíváncsi tekintetünk. A falakon boszorkányok, talán maga Merlin varázsló is, pókok, denevérek. A ma este zenei anyagához kétségtelenül illő díszlet. A konyhát takaró mellvéd tetején könyvhalom, alatta üdítő italos rekeszek egymásra pakolva, a közelében álló magányos asztalkán laptop, a könyvelés részét képező számla és irathalmaz. Mintha csak az időnként otthon is eluralkodó rumlit látnám.

Késő este van, így aztán csak valami „könnyű” ételt választok. Legyen egy gulyásleves paraszttálban… a csészényi adag azért biztosan kevés lenne. Alessia rántott camembert sajtot kér rizzsel. Mivel mindketten kocsival jöttünk, előttem hamarosan egy korsó halvány színű, de valóban házias ízű málnaszörp landol, Alessia tonikot választ. Lassan a zenészek is belekezdenek a műsorba.

Az Éirí zenekar várakozásunkkal ellentétben nem műkedvelőkből áll. Mindannyian magabiztosan kezelik a hangszereket és pillanatokon belül a Titanic gyomrában a kivándorlók által rendezett zajos, lábmozgató bulihoz hasonlatos hangulatot teremtenek. Önkéntelenül mozdul a kéz és a láb, veri a ritmust az asztal alatt és az asztal tetején. Van valami ezekben a hangokban, ezekben a ritmusokban, ami mosolyt csal az arcokra, mozgást kényszerít az egyébként makacsul lusta testre.

Pedig az este igen szűkkörűre sikeredett. A zenészek öten vannak, a hallgatóság velünk együtt hat főből áll. Később még egy pár érkezik, és ennél a létszámnál meg is áll a számláló. Kár… akik nem jöttek, nem is sejtik micsoda hangulatról maradtak le.

Közben megérkezik a vacsoránk. A gulyásleves a paraszttálban, amit mi inkább menzás mélytányérnak aposztrofálnánk. Kicsit csorba is, de elegánsan egy kis tányért, szalvétát raktak alá. Az evőeszközök külön tányéron érkeznek, igaz csak egyetlen szalvétával. Viszont kapunk kenyeret, erős paprikát is. A leves sűrű, kicsit nagyüzemi íze van, sótlan is, de ez nem olyan probléma, amit ne lehetne orvosolni. Összességében, ettem már rosszabbat, sokkal rosszabbat is, sokkal vágósabb helyen.

Furcsa érzés evés közben hallgatni a zenészeket (és verni a taktust az asztal alatt a lábammal). Alessia nem tagadja meg önmagát, próbál néhány felvételt készíteni az együttesről, lehetőleg vakuzás nélkül. Közben beszélgetünk is, amennyire a hangerő engedi. Mellbevágó híreket mesél közös ismerősről, akihez őt régi, mély barátság fűzi. És mivel neki fáj, így engem sem hagy érintetlenül a dolog. Át is tudom érezni a félelmét, hiszen jómagam is kerültem hasonló helyzetbe, megérintett az értelmetlen, korai elválás lehetősége.

Aztán szinte kényszeresen vidámabb témát keresünk, utazások, tájak, könyvek, zenék kerülnek terítékre. Elmélázunk a könyörtelenül múló időn, kuncogva tervezgetjük az ellenállás kis csatáit. Közben az együttes tagjai pihenőt tartanak, vacsoráznak, az étterem előtt dohányoznak néhány vendéggel együtt. Aztán a „show” folytatódik, sőt a végén még kis ráadást is kapunk. Valamint egy meghívást a rövidesen bemutatásra kerülő élőzenés ír sztepptánc showjukra, az Erin-re. Egy pillanatra el is kap a vágy, hogy ott legyek, de aztán eszembe jut, hogy azon a napon egy másik nagyon várt és nagyon vidámnak ígérkező programom lesz, Barátnőkkel tartok Párkányba. Mozizni fogunk. Mert eldöntheti néhány nagyfejű, hogy mi kell a hazai mozilátogatóknak, de mi meg eldönthetjük, hogy akkor hova megyünk moziba.

Nem hittem, hogy ebből az estéből ennyi minden kihozható, de az alsó rakparton hazafelé suhanva be kellett ismerjem, jó kis este volt. Feledhető volt ugyan a gulyásleves, de valamiért még ez sem szegte a kedvem. Kell néha egy ilyen csajos este, csak ne kelljen rá a következő nőnapig várni!

8 megjegyzés:

Béb írta...

Jól tettétek! Kedvet csináltál hozzá!

Unknown írta...

Benne maradt két Nóra! :P XD Amúgy részemről okés. Mármint a csajos este.

Lazac írta...

Nórás sztori, de jó:):):):)

Csapos írta...

Öööö, mi ez a nórázás?
teide

Unknown írta...

Blogcsapda... :) Van nekije egy írós blogja, amiben elnevezett Nórának, pedig csak a hülye nem tudja, hogy rólam van szó... :) :) Aztán most már itt is kezdi... és még össze is keveri... hát belőle sem lesz Charlie angyala, az fix... :P XD XD

Golden írta...

nem cikizni, pedig még baromira koncentráltam is... az lehetett a baj XDD

Golden írta...

nyah, kijavítottam :)

Lazac írta...

nem cikiztünk, csendben vihogtunk :):):)