Hát, ezt is megértük ..

Ma jött el a napja, hogy Colin ismeretséget kössön a buszokkal. Igyekeztem olyan időpontot találni, amikor csak kevesen utaznak. Ha esetleg bénáznánk, minél kevesebben látják, annál jobb - alapon. Nos, nem bénáztunk. Sőt... A kislegény várakozáson felül teljesített. Az első busz még csak nem is alacsony padlójú volt, tehát lépcsőzni is kellett, de nem volt gond. Odafönt aztán simán a fejére tudtam húzni a pofaszíjat is, ami a buszmegállóban még komoly(nak tűnő) ellenállásba ütközött. Először mellette guggoltam, simogattam, duruzsoltam a fülébe, hogy milyen ügyes, okos. Aztán (mert a térdeim kezdték feladni) felálltam, de Colin tovább hevert nagy nyugalommal. A leszállásnál egy kis rántás után végül is pánik nélkül jött le a lépcsőn, hogy aztán a megállóban viharosan örüljünk a sikeres utazásnak.
Hazafelé már alacsony padlós buszt kaptunk ki. Két megállóval később azonban a busz hirtelen tele lett, (ezeknél a buszoknál amúgy is alig van állóhely) Colint alig tudtam elbújtatni a lábaim között. (ennyit arról, hogy a diákok a magas óraszámokkal túl vannak terhelve - akkor mi a fenét kerestek ennyien már 12-kor a buszon?) Felszálláskor megint pofaszíj nélkül volt a kutya, a sofőr azonban (naggyon lelkiismeretesen) képes volt kiszólni, hogy ugye van nálam szájkosár, mert anélkül le kell szállnunk. Egy négy és fél hónapos kölyökkutyával! Ami mellesleg golden, bár, ehhez valóban nem kell értenie. Még élénken emlékszem, amikor egy kis kosárban bújó fehér szőrpamacs végigugatta az utat (az utasok majd meghülyültek az üvegrepesztő hangjától), és amikor a gazdája nyugtatta, még meg is kapta. De annak se szájkosár nem kellett, se jegy! Na, mindegy, ez itten a cseppet sem elfogult magánvéleményem volt.
Leszállás után még elengedtem a parknál egy kicsit. A sok élmény után időszerű volt egy pisilés. Aztán boldogan futott vissza hozzám és rövidpórázon, nagyfiúsan bandukolt mellettem hazáig.
Mondtam már, hogy imádom ezt a kis vakarcsot? :)