2011. febr. 15.

Csapongós

Kár, hogy az ember fejében nincs egy kis merevlemez, amire a gondolatait bevéshetné (mondjuk, néha jobb is), mert amikor papírközelbe ér az ember grafomániás lánya, már többnyire csak az erősen maradék gondolatai maradnak meg, a jobb „sorok” valahogy törlődnek a memóriából.

Szóval, reggel a parkba menet azon járt az agyam, hogy Colin ugyebár már két hónapja része az életünknek, lassan öt hónapos lesz és ez alatt az idő alatt rendesen kitett magáért. Jó és rossz értelemben egyaránt. Egyrészt egy édes, aranyos, okos lurkó, aki engem a meghatottságig elvarázsolt azzal, hogy három hónapos kora óta nyugodtan elengedhetem a parkban, mert nem megy világgá, ha szólok neki, azonnal jön, a legnagyobb játékból vagy a legizgalmasabb (és leggusztustalanabb) szagok mellől is. Ez nekem (Morgan meglehetősen problémás ifjúkora emlékei után) akkora élmény, ami jószerivel feledteti azt az igencsak problémás apróságot, hogy egyszerűen nem lehet magára hagyni.

Megoldásnak egyelőre csak az mutatkozik, hogy indulás előtt százféle szempont alapján nézek végig a lakáson, igyekszem egy kölyökkutya szemével felmérni a terepet, elpakolok nagyjából mindent, amivel főleg én magam kerülök kapcsolatba a nap folyamán (ugyanis Colin elsősorban ezekre a dolgokra vadászik), aztán nagy cselesen kikészítek egy újságot a konyhapult sarkára. Mert Colinnak ez valamilyen oknál fontos. Hogy legyen egy újság, amit cefetekre apríthat. Áldás a sok reklámújság, van belőle bőven, Colin legalább átböngészi őket. Néha ugyan mellé pakolja a cipőmet, sálamat, sapkámat (és ami ruhaneműt még talál) is, de ezekben eddig még soha nem tett kárt, akkor meg had vigye.

Szobatisztaság már régen nem kérdés. Éjszaka alszik, mint a bunda. Napközben, ha otthon vagyok, semmi gond nincs vele, játszik, alszik, jó gyerek. Sétánál, parkbeli hancúrnál okos nagyfiúként viselkedik. Mondjuk, séta közben ne akarjak a bankban intézni semmit, mert az ültetés még nem megy, nagyon nem megy. A tegnapi próbálkozás is elég nagy kudarc volt, bár a hisztit a biztonsági őr simogatása lecsendesítette, de szegény ember nem a kutya szittelésére van ottan alkalmazva. Talán még a legjobban a kocsiban hagyást tűri, azt ugyan nem állítom, hogy örül neki, de még üléshuzat és egyebek nem látták kárát.

A „marad” vezényszó egyébként még lakáson belül sem akaródzik működni. Egyszerűen képtelen vagyok az árnyékszerepről lebeszélni. Látszólag mélyen alszik az íróasztal alatt, de ha csak moccanni merek, már jön és kísér. Együtt hallgatjuk a fürdőszobában a víz csobogását, és szerintem már a főzéshez is ért, mert figyelmesen követi a mozgásomat a fridzsider és a tűzhely között. Ez a nagy ragaszkodás egyfelől megható, de tudom én is, hogy idővel kifejezetten terhessé is válhat. Dolgozunk az ügyön, de igazából fogalmam sincs, mit kéne tennem ez ügyben.

Tegnap egyébként állatorvosnál is voltunk. Elfogyott a kalciumtabletta, meg hát útlevelet is csináltattunk az ebgyereknek, soha nem lehet tudni, mikor kell, legyen. Ha már ott voltunk, tanácsot kértem kis csipás szemei miatt is. Kiderült, hogy egy kicsit még bő rá a bunda (ez mondjuk, látszik :) ) és emiatt a szemhéja kicsit befordult, az irritálja a szemét, ezért könnyes és csipás. Kaptunk rá szemcseppet és várni kell, hogy a koponya nőjön, boltosodjék, akkor majd (remélhetőleg) a szemhéj is kifeszül és megszűnik a probléma. Más verzióról egyelőre nem beszéltünk. 23 kilója ellenére szinte sovány – mondjuk mi. Erre azt mondta a doki, hogy nem sovány, hanem nyurga és higgyem el, ha 23 kiló, akkor elég „sűrű” kis legény, jelentsen ez bármit is. A sűrű legényke egyébként hatalmas étvággyal eszik naponta három alkalommal. És leginkább most már bármit, már falatokra sem kell vágni, szépséges új fogaival megoldja a kérdést. Esténként pedig almázunk. Én pucolom, gerezdekre vágom, ő meg együtt falatozik velem. Mint a gyerekeim :)

Néha azon gondolkozom, ilyen problémamentes gyerekkor után vajon miben és mennyire fog megváltozni az ivarérettség táján? Lesz olyan óriási szerencsém, hogy felnőtt kutyaként is ilyen szófogadó maradjon? (esetleg még a magányt is elviselje egy-két órára?) Vagy a fekete leves majd csak ezután következik? Hát, idővel majd kiderül, igaz? Addig is élvezem a kis szőröst. (és most megpróbálom megerőszakolni a szemcseppel)

2 megjegyzés:

Béb írta...

Huhh, akkor mekkora lesz 2 évesen? Kifejlődve, megizmosodva...
Nekem sokszor egy 30 kilós Gyurmával is nehéz...
Bár, ők nagyon eltérő jelleműek. A buldogok rettentő önfejűek.
Ő még mindig eléggé seggbemászós.
Az újságokat viszont nem abajgatja - egyszer volt csak egy egész napos egyedül maradásakor egy zsepkendő aprítási akciója. Az újságokkal max annyit művel, h a pici kengurut begyömöszöli az újságtartóba - kosarazik a gyerek - hogy figyeljek rá.
Együtt almázás nálunk is van: én megeszem a kompótot, ő kinyalja a tégelyét.
Az utóbbi pár hétben sokat komolyodott (már az airsoftot is visszaadtuk). Ami nem is árt, mert lassan 2 éves lesz...

Golden írta...

mááár?... még csak most volt gyerek!