Hangok

Ahogy Simándy József után senki nem tudja Bánk bánt vagy Hunyadi Lászlót igazán életre kelteni (számomra), úgy Luciano Pavarotti is énekelhetett bármit, akár a telefonkönyvet is, utánozhatatlan hangjára bármikor "vevő" voltam. A rockvilágban meg ez a Jon gyerek tartja nálam már nagyon nagyon régen az első helyét.

Kutyás gondolatok

"Az élet nem a kutyákról szól, de az életet a kutyák teszik teljessé. " (Roger Carlas író és riporter)
"A kutya nem 'majdnem ember'. El sem tudnék képzelni nagyobb sértést a kutyák szemszögéből, mint amikor hozzánk hasonlítják őket." (John Holmes költő és tanár)
"Teljesen egyedül vagyunk ezen a bolygón; a bennünket körülvevő számtalan létforma közül a kutyát leszámítva egy sem lépett szövetségre velünk." (Maurice Maeterlinck belga drámaíró és költő)
"Minden tudás, a kérdések és válaszok összessége, ott lakik a kutyában." (Franz Kafka)
"Ahhoz, hogy egy kutyában igazán örömet találjunk, nem elég megpróbálni félig-meddig embert faragni belőle. A lényeg az, hogy mi is próbáljuk kutyaszemmel nézni a világot." (Edward Hoagland író)
"A kutya az egyetlen olyan élőlény a Földön, amely jobban szeret minket, mint mi saját magunkat." (Josh Billings humorista)
"A kutya számára az a legnagyobb öröm, amikor együtt bolondozunk vele. A kutya nem szíd meg ezért, hanem cserébe ő is bolondozik velünk." (Samuel Butler író)
"Leghűségesebb barátunk Ő, Aki elsőként köszönt, és a legvégsőkig véd." (Lord Byron)

Bosszankodós

Önkormányzattól rövid időn belül már a második tértivevényes, ajánlott levelet kapjuk. Kommunális adó, majd építményadó. Élek a gyanúperrel, hogy napokon belül érkezik majd a gépjármű teljesítményadójával kapcsolatban is. Természetesen mind külön-külön. És természetesen mindegyikben ott az az irritáló sor, mely szerint a teljesítéshez szükséges csekkeket majd egy későbbi levélben küldik ki. Azaz összesen hat tértivevényes, ajánlott levélben. Egyetlen egy helyett! És akkor a híradóban azt taglalják, hogy az önkormányzatok milyen kétségbeejtő pénzügyi helyzetben vannak. Ez az előbbi pazarló hülyeségük pedig csak egy a sok közül. Talán érdemes lenne a spórolást a postai költségekkel kezdeni. Szerintem meglehetősen tekintélyes összeg lenne. Hrrr....

Messze még az április... sajnos

Lehet nem szeretni a Twilight filmeket, de ez tuti jó lesz. Mert már a regény is az. Meg hát... azért Robertet csípjük, ez van.
De azt megmondhatná valaki, hogy a Bel Ami-ról miért nincsenek még sehol hírek???

Más

Mert hűséges típus vagyok, még mindig Bon Jovi, ezer éve már. Az első itteni koncertjére még rojtos bőrdzsekiben mentem. Történelem. De a szerelem örök!

Csapongós

Kár, hogy az ember fejében nincs egy kis merevlemez, amire a gondolatait bevéshetné (mondjuk, néha jobb is), mert amikor papírközelbe ér az ember grafomániás lánya, már többnyire csak az erősen maradék gondolatai maradnak meg, a jobb „sorok” valahogy törlődnek a memóriából.

Szóval, reggel a parkba menet azon járt az agyam, hogy Colin ugyebár már két hónapja része az életünknek, lassan öt hónapos lesz és ez alatt az idő alatt rendesen kitett magáért. Jó és rossz értelemben egyaránt. Egyrészt egy édes, aranyos, okos lurkó, aki engem a meghatottságig elvarázsolt azzal, hogy három hónapos kora óta nyugodtan elengedhetem a parkban, mert nem megy világgá, ha szólok neki, azonnal jön, a legnagyobb játékból vagy a legizgalmasabb (és leggusztustalanabb) szagok mellől is. Ez nekem (Morgan meglehetősen problémás ifjúkora emlékei után) akkora élmény, ami jószerivel feledteti azt az igencsak problémás apróságot, hogy egyszerűen nem lehet magára hagyni.

Megoldásnak egyelőre csak az mutatkozik, hogy indulás előtt százféle szempont alapján nézek végig a lakáson, igyekszem egy kölyökkutya szemével felmérni a terepet, elpakolok nagyjából mindent, amivel főleg én magam kerülök kapcsolatba a nap folyamán (ugyanis Colin elsősorban ezekre a dolgokra vadászik), aztán nagy cselesen kikészítek egy újságot a konyhapult sarkára. Mert Colinnak ez valamilyen oknál fontos. Hogy legyen egy újság, amit cefetekre apríthat. Áldás a sok reklámújság, van belőle bőven, Colin legalább átböngészi őket. Néha ugyan mellé pakolja a cipőmet, sálamat, sapkámat (és ami ruhaneműt még talál) is, de ezekben eddig még soha nem tett kárt, akkor meg had vigye.

Szobatisztaság már régen nem kérdés. Éjszaka alszik, mint a bunda. Napközben, ha otthon vagyok, semmi gond nincs vele, játszik, alszik, jó gyerek. Sétánál, parkbeli hancúrnál okos nagyfiúként viselkedik. Mondjuk, séta közben ne akarjak a bankban intézni semmit, mert az ültetés még nem megy, nagyon nem megy. A tegnapi próbálkozás is elég nagy kudarc volt, bár a hisztit a biztonsági őr simogatása lecsendesítette, de szegény ember nem a kutya szittelésére van ottan alkalmazva. Talán még a legjobban a kocsiban hagyást tűri, azt ugyan nem állítom, hogy örül neki, de még üléshuzat és egyebek nem látták kárát.

A „marad” vezényszó egyébként még lakáson belül sem akaródzik működni. Egyszerűen képtelen vagyok az árnyékszerepről lebeszélni. Látszólag mélyen alszik az íróasztal alatt, de ha csak moccanni merek, már jön és kísér. Együtt hallgatjuk a fürdőszobában a víz csobogását, és szerintem már a főzéshez is ért, mert figyelmesen követi a mozgásomat a fridzsider és a tűzhely között. Ez a nagy ragaszkodás egyfelől megható, de tudom én is, hogy idővel kifejezetten terhessé is válhat. Dolgozunk az ügyön, de igazából fogalmam sincs, mit kéne tennem ez ügyben.

Tegnap egyébként állatorvosnál is voltunk. Elfogyott a kalciumtabletta, meg hát útlevelet is csináltattunk az ebgyereknek, soha nem lehet tudni, mikor kell, legyen. Ha már ott voltunk, tanácsot kértem kis csipás szemei miatt is. Kiderült, hogy egy kicsit még bő rá a bunda (ez mondjuk, látszik :) ) és emiatt a szemhéja kicsit befordult, az irritálja a szemét, ezért könnyes és csipás. Kaptunk rá szemcseppet és várni kell, hogy a koponya nőjön, boltosodjék, akkor majd (remélhetőleg) a szemhéj is kifeszül és megszűnik a probléma. Más verzióról egyelőre nem beszéltünk. 23 kilója ellenére szinte sovány – mondjuk mi. Erre azt mondta a doki, hogy nem sovány, hanem nyurga és higgyem el, ha 23 kiló, akkor elég „sűrű” kis legény, jelentsen ez bármit is. A sűrű legényke egyébként hatalmas étvággyal eszik naponta három alkalommal. És leginkább most már bármit, már falatokra sem kell vágni, szépséges új fogaival megoldja a kérdést. Esténként pedig almázunk. Én pucolom, gerezdekre vágom, ő meg együtt falatozik velem. Mint a gyerekeim :)

Néha azon gondolkozom, ilyen problémamentes gyerekkor után vajon miben és mennyire fog megváltozni az ivarérettség táján? Lesz olyan óriási szerencsém, hogy felnőtt kutyaként is ilyen szófogadó maradjon? (esetleg még a magányt is elviselje egy-két órára?) Vagy a fekete leves majd csak ezután következik? Hát, idővel majd kiderül, igaz? Addig is élvezem a kis szőröst. (és most megpróbálom megerőszakolni a szemcseppel)

Mai más, csak úgy...

Hát, ezt is megértük ..

Ma jött el a napja, hogy Colin ismeretséget kössön a buszokkal. Igyekeztem olyan időpontot találni, amikor csak kevesen utaznak. Ha esetleg bénáznánk, minél kevesebben látják, annál jobb - alapon. Nos, nem bénáztunk. Sőt... A kislegény várakozáson felül teljesített. Az első busz még csak nem is alacsony padlójú volt, tehát lépcsőzni is kellett, de nem volt gond. Odafönt aztán simán a fejére tudtam húzni a pofaszíjat is, ami a buszmegállóban még komoly(nak tűnő) ellenállásba ütközött. Először mellette guggoltam, simogattam, duruzsoltam a fülébe, hogy milyen ügyes, okos. Aztán (mert a térdeim kezdték feladni) felálltam, de Colin tovább hevert nagy nyugalommal. A leszállásnál egy kis rántás után végül is pánik nélkül jött le a lépcsőn, hogy aztán a megállóban viharosan örüljünk a sikeres utazásnak.
Hazafelé már alacsony padlós buszt kaptunk ki. Két megállóval később azonban a busz hirtelen tele lett, (ezeknél a buszoknál amúgy is alig van állóhely) Colint alig tudtam elbújtatni a lábaim között. (ennyit arról, hogy a diákok a magas óraszámokkal túl vannak terhelve - akkor mi a fenét kerestek ennyien már 12-kor a buszon?) Felszálláskor megint pofaszíj nélkül volt a kutya, a sofőr azonban (naggyon lelkiismeretesen) képes volt kiszólni, hogy ugye van nálam szájkosár, mert anélkül le kell szállnunk. Egy négy és fél hónapos kölyökkutyával! Ami mellesleg golden, bár, ehhez valóban nem kell értenie. Még élénken emlékszem, amikor egy kis kosárban bújó fehér szőrpamacs végigugatta az utat (az utasok majd meghülyültek az üvegrepesztő hangjától), és amikor a gazdája nyugtatta, még meg is kapta. De annak se szájkosár nem kellett, se jegy! Na, mindegy, ez itten a cseppet sem elfogult magánvéleményem volt.
Leszállás után még elengedtem a parknál egy kicsit. A sok élmény után időszerű volt egy pisilés. Aztán boldogan futott vissza hozzám és rövidpórázon, nagyfiúsan bandukolt mellettem hazáig.
Mondtam már, hogy imádom ezt a kis vakarcsot? :)

Éljen a tavasz!

Variációk egy témára

A hangsúly egyértelműen eltolódott a papíros-cefetelős időtöltés irányába. Azt hiszem megvan a megoldás: mostantól DIREKT hagyok majd neki elérhető helyen valami szétszednivalót.

Ez kész :)

Colin és a haverok

A parkban nagy élet folyik. Nagy kutyás élet. Még saját honlapunk is van, a www.geszebek.hu.
Merthogy ez a Gesztenyés park. Mi meg az ebek. Itt, a jobb alsó sarokban vagyok én, bár egy kicsit régi a fotó, kb. másfél hónappal ezelőtti :)
A többiek meg a haverok, a szűkebb kör :) (Azért köztük is van olyan, aki kölyökkori képével hódít, pl. Rami, az óriássnauzer, aki már nem ilyen kis bájos, hanem komoly nagy - nagyon nagy - kutya) Szóval, a haverok: Babar, Bajnok, Béla, Dexter, Liza, Bonny, Brúnó, Füge, Rami, aki már Ramon, Winston, Negró, Pepin, Rozi, Vahid, Zeusz, Moha, Misu, Gizmó (és én)

Colin, a bosszúálló

Nem mondom, nagy öröm ERRE hazaérni. A kutyasétáltató koszos cipő csak dizájn-elem, azt sose bántja (hogyne, még elmaradna a parkbeli futkorászás), de a szemüveget csak az mentette meg az elmúlástól, hogy nem tudta a tokot kinyitni. A könyv viszont..., nos, annak annyi. Apró szépséghiba, hogy nem saját volt, így most nem tervezett kiadásba is vert ez a lökött kölyök. Annyi bizonyos, hogy a már-már túl szép összképet valamivel meg kellett keverni. Úgy látszik, nálunk ez az lesz, hogy nem lehet hosszabb-rövidebb időre magára hagyni. Ez meg elég kemény. Most ülök a romok felett és próbálok rájönni a megoldásra, ami vélhetően nem az lesz, hogy mostantól 24 órában Colinnal töltöm a napot. Ha ugyanis itthon vagyok, eszébe sem jut rosszalkodni. Békésen eljátszogat kismillió játéka egyikével, vagy akár az összessel, de a kárcsinálás fel sem merül, fegyelmezni sose kell. De ha ki merem tenni a lábam nélküle... büntet. De egy könyvet összetépni... ez már bűntett.

Izé-állapotjelentés

Három napos folyamatos izélgetés után Izé masnija még mindig sértetlenül a helyén van. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy Colin türelmes balett-tanár :)