Hetek óta melldöngetek, hogy én az idén nem fogok az utolsó pillanatban ajándékok után futkosni, csak azért, hogy még ez is legyen a fa alatt, meg az is legyen a fa alatt. Nem, az idén végre észnél leszünk és próbálunk az ünnep lényegével (azért ezt csak az idő múlásával értékeli át az ember, na) foglalkozni. Nem mondom, hogy nem lesz ez fura akár még egynémely családtagnak is, de vagy megszokja, vagy megszökik (nincs olyan szerencsém). Ehhez képest aggódva gondolom végig az ajándékok sorát, hogy talán mégiscsak kéne még egy jelképes kis izé ide, meg talán még oda is... A nagy elhatározás része volt, hogy nem a zebe-zabáról fognak szólni az ünnepek. Nos, a piacról ma is megrakott kosárral tértem haza, elvileg megvan minden, csak éppen az édességhez kellene még ez-az, meg talán x jobban örülne, ha ez is lenne az asztalon, y viszont éhes marad, ha nem csinálok még egy kis amazt. Áááá, nehéz az átállás, na. Viszont már kétszer pakoltam vissza a gardróbba a karácsonyfadíszeket, mert már erősen faöltöztetős hangulatban vagyok, de ilyen korán talán mégsem illene. És a hó még tartja magát, legalább az illúzió kedvéért, mert hancúrozni benne azért nem elég. Beköszöntöttek a téli vacsorák, úgymint babgulyás és sült csülök (istenien illatozott a szépséges kerámia tálkában), kiváltottam a koleszterin tablettát is, hogy gyengeségünket némiképp ellensúlyozzuk. Csendes gyertyafényben telnek már most is az esték, halk zene mellett. Már csak Nagyfiúnak kellene végre egy jó kis állás a karácsonyfa alá és teljes lenne a boldogság.
1 megjegyzés:
mama, hozzad már be az emésztésjavítómat is a vacsorához. :):):):)
az a sült csülök az nagyon nyamisan hangzik :):)
Megjegyzés küldése