A nap, amikor tényleg nem sok minden történt. Gyerekek az oviban, én kókadozok, mert az elmúlt hétnyi futkosós kórság alaposan mélyre vitte az energiaszintemet. Apa meg hirtelen indokolatlan késztetést érez, hogy most álljon neki a két férfiember által kiagyalt munkának. Történt ugyanis, hogy három éve, amikor elkészült a ház felújítása, az eredetileg rozsdamentes anyagból készült korlátelemeket lefestették matt szürkére. Újonnan pofásan festett, de egy idő után felhólyagosodott és foltokban kezdett leperegni. Na, a fiúk azt találták ki, hogy ezt bizony le kell vakarni. Vettek is hozzá keskeny kis spatulát, aztán a gondolat kicsit elhalt, ahogy az ember kiteszi a lábát a durva melegbe, mert olyankor kis túlzással még az élettől is elmegy a kedve, nemhogy a fizikai munkától. Na, apa tegnap váratlanul rákívánkozott a munkára. Csinálta is délelőtt tíztől délután négyig megállás nélkül. El is készült a teljes munka kb. ötödével. A levakart festéktől egy idő után úgy festett, mint egy bádogember és elég kérdéses volt, hogy a műfűről hogy a fenébe fogjuk felszedni a sok apró lemezkét. Én közben annyira voltam képes, hogy megcsináljam a marhapörit, kicsit felturbózva, mert volt benne répa, krumpli és apró kis gomba is. Az eredmény tökéletes lett, mert nyugodtan dolgozhattam, Pinky sem állt lesben mellettem, hogy mit segíthet.
Közben megjött a fiunk, hazahoztuk a kicsiket, akik a papával közösen feltették a közelgő ünnepre való tekintettel a nemzeti zászlókat; és innentől az este viszonylag nyugodtan telt. Jó nézni, ahogy a fiam és a menyem jó étvággyal tüntetik el a főztömet. Viccesen megjegyeztem, hogy otthon ezt savanyú uborkával vagy más savanyúsággal szoktuk enni, gondolván, hogy itt bizony ilyesmit úgysem lehet kapni, erre Sharon előkotort a hűtő mélyéről egy üveg uborkát. Német csemege uborka volt, de ropogós, finom, egészen meglepett vele. Végre felvágtuk a csokitortát, ami tulajdonképpen a bécsi Sacher torta pontos mása volt és azt kell mondjam, nagyon finom volt még így is, hogy hétfőn vettük. Utána - szó szerint - eldurrantottunk egy pezsgőt, még egyszer felköszöntve a ballagót, aztán lassan alusni tért a csapat. Estére megint közfelkiáltással nagymama nyerte a mesélést, de a bestiák annyi mindent kérdezgettek közben, hogy így is majdnem tíz óra lett, mire csendben szuszogtak.
Ma reggel itthon maradt a gyerek, a mi gyerekünk. Tervek ezerrel, hogy aztán megint minden másképp legyen. A két pasi most éppen a feljárati lépcső korlátját vakarássza, pedig a Kínai Park látogatásáról volt szó, de ez már a következő látogatásra marad. Ebéd után megint medence és pancsolás, hacsak az időjárás-felelős közbe nem szól és nem éppen akkor szakad le az ég.
Olvasom, hogy a vízes vb-n a magyar versenyzők (meg még nyilván sokan) panaszkodnak a hőség és a meleg tengervíz miatt. Nos, szerintem senkit nem érhetett meglepetésként, hiszen itt egész évben erre lehet számítani. A minap én is írtam, hogy Sentosán konkrétan pisimeleg a víz, most megtudtam, harminc fok felett van kicsivel. Hát, ezt előre lehetett tudni. Nem tudom, hogy a Marina öbölben jobb-e a vízminőség, vagy picit hűvösebb-e, de az is egy opció lehetett volna az úszásra. Az biztos, hogy amikor a Balck Penny teraszáról bambultam a vizet, jókora halak tátogtak az éltető levegőért ott is. A vízminőség meg? Ilyen meleg vízben azért kicsit bonyolultabb a kívánatos értéket elérni, ezért a várost hibáztatni dőreség, a szervezésnél kell ilyesmire gondolni és legfeljebb nem ide szervezni az eseményt.
Amúgy már napok óta akartam írni erről, most talán összejön: a szingapúriak se nem szebbek, se nem okosabbak, még csak nem is elegánsabbak, mint mi, egész egyszerűen csak szerencsésebb csillagzat alatt születtek, mások a lehetőségeik. Az eleganciáról annyit, hogy a turkálós szettjeim és a temus mezítlábas cípőm itt már kifejezetten jólöltözöttnek számít. Vannak csodás üzleteik, de nyilván a köz nem ott vásárol, hanem az olcsó kínai és indiai üzletekben. Ami érthetetlen, hogy rengetegen járnak mindenféle hernyótalpas zárt edzőcipőben, ami néha egészen nevetségesen fest az amúgy 40 kilós gyereklány testeken. Egy viszont tagadhatatlan... amíg én egy reggeli óvodai kör után úgy festek, mint a lefőtt kávé, addig nekik még véletlenül sem jelenik meg a halántékukon izzadtságcsepp. Az európai férfiak inge bizony izzadtságtól nedves, ahogy a jéghideg metrón utaznak a munkahelyük felé, a helyiek meg mintha külön hűtőjük lenne, fel sem veszik ezt a baromi páratartalmat. Amíg én egy egyszerű bizsut sem bírok elviselni magamon, ők sminkelnek, ékszereket hordanak és persze mindenkinek ott a kezében az átokverte mobiltelefon, amit még menetközben is képesek lesni. Néha beleles az ember a mellette ülő felnőttébe és mit lát, valami agyatlan manga rajzfilm vagy tizenéves korban népszerű verekedős játék megy rajta, komolyan, mint a fiaim tízéves korukban, csak ők a számítógép előtt a Doommal vagy más hasonló rettenettel. A többiek meg csak pörgetnek megállás nélkül reels videókat. Roppant gyerekes. És ha már gyerekek... most nem Leviéket veszem alapul, ahol azért némi európai mércével is találkoznak, magánoviba járnak és már előre tanulnak az iskolára, összességében elég figyelmetlen és udvariatlan társaság. Ha látod a japánok már-már túlzó udvariasságát, azt hinnéd, Ázsiában ilyenek a gyerekek és a felnőttek is. Hát, nem. Simán átgyalagolnak rajtad, ha nem húzódsz félre, mert ugye a telefonról fel nem emelné a szemét. Hangosak is és ebben sajnos az én unokáim se jobbak. Más kérdés, hogy ez láthatóan csak nekem probléma, itt egy étteremben senkinek a szeme se rebben olyasmitől, amitől én otthon simán kiraknám az egész családot. Komolyabb rendre utasítást se látsz és ez bizony egy feszültségpont otthon is, mert ha Tibinél elszakad a cérna, Sharon bősz anyatigrisként kel védelmére a porontyainak, akik egyébként baromira nem érdemlik meg ezt a védelmet abban a pillanatban, sőt... Szóval, nehéz ezt kívülről nézni és nem beleszólni, nyilván ebben is van némi kulturális különbség, nem muszáj azonnal a liberalizmus kárára felróni.
Az azért érdekes volt, hogy a minap történt incidensről, amikor Levivel bezárkóztam a fürdőszobába, a menyemmel nem beszéltünk és igazából a fiam se akarta tudni, mi volt. De ebben meg én nem ismertem pardont és igenis elmeséltem, hogy ez is egy megoldás lehet, hogy nem a gyereket zárom be, hanem kettőnket és akkor nem ellenségekként keveredünk elő, hanem sorstársakként.
A menyemet amúgy nem sokat látom a gyerekek körül, de egy valamiben kőkemény és ez a tanulás, ez máris látszik. Levinek rendszeresen vannak apróbb házifeladatai, szavak leírása diktálás után, hol angolul, hol kínaiul, néha egy-egy kerek mondat. Ezeket rendszeresen számonkéri és soha nem engedi anélkül az oviba a srácot, hogy az adott néhány szó ne lenne benne a gyakorló füzetben. A helyesírást máris gyakorolják, meg amiket angol-amerikai filmekből ismerünk, hogy egy szót hangosan betűzni kell. És még nincs hatéves. A minap a társasjátéknál összefüggően olvasta fel a kártyákra írt utasításokat. Más kérdés, hogy némelyiket nemcsak ő, de mi, sőt az apja se értette. Ezeken lazán túlléptünk.
Na, a fiúk lassan végeznek a vakarós munkával. Kicsit kárörvendve állapítom meg, hogy a tízre ígérkezett villanyszerelő még a kanyarban sincs, pedig már lassan fél tizenkettő. Tisztára, mint otthon.
Elugrottunk kocsival a nagyobbik Cold Storageba. Nyolc perc alatt kell végezni, hogy ingyen parkolj, ehhez képest a sült kacsamellett kiszolgáló pasi nem volt hajlandó tudomást venni rólunk, akik ott sorba álltunk többen is. Ő csak pakolta a nyers csirkéket a nyársakra. A helyi nők már többször szóltak neki, de szerintem ettől csak még jobban lelassult. Na, végre én is megkaptam, ami kellett, de sajnos bő egy perccel átléptük a határt, úgyhogy onnantól már irreálisan sokat kérnek egy percért. Mindegy is, hajtunk kifelé a mélygarázsból, zebra... és a zebránál egy gyönyörű színes kakas áll, majd amikor látja, hogy megállunk, méltóságteljesen átsétál a zebrán. Behaltam. Itt senki nem tart állatokat, de azért a botanikus kertben meg kint a szabadban elő-előfordul néhány kakas vagy éppen csinos tyúkocska. Nálunk is hallani a kukorékolást időnként. Az uszodában, ahova a gyerekekkel járunk, szintén ott csipeget egy mindig a medence végénél. De hogy ilyen szabályosan használja egyikük a zebrát, az teljesen ledöbbentett.
Kisfiam készíti a salátát - gondolom, ebben közrejátszik az is, hogy a minap megjegyeztük, hogy kevés zöldséget esznek natúran, mindent csak az ételeikben. De egyébként tényleg. A két gyereknek ismeretlen fogalom egy szendvics paradicsommal vagy paprikával, fintorognak is, ha valami ilyesmit kínálunk nekik. A szendvicset rágcsálják magában és nem hiszik el, hogy a friss zöldségtől csak még jobb lenne.
A délután megint a d'Leedon-ban töltjük a medencéknél. Isteni jakuzzi kényeztet(ne), de olyan forrón tűz a nap, hogy visszamenekülünk az addigra már árnyékos nagy medencébe. Amikor már teljesen szétáztunk, irány haza és a gyerekekért. Levi teniszórája a tűző napon, csodálom, hogy bírják a kicsik, mert nevetve rohangálnak és hajtják végre az edző utasításait. Én az árnyékban halódom. Pinky csinálta a vacsorát, mindenféle helyi fogások, a hallevest kihagytam, mert túlságosan erősen kötődöm a halászlénkhez, ez pedig még nyomokban sem hasonlít hozzá. Altatásra megint megnyerem a törpéket, Jamie mesét kérnek és kapnak is. Úgy tűnik ez a legjobb altató 😄
2019.
2019.
2021.
2021.
2023.
2023.
2024.
2024.
2025.
2025.
2025.
