Az ember próbálja kivonni magát a politikai csatározásokból, bár, ez ebben az országban lassan mission impossible, de azért a vágy megvan rá, hogy ne kapjak naponta gyomorgörcsöt "politikai elitünktől" és rajongó táboruktól. Változáspárti vagyok? Nem tagadom. De se pro, se kontra nem vagyok messiás hívő, kifejezetten haragszom a politizáló papokra, tudok olvasni a sorok között is és nem hagyom, hogy átmossák az agyamat, nem mellesleg pedig a mindennapokban élem a hétköznapi kis életemet, nekem nem a tv-ből kell megtudnom, hogy mi mennyibe kerül és hányadik vagyok a vizsgálatra várakozók sorában. Ennek ismeretében van az a bizonyos saját véleményem.
De amitől már napi szinten hányingerem van, az, hogy itt ellenségnek nevezik, démonizálják a másként gondolkozókat. Politikusaink egy része nagyon szeret domborítani sportoló múltjával vagy csak a sportszeretetével. Én is sportoltam ifjabb koromban. És az első, amit Frédi bácsi, az edzőnk mindenki fejébe igyekezett plántálni, hogy a pálya másik térfelén nem az ellenségeink, hanem ellenfeleink állnak. Tiszteljük őket teljesítményükért, igyekezetükért és ha kikapnánk tőlük, viseljük a vereséget emelt fővel, gratuláljunk, aztán dolgozzunk még többet a jövőbeni sikerekért. Mert a sportban nincsenek (sincsenek) ellenségek, csak ellenfelek. Szerintem ez úgy nagy általánosságban is igaz. Ne hagyjuk magunkat megvadítani mások kicsinyes, egyéni érdekeiért! Mert ha végetér ez a feltüzelt időszak, az eredménnyel mindannyiunknak együtt kell élnünk és másnap reggel a tükörbe néznünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése