Na, hát Andrea di Robilant átlapozva. Szó szerint. Tudom, a gyorsolvasás nem feltétlenül ezt a módszert fedi le, de próbáltam minden oldalon meglelni az olvasásra érdemes részt (volt, hogy nem leltem) és csak lapoztam előre és előre, hogy azért a történet szálát - ha van - felgombolyítsam a végére. Jelentem, kipipálva. És mea culpa, nem tetszett! Most irodalombarátok talán kardjukba dőlnek, hogy ilyet le mertem írni, de ez van. Ez a könyv számomra nem sugallta még a halvány értelmét sem annak, hogy papírra került. Nem tudom, hogy jártam-e így korábban, de ezért is szép az élet, az ilyen tapasztalatok is gazdagítják. Mindenesetre gyorsan abba a kupacba pakoltam, amitől rövid úton majd megszabadulok.
És akkor jött... no, nem a Tenkes kapitánya, nem. Az egy sokkal korábbi és máig feledhetetlen ifjúsági könyvélményem. Szerencsére zsenge koromból sok ilyen sejlik fel, talán ezért is vagyok a betűk barátja ma is. Szóval, jött Raynor Winn: A tenger útja című könyve. Miután láttam a filmet, ami elvarázsolt és olvastam az újságcikkeket, amik egy kicsit kiábrándítottak. De a könyv tetszik! Olvasmányos, gördülékeny. Igazán ki vagyok most egy ilyenre éhezve az előbbi kínlódás után. Még nem értem a végére, mert ma például egy mini-osztálytalin voltam, holnap a barátnőmmel találkozom egy kávéra, itthon meg ezer a dolog (tegnap például átválogattam a ruhásszekrényeink teljes tartalmát és kilomoltam vagy öt-hat szatyor ruhát, kabátot, ráadásul még belekezdtem a Sullivan's Crossing sorozatba a Netflixen, ami szintén nagyon tetszik. Már két alkalommal is éjjel fél egyig ültem a tv előtt és még álmos sem lettem, pedig amúgy fél tízkor bedobom a törülközőt a mindennapi korai kelés miatt. Sejthetitek, mostanában még inkább mosottkaka kinézetem van, de ez a sorozat megéri. Nem is szaporítom a szót, leülök olvasni. Ti pedig bátran nyúljatok utána a könyvesboltokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése