Elég volt csak néhány sort írni a terveinkről és máris szembe jött ez a fotó a családi archívomból, még csak keresgélni sem kellett. Ausztria, Lachtal, Bauerndorf Schönleitn. Nem is tudom, hányszor voltunk itt a gyerekekkel, 15-20-szor is talán. A recepciós évről évre mosolyogva fogadott: Oh, Frau Pados, sind Sie wider da! Herzlich wilkommen! A kicsiről korábban kiderült, hogy kruppos köhögése van, jó lenne sós levegőre vagy magashegyi levegőre vinni minél többet - javasolta a doki. Mi pedig vittük. Nyáron a tengerpartra, télen ide. És néhány év alatt a fulladozás megszűnt, úgyhogy az ötlet jónak bizonyult. Ezen a képen apuék is velünk voltak. A fiaimban pedig ezek a telek mély nyomot hagytak. A mostani kemény télben ezen nosztalgiázni viccesnek hat, de hát lássuk be, az elmúlt években leginkább csak a tvben láttunk igazi hóesést, jégcsapokat. Szóval, ide vágyik vissza a kisfiam, aki itt tanult meg síelni, itt siklott óriási traktorgumin, itt gyűjtötte a báránybogyókat a házak előtti mezőn, itt látott először közelről gyönyörű lovakat, és itt tanult korcsolyázni a befagyott Faakersee-n. Csoda, ha szeretné megmutatni a gyerekeinek, akik az Egyenlítőhöz közel nőnek fel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése