Na, ha a tegnapi nap a puszta létezésé volt, akkor a mairól nem is tudom, mit írhatnék. A tegnapi hasmenéses kínlódás mára tetőzött, de úgy tűnt, hogy a széntabletták és némi banán segítenek, úgyhogy elindultunk a városba. A buszról leszállva aztán tulajdonképpen egy program létezett, a nyilvános klotyók feltérképezése. Vannak ismerőseim, barátaim, akik eleve így indulnak neki minden hosszabb útjuknak, hogy az illemhelyek pontos ismerete ad nekik biztonságot. Ma megértettem őket.
Az Orchard roadon tulajdonképpen egymást érik a bevásárlóközpontok, mindegyikben ott a biztonságot adó mellékhelyiség. Szerintem én mindegyiket felkerestem. Amikor azt hittem, már egy hétre visszamenőleg túladtam mindenen, legjobb meggyőződésem ellenére leültünk Mrs.Pho levesezőjébe. Ma sem tudom, hogy ez jó ötlet volt-e vagy az egyik legrosszabb döntés, amit tehettünk. Csak amíg az ételre vártunk, kétszer futottam el a közeli mellékhelyiségbe. Aztán megérkezett a pho és elmerültem az illatfelhőben, a kellemes ízekben, kb. az ötödik kanálig. Akkor éreztem, hogy ez a baj már nem az a baj, ami eddig kínzott. Futás. A mellékhelyiséget éppen akkor zárták le (nem miattam), az indiai fiúk sajnálkozva tárták szét a kezüket, én meg lesápadva csak annyit tudtam kinyögni, mint annak idején az Apollo 13 legénysége, bár én nem Houstonnak címeztem: I have a problem... és a kezemet a számhoz emelve nem is nagyon kellett imitálnom, hogy azonnal kidobom a taccsot. Úgyhogy azonnal be is engedtek a mozgássérültek külön helyiségébe. A megkönnyebbülés és némi takartítás után visszabotorkáltam az amúgy kellemes kis etetőbe, ahol már take a way várt a levesem, Tiborom nyilván érzékelte, hogy ezt a nagy tál levest nem most és nem itt fogom elfogyasztani. Nem is sokat teketóriáztunk, felültünk az első buszra, irány haza, zuhany és innentől meg némi képszakadás, mert a nap hátravelő részét nagyjából ájult alvással töltöttem. Ma reggel nem mondom, hogy újjászülettem, de fényévekkel jobban vagyok. Ehhez persze kellett a coca cola rendszertisztító hatása is.
Nos, sikerült a diarrheámról a kívánatosnál talán több szót ejtenem. Mentségemül szolgáljon, hogy már sokadszor járunk itt, de először történt meg velem és most sem tudom, miért. Ugyanazt ettem, mint mindenki más, akiknek szerencsére semmi bajuk. Így jártam. De nagyon remélem, ma már csak egy rossz emlék lesz és újra élvezni tudom itt létünk minden percét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése