Péntek.2

 Ugye mondtam, hogy sohase mondd, hogy soha? Menyem reggel mondja, hogy milyen szép idő van, mehetünk hajózni, mert péntek van és azt írja a honlapjuk, hogy 10-től mennek a hajók egy meghatározott állomásról. Menjenek, már én nem akarok menni! - válaszolom, ő meg elneveti magát, hogy most pontosan olyan voltam, mint Leia. Ez azt hiszem, nem számít dícséretnek. Na, elindultunk, csodák csodája simán megvettük a jegyeket és hamarosan már indult is a kis hajó. Volt egy "utaskísérő", aki végig szórakoztatta a jónépet, mindenkinek elvette a telefonját és csinált a közönségnek mindenféle trükkös fotókat, én például így hajókáztam két Tibivel. Persze, csinált nagyon klassz fotókat is az utasokról, úgyhogy igazából vicces figura volt, aki már az esti programot is reklámozta mindenkinek.

Hazafelé vettünk egy balkanyart a régi Bélyegmúzeum felé, hogy megkérdezzük, mi lett az anyaggal. Akivel beszéltünk, mosolygott, amikor mondtuk neki, hogy régi jártunk már itt és hova lettek a bélyegek. Azt ő nem tudja, de ez már csak gyerekmúzeum és itt biztos nincsenek egyik teremben sem, mert ez amolyan interaktív modern ház lett, amit nagyon szeretnek a kölkök, a bélyegeket pedig már biztosan nem is ismerik. Azt hiszem, igaza lehet.

Ha már ott voltunk, lefotóztuk azt a hivatalt is, ahol annak idején a fiatalok bejelentkeztek házasságkötésre. Otthon ugyanis csak templomi volt, itt tartották a hivatalost, amit aztán honosíttattak. A hivatal mellett vezetett fel egy lépcsősor a Fort Canning Parkba. Ott már sétáltunk régebben, hát, már el is felejtettem, hogy olyan, akár egy botanikus kert. Vannak benne elmélyülésre alkalmas, nyugodt kis helyek, az egész nagyszerűen meg van tervezve és a városhoz képest érezhetően hűvösebb a levegő, főleg a vizes részek mellett, pedig itt vagyunk egy karnyújtásnyira. Egy élmény volt megint. A régi/új tűzoltóság épülete melletti megállóból szépen hazabuszoztunk.

De ha már szóba került a Fort Canning Park ... Ez amúgy egy kb. 48 métert magas dombocska, a városnak egy kifejezetten központi, üzleti részén. Nevét Charles John Canning vikomtról, India első alkirályáról kapta. A malájok ősidők óta Bukit Larangannak, azaz Tiltott hegynek nevezték, mert úgy tartották, hogy az ókori Szingapúr királyainak kísértetei járják a "hegyet". A v, amit aztán más kormányzók is használtak, s ezért kormányzatidombként árost életre keltő Sir Stamford Raffles itt is építtetett magának rezidenciát, amit aztán más kormányzók is használtak, s ezért Kormányzati dombként vált ismertté egészen addig, amíg 1861-ben át nem nevezték Fort Canningra, amikor egy katonai erődöt építettek a helyén. Raffles itt hozta létre Szingapúr első botanikus kertjét is, talán ennek a maradványai alkotják a ma látható zöld oázist. 48 hektár földet különítettek el kísérleti növénytermesztésre, de a kísérlet kudarcot v allott és a kertet elhagyták. Később a kikötővédelem hiánya miatt a dombot katonai szerepkörre használták. A kormányzói rezidencia helyén erődöt építettek fegyverraktárral, laktanyával és kórházzal. Később attól féltek, hogy egy nagy erőd árthat a kereskedelemnek. Ráadásul a vízellátás hiánya használhatatlanná tette az erődöt, mint menedékhelyet. Végül 1981-ben kapta meg a Canning Park elnevezést végleg, s egyúttal történelmi parkká alakították át. 

Otthon az a rossz hír várt, hogy Leia, aki már a reggeli ébredéskor is hányt egyet, de ezzel nem nagyon foglalkoztak, az óvodában is rókázott, úgyhogy riasztották apukát, aki valahol fél tíz tájban el is ment érte. Utána itthon szunyókált elgyengülve. A gyerek, nem apuka. Apuka home office-os lett volna, de betegápoló lett. Egy idő után a hányás elmaradt, jött helyette a hasmenés és hőemelkedés, később láz. Leiának kevesebb is elég a nyűlődéshez, úgyhogy nem volt könnyű a délután, végül a szakadó esőben el is mentünk anyáért az irodába, hátha addigra megnyugszik. Az út előtt még kapott lázcsillapítót, ettől rohamléptekben javulni látszott. Hazaérve úgy tolt be egy nutellás kenyeret, hogy öröm volt nézni. 

Viszont a mama is fájlalja a torkát, nem jó a gyomra, és általában véve sincs túl jól (már két napja), úgyhogy ma a két beteg lány együtt alszik, a fiúk meg majd külön. Tavaly is valahogy hasonlóan búcsúzkodtunk, akkor Leiát nagyon elkapta valami kórság, komolyan meg voltunk ijedve mindannyian. most azért egyszerűbbnek látszik a dolog. Ami nagyon meglepett, hogy ennek ellenére is elhozta Tibi Leiát az oviba, amikor mentünk a Leviért. Ezzel sem értettem egyet, attól meg kifejezetten kivert a víz, amikor a garázsból kiállva az előttünk menő kocsi után bújt ki az automata kapun. Ugyanis már befelé is gond volt a kártyájával, kifelé se akarta felismerni, hát megoldotta. Nekem a szívem állt meg, hogy fejbe nyom a kapu és még én lettem letolva, mert szóvá mertem tenni a dolgot. Tudom persze, hogy azért, mert feltűnés nélkül kijött volna, így meg a gyerekek is felfigyeltek az akcióra, a két pletykás meg biztos elmondja otthon az anyjuknak, amit a fiam szeretett volna elkerülni. De tényleg nem tudtam, hogy a kapu lesz annyira intelligens, hogy nem nyomja kupán a kocsit, hanem visszazárás közben, újra nyit. 

A fiunk egyébként úgy tervezte, hogy egy közös ebéd után átmegyünk a régi lakóparkba medencézni, de mi már hazafelé is láttuk, hogy ebből bizony nem lesz semmi. És pontban 2 órakor le is szakadt az ég, de nem gyengén. Az utcai vízelvezető árkok színültig megteltek. Igaz, ahogy enyhült az égi áldás, hamar le is apadtak, minden ment a gyűjtő csatornába, ami így aztán jól megduzzadt.

Nemsokára indulunk a nagyszülőkhöz. Azt is félve tettem szóvá, hogy tán nem kéne egy beteg gyerekkel az eléggé megroppant nagyikhoz menni, hátha ők is elkapják, de ne szóljak bele. Hogy mi itt az út előtt mit szedünk össze, azzal meg már én sem foglalkozom.

Alice nagyon jól főz, igazából még talán nem is volt kétszer ugyanaz. Ma végül csak mi mentünk át a gyerekekkel és a házvezetőnő, akinek ott is dolga etetni a gyerekeket és segíteni az ottani alkalmazottnak elmosogatni. A fiatalok a céges rendezvényen az átküldött fotók szerint remekül mulatnak, még a menyem se készül halódni, pedig itthon elég sápadtka volt. Alice Leiával játszott, én leginkább Levivel. A párharcunk még mindig a javára áll, bár sikerült javítanom 13:7-re a csúfos 11:4-ről. A kajára visszatérve... nem tudnám elmondani, hogy mi mindent ettünk. Leginkább csirkét és rengeteg zöldséget, amiket itthon nem is ismerünk, meg egyfajta levest, amiben mindenféle töltött zöldségek és kis tésztagombócok is voltak. Nem a mi ízvilágunk, de abszolút az ehetőségen belül. Mondjuk, vagy húsz évvel ezelőtt komoly probléma lett volna a mai menünek a feltálalása  az elfogyasztása, mert rettentően válogatós voltam és a sértésig képes voltam elzárkózni az új ízek kipróbálásától. Más alkalmakkor Sharon is velünk van, olyankor ő lép közbe, amikor a mamája csak pakolja és pakolja az újabb ismeretlen dolgokat a tányérunkra, de ma védtelenek voltunk, így jó sok mindent megkóstoltunk. A végén mindig gyümölcstál van, most is mangó, papaya,  pomelo és sárkánygyümölcs voltak. Erre elmeséltem Alicenak, hogy a minap kaptam egy pólót Tibitől, amin egy nagy arany sárkány van és így hivatalosan én vagyok a család házisárkánya, de láthatóan nem vette a viccet, örült, hogy szép a póló. Pedig a vicc folytatódott volna, hogy a sárkány dragon fruit-ot eszik, de ezt már el sem sütöttem. Főleg a menyem papáján látszott, hogy elfáradt, de nyilván Alice is sokat tett-vett ezért a vacsoráért és mivel neki az idén volt egy nyitott szívműtétje, meg a fájós lábát is műtötték, már nem olyan erős, mint 7 éve, az esküvő idején. Úgyhogy elbúcsúztunk tőlük, nagyon megköszönve a szép estét és a remek lakomát, kifejeztük a reményünket, hogy jövőre még jó egészégben leszünk mindannyian, aztán indultunk is haza a gyerekekkel, akik kivételesen nem is csináltak rikácsot. Főleg, amikor megjött a taxi és méretes és nagyon csicsás kisbusz, belül mindenféle színes kis világításokkal. Leia hazáig azokat nézegette. Itthon még egy kis játék, aztán irány az ágy. Apa és anya végülis együtt mentek el arra a karácsonyi rendezvényre és remélem, korán jönnek is haza, hiszen Sharon sem volt toppon. Azt ígérték a gyerekeknek, hogyha szépen lefekszenek, akkor majd a menyem leviszi Leiát, Tibi meg ott alszik a gyerekszobában. Van egy összecsukható matraca, és azt mondja, végülis kényelmesen alszik rajta, jobban, mintha a gyerekekkel kellene osztozni a családi ágyon. Azt már úgy látszik elfelejtette, hogy ők a bátyjával hányszor tiszteltek meg minket éjszakánként vagy legalább hajnalban. Meg persze az akkoriban aktuális kutya is. 

Mire ezeket a sorokat leírtam, persze volt némi változás. Levi úgy kiverte a hisztit a semmin, szegény Pinky nem is tudom, hogy tudta végül lenyomni. Egy birkatürelmű angyal ez a nő, egy szent Teréz, igazából nem mond semmit, nem csinál semmit, csak olyan végtelen nyugalom sugárzik belőle, hogy talán az nyomja el a hisztit. Irigylem ezt az adottságát, mert én bizony "megsértődtem" Levire, hogy az utolsó esténket így elrontotta. Ráadásul ok nélkül. Aztán valami égi csoda folytán Leia akkor sem társult hozzá az üvöltésben, amikor a legjobban zengett. Pedig neki még oka is lehetett volna, mert persze a lefektetésig megint felment a láza. Kapott gyógyszert, már az gyanús volt, hogy cirkusz nélkül bevette, mert délután apukáját még alaposan megizzasztotta.

Én nagyjából összepakoltam a bőröndöket, még a cipők lent vannak a "ház előtt", itt ugyanis mindenki kint tartja a cipőjét papucsát a bejárat előtt, és odabent a kövezeten, parkettán dívik a mezítlábas élet. A holnapi nap nem lesz könnyű, bárhogyan is ébredjünk. Kicsi fiam még erre a napra is tartogat valami meglepit, az unokák nemkülönben. Ez utóbbi szokott a keményebb menet lenni, de általában az elsőből adódik. Nehéz lesz vagy még nehezebb. A hazautazás ugyanis mindenkit kiborít kicsit. A kicsik se tudják kezelni, mi sem. Őszintén  szólva az utolsó nap reggelén, ébredés után legszívesebben elindulnék, ehhez képest éjfél tájban indul majd a gép, el kell tölteni egy napot, az utolsó pillanatban még betömködni az itteni ruháinkat, papucsokat a bőröndökbe, aztán felvenni a téli holmit és kimenni a reptérre, hogy az ottani klímában legalább ne forrjunk fel. Már alig várom! 😜

Csütörtök.2

 A tegnapi nap alaposan kibabrált velünk, mert bár tökéletes idő lett volna a tengerparthoz, mégis a városban bóklásztunk. Nem tudom, ma lesz-e szerencsénk, mert jó lenne kimenni Sentosára. Drukk-drukk.

A drukk bejött, mert csak akkor szakadt le az ég, amikor az utcasarkon feljöttünk a metróból. Ha kicsit fürgébben indulunk haza, szárazon megúszhattuk volna, de így legalább elsőkézből elmesélhetem, hogy itt langymeleg még a zivatar is. 

Na, hát Sentosa... a kis függővasúttal (vagy nem is tudom, mi ennek a pontos megnevezése) mentünk át. Nagyon jópofa, kb. akkora, mint egy félbevágott 17-es villamos. Összesen négy megállója van, de ebben benne van az indulási is. Az első kiszálló vezet az Universal studióhoz, ami engem nem különösebben vonz, vagy legalábbis ma nem. A második igazából nem is tudom, hova vezet, nekünk úgyis az utolsó kellett, ami a Beach-hez vitt le, ahova már nagyon vágytam. Hétköznap délelőtt is elég sokan voltak, de azért nem volt vészes, hiszen még a hintaágyaknál is találtunk két üres helyet. A víz meg... kádmeleg, finom, a sótartalom miatt nagyon mozognod se kell, simán ott lebegsz, imádom! Szerencsére eleinte a nap elb újt, így nem kellett félni a leégéstől, meleg meg anélkül is van. Később kisütött, akkor örültünk igazán a fedett hintaágynak, mert a napon szénné lehet égni még naptejjel is, nálunk meg nem volt. A függőhídon átmentünk a kilátóhoz, megkerestük a túlpartról a múltkor látott fekvő figurát, aztán később kiderült, hogy a strandon meg egy majom heverészik hasonló műtárgyként. A fejünk fölötti pálmafán egy hófehér kakadu rikoltozott, az alul csipegető madártársak fejére majdnem ráejtett egy kisebb kókuszdiót, úgyhogy nemcsak a vizet és a hajókat bambulhattuk, hanem még műsort is kaptunk. Igazság szerint naponta elzarándokolnék ide, ami persze túlzás, hiszen azért van a városban éppen elég látnivaló, amik időről időre meg is frissülnek, szóval nem elpocsékolt idő a meglátogatásuk. De nagyon jó volt heverészni a friss tengeri levegőn, az árnyékban, amikor még a vizes fürdőruha se hat hidegnek. Volt aki aludt, legszívesebben én is azt tettem volna. Hazafelé az egyik kis boltnál vettünk még üdítőket, amik le is gurultak ott helyben, az ember nem is hitte, hogy ennyire szomjas, csak amikor már üres volt a palack. Aztán vissza a kisvonathoz és a metróhoz. 

Nos, itt vagyunk Ázsiában, konkrétan Délkelet-Ázsiában, annak is a legdélibb pontján, de azt már többször írtam, hogy szerintem az egész hely valahogy "európai", legalábbis abban a tekintetben, hogy nem érzed azt a már-már "félelmetes" sajátosságát. Talán azért is, mert itt tényleg mindenki beszél angolul, nem tudom. Pedig amúgy persze színes a kép, a metrón indiai és maláj, kínai arcok vesznek körbe, de például a tájékoztatás is négy nyelven, elsősorban angolul van kiírva és ha nem vagy írástudatlan és színvak, akkor képtelenség elkeveredni, annyira egyértelmű minden. Őszinte leszek, ha otthon ilyen fekete arcok vennének körül, nem érezném magam biztonságban. Lehet ezt rasszizmusnak nevezni, de hogy egy teljesen profán hasonlattal éljek: a kutyák között a menhelyen mindig a fekete, nagytestű kutyák ragadnak bent, az utcán ha találkozol más kutyákkal, mindig a feketékkel vagy a legbizalmatlanabb. A franc se tudja, miért, de ez így van, másoktól is hallottam, nemcsak én érzek így, igazából tudományos megállapítás. Tényleg már ötödször vagyunk itt, úgyhogy talán megengedhetek magamnak némi általánosítást, de soha egyetlen egyszer nem voltam tanúja sem velem, sem másokkal szembeni "illetlen" viselkedésnek. A metró egyébként ki is van plakátolva, hogy a kamerák mindent látnak, ne is próbálkozz például a mozólépcsőn az előtted felfelé haladó nő szoknyája alá fényképezni, mert úgy lekapcsolnak, mint a sicc. Gyermetegnek hathat, de valamiért nyilván érdemes volt ilyen plakátokat készíteni, még akkor is, ha a közbiztonság is híresen jó. A csomagfutárok többsége is fekete indiai, de olyan udvariasak, szinte zavarba ejtő, pedig nekik egy fillért nem fizet itt senki, hiszen minden előre ki van fizetve, jatt nincs. Mint ahogy az éttermekben sincs, ott a számla már eleve tartalmazza. Az is igaz, a készpénz-használat itt már ritka, mint a fehér papagáj (hehe, olyat pont láttam a strandon). Elfogadják persze, de itt már mindenki telefonnal, órával, legrosszabb esetben is kártyával fizet egy palack ásványvizet is. És ha már plakátok... rengeteg helyen van kiírva, hogy ha úgy érzed, abuzálnak, ne legyél áldozat, van segítség. 

Na, a tervek, mint korábban írtam, azért vannak, hogy változzanak. Ma sem kell paprikás csikrét csinálnom, mert vacsorázni megyünk. Holnap csináljam meg, de akkor még nem esszük meg, megy a hűtőbe, mert holnap anyóstársék várnak minket és a gyerekeket vacsorára, amíg a szülők valami céges rendezvényen züllenek. És azért kell megcsinálni, mert akkor szombaton, indulás előtt már nem kell főzőcskézni. Persze, az indulás majd csak a késő éjszakában lesz, de tény, hogy jobb, ha van kész kaja napközben, bármilyen programot is találjanak még ki addigra. Legrosszabb esetben is itt marad nekik vasárnapra. Egészségükre.

Ez az egy, amitől itt a hajam egyenesedik ki, hogy az otthoni naptárba beírt programok után itt ötpercenként változik a vízállás. És akkor anyám még képes azt mondani, hogy mi zaklatott életet élünk odahaza, mert kéthetente, havonta vendég jön vagy mi megyünk vendégségbe. Itt vajon mit mondana?

Szegénnyel nem nagyon tudom, mi van, mert ugyan a testvére három alkalommal volt bent nála, abból egyszer a hülye pénzügyekkel zavarták össze, aztán már azt kérdezte, mi mikor megyünk már haza. Azt sem tudom, vajon az öccséék bementek-e hozzá. Aj, jó dolog is a család... na, mindegy. Otthoni híreket nem nagyon kapunk, néha Alessia ír pár sort a rögvalóságról, amitől az embernek egyből maradhatnékja támad, máskor a nagyfiamék írnak, hogy Carlos nem érzi jól magát, úgyhogy már van kapcsolatuk egy ottani állatorvoshoz is, ha esetleg futni kell. Carlos időközben összekapta magát, mindenki legnagyobb örömére. 

A vacsora... A Millenium Walk egy hatalmas épületegyüttes, aminek egyik tornyában dolgozik a gyerek is. A környék éttermeiben, bárjaiban sok helyen nagy kedvezményt kapsz, ha felmutatod a dolgozói kártyád, amivel egyáltalán be tudsz lépni az épületbe. Ez azt jelenti, hogy italokra 50 %, ételekre 25 % kedvezmény jár, illetve például a Pauláner sörözőben egy ebédért kettőt kapsz, tehát meghívhatod valamelyik kollégádat vagy ő téged. Ezzel gyakran élnek is. Az étterem előtt annyi Ferrarit láttam, mint eddig életemben összesen, odabent meg egy Tesla bemutató volt, hát, mit mondjak, a csúcsmodelljük egy valóságos tank és kifejezetten ronda. 

A vacsora után átmentünk a Singapore Flyer közelében levő Forma 1-es paddock-ba. Ez az az épület, aminek az aljában a csapatok szerelői és a kocsik vannak (mondjuk rá, hogy garázs), az emeleteken meg a csapatok helyiségei, a közvetítések központja és más kiszolgáló helyiségek. Momentán az emeleteken kézművesek kiállításai vannak néhány napig, köztük Sharon barátnőjéé, akinek van egy Lucia Cake névre hallgató kis süteményes vállalkozása. Nagyon egyszerű, lényegében a browniet variálja méretben és ízesítésben. Karácsonyra például (meg egyébként év közben is) vannak dobozos kis összeállításai, nagyon guszta. Őt látogattuk meg, de tulajdonképpen végigjártuk az egész kirakodó vásárt az elejétől a végéig. A végére a két gyerek olyan fáradt volt, hogy egy kis rendezvénybusszal mentünk vissza a Millenium Walkhoz, ahol a kocsi parkolt. 

Szerda.2

 Az előző este történései közé tartozik még egy roppant sikeres sertéspörkölt, amihez ijedtemben még japán uborkából uborkasalátát is rittyentettem, és amennyire utáltam még a gondolatát is, azért a nokedli is jól sikerült. Azért képzeljétek magatok elé az élményt, ahogy a 28 fokban és párás alkonyodó levegőben állsz egy erős gáztűzhely mellett, forr a víz és masszírozod azt a nyomorult nyerstésztát, hogy helyes kis nokedlik váljanak le a magyar honból ide hurcolt alkalmatosságról. Még jó, hogy a víz amúgy is sós, mert a homlokodról is csöpöghet bele. Ilyen nokedliszaggató a családban egyébként mindenkinek van, fogalmam sincs, hogy a Kispiac tetején árulják-e még, de a leginkább ez vált be. Viszonylag ruganyos tésztával dolgozunk, mert ha puhább, folyós, nem lesznek olyan kis gurulós nokedlik. Anyósom még a vágódeszkáról szaggatta, az egy más műfaj, de én azt is szerettem. Híresen jó paprikás csirkét tudott csinálni, a család és a vendégek is mindig abban reménykedtek, hogy az lesz a vacsora. Természetesen túrógombóc desszerttel, ami olyan könnyű volt, majd elszállt. Egyszer majd írok egy gasztro bejegyzést a család kedvenc ételeiről, érdekes lista alakulna és sajnos a nagymama elvesztésével nagy részük le is került a menüről. Végül Pinky is megállapította, hogy finom volt és hogy valami nagyon hasonló van náluk a Fülöp szigeteken is. Jókat nevetgéltünk, amíg együtt aprítottuk a hozzávalókat. Kérdezte, hogy mi a különbség a csirkepaprikás, a sertéspörkölt és a marhapörkölt között, és ha már, akkor a gulyáslevest is vegyük ide. Mondtam neki, hogy a hús, mert alapvetően a magyar konyha, legalábbis, amit mi annyira kedvelünk és néhai édesapám receptje szerint készítünk, két fő dolgon alapul: kegyetlenül sok hagyma és elég sok pirospaprika kell hozzá. Mi egyébként a tartalmas szafthoz paprikát, paradicsomot is aprítunk bele, a csirkepaprikásnál még le is turmixoljuk, hogy selymes legyen. A gulyásleveshez meg hangulat szerint mindenfélét adunk, leginkább sárgarépát, fehéret, zellert és krumplit (de volt már benne gomba, sőt bab is), de annak is tulajdonképpen pörköltalapja van. Ehhez a klubhoz csatlakozik otthon a paprikás krumpli is, de azt a gyerekek annyira nem kedvelik. Húsos banda, és holmi virslivel nem lehet korrumpálni őket. Meg hát ez az étel is igazából hűvös őszi, téli napokon esik a legjobban, ebben a forróságban azért a könnyebb ételek kerülnek asztalra. 

Vacsora után Levi elővette a Szuper Máriós társasjátékot és lejátszottunk néhány gyors menetet. 3:1-re a kis mázlista vitte el a pálmát és olyan boldog volt, attól féltem, le se tudják fektetni, de végül probléma nélkül elvonultak. Üdítő ritka pillanat volt. 

Szerda reggel félórával korábban kell bemenni az oviba, mert az évzáró ünnepségre próbálják a műsort. Mi sajnos már nem leszünk itt az előadáson, de remélem, legalább a gyerekek produkcióiról készül majd videó, amit megnézhetünk. Utána kicsi fiam visz magával minket a munkahelyére. Cuki a srác, ahogy büszke szüleit körbecipeli, mint a véres kardot és bemutat mindenkinek, aki csak szembe jön. Így volt ez a régi helyen is, egy élmény volt vele a céges étteremben leülni egy kávéra. Kedden egyébként kaptunk tőle két pólót, apa is, én is, ami tulajdonképpen a cég egyik rendezvényére készült, de maradt néhány darab, szerencsére a mi méretünkben is. Sötétkék alapon az oldalán egy nagy arany sárkány. Igazán impozáns látvány, ráadásul a három kis gomb tulajdonképpen három díszes kis gömb, igazán tetszik. Ha lehet ilyet egy pólóra mondani, visszafogottan elegáns a feltűnő minta ellenére is. Meg is jegyezték azonnal, hogy ezennel hivatalosan is házisárkány lettem.

Tegnap megmutattam a nagy kínai templomot, ahol jártunk, de most írnék még róla pár szót. Már a neve is érdekes: Buddha Foga templom. Ami meglepő, hogy egy fiatal épület. Ereklye templom, amely nevét Buddha bal szemfogáról kapta, amelyről úgy vélik, hogy elhamvasztás után megmaradt és amelyet a templomban helyeztek el. A kínai Tang-dinasztia stílusát idézi, annak ellenére, hogy a hivatalos megnyitó csak 2007-ben volt, a felszentelést pedig a következő évben tartották. Nemcsak templom, de egyben múzeum is. A hívők és szerzetesek szabadon megnézhetők vallásuk gyakorlása közben. Bár a külseje is látványos, mégis mellbevágó az odabenti pompa, a hihetetlen mennyiségű aranyozott felület és díszítés. A tetőkertben igazán lehetőség van egy kis elmélyülésre a sok-sok orchidea között. A templomba bárki ingyenesen beléphet, de ha a múzeumot és a belső termeket is meg akarja látogatni, akkor egy barna kendőt kell kössön a ruházata fölé, hogy ne "vetélkedjen" a benti ragyogással. Szinte mindig a hívők és a szerzetesek közös kántálása hallatszik ki a Nagy teremből, a Száz Sárkány Hallból. Itt található egy 4 és fél méter magas szobor-háromság, amely természetesen arany színben pompázik. Találhatók itt szerzetes szobrok is, gyertyaviaszból készült, élethű szobrok. Az emeleti részen a tibeti buddhizmushoz kapcsolódó tárgyakat és pecséteket is megtekinthetünk. A tárgyak között például egy mágikus tőrt, amelynek három lapja van, amelyek azt szimbolizálják, hogy a tőr ereje képes megszüntenti a három mérget: a tudatlanságot, a gyűlöletet és a vágyat. A negyedik emelet belső kamrájában őrzik a szent Buddha fogat. A szoba központjában áll egy arany sztupa, amiben elrejtve  található a fog. A sztupa ajtajában pedig egy 15 kilós arany Buddha ül. A tetőkertben található a Tízezer Buddha pagodája. Ahogy a neve is mutatja, 11.111 buddha ül az apró mélyedésekben a falakon. A pagoda közepén egy fedett építményben van a hatalmas imakerék, amit a látogatók is megragadhatnak és járhatnak vele körbe-körbe, miközben a maguk imáját mantrázzák. Az amúgy soknemzetiségű országban valóságos jelkép ez és a közelében álló hindu templom. A tolerancia jelképe. De jól megférnek a mecsetekkel és keresztény templomokkal is. Nincs vallási feszültség a lakosság rétegei között, a gyerekek pedig teljes természetességgel fogadják el, hogy külsőleg eltérő társaik vannak az ovis (iskolás) csoportban. A legfontosabban mindannyian megegyeznek: gyerekek. Mindenképpen építő ilyen közegben felnőni.

Na, hát a kirándulás a gyerek irodájába nagyon érdekes volt. Mázlista, mert a régi cégéhez képest két plusz metrómegálló, feljön a föld alól és ott is van. Nagyon puccos a modern toronyház. De azt mondja, itt azért többnyire azok, nem kell ahhoz nemzetközi nagy cégnek lenni. Az iroda része nyilván nagyjából mindenhol ugyanolyan, a régi helyén például szinte megszólalásig ilyen volt, de ... olyan - nem is tudom, minek nevezzem - pihenőjük, klubszobájuk, kávézójuk van, hogy lehidaltam tőle. Egyrészt mindenféle kényelmes ülőkékkel, kis asztalkákkal, mint egy klub. Aztán van ott formatervezett sakk-készlet, négy egybeérő hatalmas tv a falon, minden földi jó a büfé pultnál, mikro, ha otthonról hoznál valamit, egy játékgép a fal mellett, ha nagyon tele a hócipőd és kicsit őrjöngeni támad kedved, kávé, tea, üdítő, gyümölcs, kis tárgyaló, nagy tárgyaló, puhaság, kényelem, elegancia és ... olyan panoráma a 14. emeltről, hogy képtelenség betelni vele. A város, az öböl, a Forma 1-es pálya, a kinti öböl a tengerjárókkal, a Singapore Eye... azzal eltelne egy nap, hogy onnan nézelődsz. Ittunk egy finom kávét egy olyan kecses csészéből, hogy legszívesebben hazahoztam volna, aztán elköszöntünk, mert végül is dolgozni jár oda, nem a szüleivel trécselni. Bár, saját bevallása szerint is jó kipihenni odabent az otthoni nyüzsgést. 

Ahogy elhagytuk az épületet, hamar eldöntöttük, hogy nem megyünk vissza a föld alá, hanem sétálni fogunk, hiszen nem is olyan messzire már ott magasodott a Cloud Forest, mai úticélunk. Nem mondom, hogy nem borsos a belépő, hiszen fejenként 24 dollár , ami durván 7.500,- forintnak felel meg, de már a klíma miatt megéri bemenni. Ugyan nem nagyon tudom elképzelni, hogy az esőerdőkben ilyen kellemes klíma lenne, de legszívesebben ki sem jöttünk volna. Az orchidea rész szerintem látványban verte a Botanikus kertet, de persze a vízesés, ami mindent visz. Már a belépésnél ráhangol az egész épületre és ahogy az épület tetejétől ereszkedsz alá, újra és újra kapsz a vízpárájából és a látványából egy kis ízelítőt. Látványban nincs hiány. Még ifjú párok is szívesen választják esküvői fotózás helyszínéül, most is találkoztunk egy párral. A benti tér burjánzóan gazdag zöld világa és a kupolán túli épített világ kettőssége óriási élmény. A Marina Bay Sands szinte egyetlen képről sem maradt le, annyira meghatározó szomszéd, és ugyanígy az alatta elterülő Gardens by the Bay, ami tulajdonképpen egy egyedülálló mesterséges park 18 szuperfával. Nemcsak a látványuk különleges, de funkcionalitásuk is van. Van, amelyik esővizet gyűjt, az öntözőrendszert táplálja, van, amelyiken fotocellák gyűjtik a nap energiáját. Törzseiket számos páfrányfaj, orchideafaj és mindenféle futónövények borítják. Hatalmas méretüknél fogva (25-50 méter között váltakoznak) a tűző nap ellen is árnyékolnak. Esténként pedig két alkalommal is zenés fényjátékkal szórakoztatják a látogatókat. Most éppen a karácsonyi fesztivál elemeit építgetik, amik napfénynél nem túl mutatósak, de majd esténként...!

Miután hazametróztunk, a délután a pihenésé volt, mert igazság szerint az utóbbi napokban olyan sokat mentünk, hogy jól esett egy frissítő zuhany után elnyúlni az ágyon és egy kicsit az otthoni híreket böngészni. Ez utóbbi sajnos nem dobott fel egyikünket sem, de talán jobb is, ha szép lassan visszahangolódunk arra, mi vár otthon. Pont arról beszélgettünk útközben, hogy már ötödször járunk itt és talán most először érezzük mindketten azt a kettősséget, hogy mennénk is - hiszen a kötelezettségek, anyu és a kutya már nyilván nagyon várnak vissza -, ugyanakkor maradnánk is. Nyugdíjasként nagyon jól el lehetne tölteni itt az időt. Más kérdés, hogy az otthoni nyugdíj itt pillanatok alatt elfogyna, kb. amikor egy kis bérlemény díját kifizetnénk. Pénztelenül pedig ez a világ sem annyira vonzó, valljuk be. 

A Cloud Forestben készült képek nagy részén ott a Singapore Flyer, a hatalmas óriáskerék is, amely 2008-as átadásakor a világ legnagyobbja volt 165 méteres magasságával. 28 kabinja van, mindegyikben 25 fő részére van hely, hogy kedvükre fotózhassák a páratlan panorámát. Körülbelül 30 perces program, én még nem tudtam rávenni Tiboromat, hogy "felszálljunk", de soha ne mondd, hogy soha. 

Az este megint a társasjáték bűvöletében telt. Levi unokám ronggyá vert minket, 11:4-nél aludni küldtük a további szégyen elkerülésére, de megfenyegetett, hogy holnap folytatjuk. 😁

forrás: Top 10 látnivaló Szingapúrban | Látványosságok

A latvanyossagok.hu cikkei teljes egészében NEM vehetőek át. Amennyiben mégis közölni szeretnél belőlük, maximum 400 karakterig a forrás megjelölésével megteheted. A latvanyossagok.hu-n található minden szöveges tartalom szerzői és más jogainak korlátlan tulajdonosa a latvanyossagok.hu tulajdonosa, ezért az nem másolható, terjeszthető és felhasználható a Tulajdonos írásos beleegyezése nélkül. Ezen jogok bárminemű megsértése esetén a Tulajdonos követelheti a jogsértő tevékenység azonnali megszüntetését, kártérítési igényt nyújthat be, és jogorvoslatot kérhet.

A latvanyossagok.hu cikkei teljes egészében NEM vehetőek át. Amennyiben mégis közölni szeretnél belőlük, maximum 400 karakterig a forrás megjelölésével megteheted. A latvanyossagok.hu-n található minden szöveges tartalom szerzői és más jogainak korlátlan tulajdonosa a latvanyossagok.hu tulajdonosa, ezért az nem másolható, terjeszthető és felhasználható a Tulajdonos írásos beleegyezése nélkül. Ezen jogok bárminemű megsértése esetén a Tulajdonos követelheti a jogsértő tevékenység azonnali megszüntetését, kártérítési igényt nyújthat be, és jogorvoslatot kérhet.