2022. jan. 1.

Unokáztam, tehát voltam ... 10.

Igazából az unokázás itt bizonytalan időre parkoló pályára került, de ez nem jelenti azt, hogy ne maradtak volna bennem gondolatok az eltelt hetekkel kapcsolatban. Például, hogy alkalmi nagymamaként mennyire fals elképzelések éltek bennem bizonyos apróságokkal kapcsolatban. Mint például az ünnepi öltözék. A közelgő karácsony miatt – turi a mi barátunk! – beszereztem néhány csinos darabot, ne lássanak már az unokáim is olyan kopottnak, mint amilyennek a kutyáim. Igaz, őket ez nem zavarja. Szóval, vettem szoknyát, sőt szoknyákat, blúzt és ruhát is. Elképzeltem, hogy a meglevő (barátosnőtől kapott vicces karácsonyi fülbevalók és más csinos kis láncok, amik a legegyszerűbb öltözéket is fel tudják dobni) bizsukkal majd milyen csinos nagymama leszek. Aha ... hamar rám tört a felismerés, hogy kutyás nagymamának ugyanúgy csak kétféle ruhája van a ruhatárában, a kutyás és/vagy unokás játszós és azok, amik hamarosan azok lesznek. A frászt tudsz felvenni nylon harisnyát és abban meg rakott skótszoknyában (amit csak egy tű tart össze), blúzocskában tologatni a kisvasutat, vagy dajkálni a frissen megetetett bambinát, aki hálásan a törődésért a nyakadba hány egy keveset a mohón habzsolt tejecske túrós változatából. Valamint nem veszel fel fülbevalót, mert a gyerek vagy kitépi a füledből vagy csak megkarcolod a bársonyos bababőrét, és ezt nem bírnád elviselni. Éppen így nem veszel fel nyakláncot sem, hiszen a járóka fölé hajolva pont az arcába lógatnád az öklömnyi függőt, kiverve az egyetlen kibújt fogacskát. Szóval, a nagymama – legalábbis a kezdő nagymama, mint én – nem csinos, hanem praktikus ruhában pompázik, ami az esetek többségében farmert és pulcsit vagy blúzt jelent. A pulcsi hamar meleg lesz, mert egy gyerekkel súlyzózni nem könnyű sport.

A lakás majd csili-vili lesz körülötted, hiszen itt az ünnep... aha... a lakás csili-vili volt, amikor megérkeztek, után gyerekes lett. Otthon ugyan mindennap el kell pakolni a játékokat, de itt a karácsonyfa tövében (és főleg nagymamamáéknál) nem pakolászunk. Már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy itt nem a nappaliban lenne ezeknek a játékoknak a helye, hanem legjobb esetben is a gyerekszobában, ahol most bőröndhegyek között lavíroznak. Tehát rumli van, de ez abból a jobbik fajtából való, amikor az este nehezen lefektetett gyerek arcára reggel mosoly kúszik, amikor meglátja, hogy a fa alatt – szerinte – szépen elrendezett káosz ugyanúgy várja. Szerencsére a kutyáink nem kívánták meg sem a legókat, sem az autókat, de még a kismotort sem. Héthónapos plüssei egy ideig veszélyben forogtak, szálkás még a gyerekszobába is besettenkedett, hogy kilopja onnan az egyik könnyebben elérhetőt, de aztán megértette, hogy ezek nem az övéi.

A karácsonyi dekoráció meg... az apróbb, érdekesebb darabokból álló átminősült gyerekjátékká, a veszélyesebbje, gyertyák és égősorok pedig elérhetetlen magasságba kerültek. Hogy még a negyedik adventi gyertyát sem gyújtottuk meg? Hát, istenem, ettől a hangulat nem lett kevésbé ünnepi. Szerencsére az andalító karácsonyi dalokat héthónapos is jól tolerálta, értsd, remekül tudott rájuk aludni, úgyhogy a Last Christmas is szólhatott szinte végtelenítve. A karácsonyi fényekkel meg amúgy is az a baj, hogy ha nem kettesben ülünk itthon, akkor kifejezetten sötét az amúgy tényleg hangulatos lakás, amiben csak az izzósorok adnak némi fényt. De most nappali világosságban, csillárfényben ment a játék.

Az ételek... a karácsonyi menükkel az a baj, hogy mindig van valaki a családban, aki valamilyen oknál fogva nem kedveli ezt vagy azt. A halászlét például vagy a töltött káposztát, nem is említve a kocsonyát. Otthon rengeteg zöldséget esznek, rizst és halat, meg csirkét. Itt sertés, marha, kacsa és némi tengeri hal. Ott a mák kábítószernek minősül – kis túlzással, itt elmaradhatatlan a menüből, hiszen szeretjük. A másik fiam barátnője vega, rá is tekintettel kell lenni. És akkor már nem is említem, ha valaki glutén- vagy laktóz érzékeny. Szóval, már rég nincs jól bejáratot menüsor, kaja terén nincs hagyomány. Van ez is, van az is, remélhetőleg mindenki talál a kedvére és hangulatára valót. Nekünk ez amúgy is nagy próbatétel volt, hiszen a hétköznapokban reggelizünk valami egyszerűt, aztán eszünk egy korai vacsorát. Közte semmi. Néha egy kis nasi. Most meg reggeli, ebéd, vacsora mindennap és közte a nasik. Nem panaszkodom, mert még így is sikerült négy kilót fogynom, de azért még mindig úgy érzem, hogy nem vagyok éhes, pedig ma és tegnap már tényleg alig ettünk valamit. A dolog odáig fajult, hogy a fa alatt megbújó kosárkából még a Raffaello sem fogyott el. Mint ahogy alig fogytak a sütemények is. Na jó, persze ebben is volt kivétel, barátosnőm fantasztikus mézeskalácsa, ami kétéves egyik kedvence lett. De az általam titokban majszolgatni kívánt habcsókhoz sem nyúltam hozzá három héten keresztül. Jut is eszembe, hova tettem? A végén már nem fogytak a gyümölcsök sem, lassan mindenki kezdett torkig lenni a szó szoros értelmében.

A karácsonyfa díszítését elvileg az utolsó napokra akartuk hagyni. Gondoltam, beállítom a fát (ha már műfenyő) és hagyom, hogy a kutyák is megszokják az új tereptárgyat a szobában, aztán majd megjönnek és feldíszítik, ahogyan két évvel ezelőtt. De türelmetlenség – Golden a neved – advent első vasárnapján már szinte teljes pompájában ragyogott a szerencsétlen. Az idén fehér-ezüst lett. Nem azért, mert ez trendi vagy sem. Egyszerűen most így kattant az agyam. Tavaly is feldíszítettem előre, vegyesen, piros, arany és minden más díszeinkkel, aztán akkor is kattant az agyam és elkezdtem piros mikulásvirágokat dugdosni az ágak közé. Egy idő után azt vettem észre, hogy az arany díszek lekerülnek a fáról és helyükre egyre több piros gömb kerül, míg a végén már csak piros díszek csillogtak a meleg fehér fényben. Nagyon szerettem. Idén is eljátszottam a gondolattal, hogy az érkezésükig nézem talpig fehérben, aztán amíg alszanak, leszedem és másnap díszíthetik, ahogy akarják. De mint annyi mást, ezt is felülírta az élet. A pici itt aludt mellette, nem akartam felzavarni, így aztán minden maradt, ahogy volt. Idén ilyennek szerettük. Tervezgetem máris, hogy jövőre arany lesz, két év múlva pedig újra tarka (vagy fordítva), s a díszek közé felkerülnek az idén kissé keményre sikerült mézeskalácsok is. Volt már ilyen, igaz akkoriban „élő” fát díszítettünk és azon remekül mutatott a szárított narancsszeletekkel együtt. Szóval, tervek máris vannak... és ezek még jobban is izgatnak, mint hogy mi lesz jövőre a menü.

Búcsúzóul azt mondták a gyerekek, hogy szeretnének idén nyár végén újra eljönni, hogy megmutassák a kicsiknek a Balatont. Nem mellesleg ez nagypapa legnagyobb vágya is. Nem tudom, hogy mikor örülhetek majd ténylegesen ennek a hírnek, de persze már tervezgetek, hogy és hogyan alakítsak át a nyaralóban is, hogy igazán otthon érezhessék magukat. Addig pedig annak örülök, hogy bár nem volt eseménytelen a hazafelé vezető útjuk, azért szerencsésen megérkeztek és a gyerekekben is izgalmas kalandként és nem nyűglődésként maradt meg az utazást. Ugyanis az út nagy részét átaludták, így az itteni indulás félórás csúszását és a csatlakozásnál a másik gépnél a másfél órás csúszást is viszonylag simán átvészelték. Leszálláskor vidáman fogadták a helyi reptéri dolgozók segítségét, az ismételt teszteléssal töltött időt, a taxizást, hogy aztán az imádott nagyszülők, Alice és MK ölelhessék keblükre őket. Apró szépséghiba, hogy az esti elalvás totális csőd lett és hajnali négyig rajzfilmeket nézhetett a család, hogy végre laposan pislogjanak a selymes kis szempillák. De talán csak így akarták ünnepelni a szilveszter éjszakát.

Lassan eltelik az új év első napja, ők már a második napban is jócskán benne vannak. Kaptunk friss képeket és videókat, tudjuk, hogy minden rendben van velük. És hiányoznak. Rettenetesen. Mert nem mondhatom azt, hogy jövő hétvégén majd elmegyünk kirándulni, mert még az is bizonytalan, hogy ebben a Coviddal megvert világban tényleg valóra válhat-e egy idei találkozás. És most már azt is tudom, micsoda tortúra nekik ezt bevállalni. Amíg ott karantén vár a beutazókra, addig mi sem mehetünk, mert nincs értelme egy szállodai szobában kuksolva várni, hogy néhány napot együtt tölthessünk. Nehéz elfogadni, ha ez a világ ilyenné válik. Nem mondhatom, hogy gyertek haza, mert ott otthon vannak, még akkor is, ha néhány hétig itt is itthon voltak.





Nincsenek megjegyzések: