Csapongó gondolatok...

Szombaton megkaptuk a Pfizer második oltását. Kicsit paráztam, mert az első után úgy lefagyott a bal kezem, mintha nem is lett volna. Totális bénultság. Aztán ez másfél nap után oldódott, de a következő hónapban úgy fájt a vállam, mint kb tíz évvel ezelőtt, amikor a reumatológián azt mondták, ez már az én koromban normális (?), kvázi tartós tejet ne is vegyek. Akkor egy injekcióval sikerült hosszú időre megoldani a bajt. Úgy látszik, a mostani szuri felébresztette az akkori fájdalmat. Szóval, fel voltam készülve rá, hogy ha megint megszúrnak, lassan le is mondhatok a fakezemről. Erre mi történt? Nemhogy nem lett extra fájdalom, de még az a másik is elmúlt. A parát még táplálta is egy csomó Face bejegyzés és komment, amiben konkrétan a világvégét jósolták elérkezni másnapra láz és gyengeség formájában. Nos, ez is elmaradt!

Eljött a hétfő és vele életünk egyik legszebb híre, megszületett a lányunokánk. Ez utóbbi tény persze már nem volt meglepetés, maga az időpont sem, mert ma ezek a dolgok már tervezetten zajlanak, de a nevére kisebb tétekben fogadásokat kötöttünk. Könnyítésül csak az L betűs listát kellett szűkítenünk. Én már odáig fajultam, hogy tudományos alapon közelítettem a kérdést, melyik az a „magyaros” lánykanév, amelyik külföldön is könnyen kimondható, esetleg kínai megfelelője is van? Hosszas kutakodás után a Lily mellett tettem le a voksomat és sikeresen megfertőztem vele a család még versenyben levő tagjait is. De ... Nem számoltam kisebbik fiam Star Wars őrületével, pedig abból még az esküvőjükön is ízelítőt kaphattam. Sejthetitek, Leia lett a csöppség. Ezek után már csak örülni tudok, hogy 20 hónappal ezelőtt Levikénk nem Luke lett. Röviden: Padmé és Anakin kislánya: Leia ma hajnalban rácsodálkozott a világra. 

Tekintettel az óriási távoságra és a hagyományok őrzésére, Levi is kapott születésekor egy Matyó mintával hímzett kis bodyt, I love Budapest feliratú kis pólót. Természetesen Leiának is szerettünk volna egyet. De ... Emiatt a nyűves Covid miatt az életünk tele van ezzel a mindent megakasztó apró szócskával: DE. Szóval, irány a Váci utca, mint atombiztos beszerzőhelye az ilyen cukiságoknak. És szavakkal le nem tudom írni, micsoda lehangoló látványt nyújtott a ragyogó napsütésben a sok-sok egymás melletti kis üzlet ... zárva. Ennek ellenére sikerült az egyetlen még nyitva állóban egy aprócska hímzett ruhácskát vennem. Más kérdés, hogy egyelőre még ez is óriási lesz rá. Egy másik üzletben két kis mackó került a szatyorba, akiknek Budapest feliratú pólójuk van, ezzel úgy gondolom, teljesítettnek tekinthető a küldetésem.

Csomagot küldeni a messzi földrészre már önmagában kihívás. Iszonyú összeg és sajnos van tapasztalatunk benne, hogy még ennek ellenére is érhetik az embert csalódások. Kelt már útra olyan csomagunk, amelynek a postaköltsége négyszerese volt a benne levő értéknek. De nem lehet egy rajongó nagyszülőt attól a boldogságtól megfosztani, hogy valami apróságot küldjön a kis csemetének, bármennyire nincs is rá szüksége. De hát nem lehet a szeretetet forintosítani, ezek az apróságok igenis el kell jussanak a kis kezekbe!

Visszatérve az oltásra... Az ember – mi legalábbis – úgy szocializálódott, hogy léteznek kötelező oltások, sok bajtól megkímélőek. Elfogadtuk, használtuk, örültünk, hogy általuk a baj elkerült. A sima influenza oltást eddig nem adattuk be, de hát ez egy más világ. Egyszerre vagyok szkeptikus és ijedt, bizonytalan és reménykedő. Túl közeli körben lettek veszteségeink az elmúlt évben, így kénytelen vagyok hinni a baj jelenlétében, még ha nem is értem, hogyan tudta ez az egész világot megállítani. Magamat már nem féltem, életem java már mögöttem, és ha ezeken a szúrásokon múlik, hogy a karomba foghassam az unokáimat, akkor nyilván nincs is döntési lehetőségem, itt a kezem, nem disznóláb... De ... Féltem ezeket a fiatal életeket, a szüleiket, testvéreket és barátokat; az ő életük vajon hogyan és főleg mikor talál vissza a normális, vagy legalábbis annak hitt és ismert folyómederbe?

Na, ennyi hablatyolás után a lényeg... kétunokás nagymama lettem és határtalanul boldog. Ennél boldogabb már csak akkor leszek, ha végre az ölembe ülnek.