Szerencsére az új év hosszú
hétvégével kezdődött, úgyhogy végre egy kicsit hódolhattam a lustálkodásnak is.
Ehhez mi más lett volna kézenfekvőbb, mint rákeresni a Bridgerton családról
készült új sorozatra. Előre bocsátom, hogy reménytelenül romantikus énem már
évekkel ezelőtt ledarálta az addig nyolc kötetből álló könyvsorozatot (azóta
újabbak bukkantak fel és nem biztos, hogy ellen fogok állni nekik, pedig ...).
Az elsőben Daphne és a Herceg
szerelme bontakozik ki, amely barátságra épült, s mint ilyen, hosszú távon is
jó esélyekkel indult. Persze, így önmagában túl egyszerű történet lett volna,
ezért különféle csavarok kellettek a forgatókönyvbe. Hát, a filmsorozatban
bőven kaptunk ezekből. Ami meglepett, hogy sokkal bővebben, mint az a könyvben
szerepelt. 380 oldal vastag papíron és viszonylag nagy betűkkel szedve nem tűnt
annyira hosszú lére eresztett történetnek, hogy abból 8 egyórás filmet lehessen
forgatni. És mégis lehetett. De az igazi meglepetést nem ez okozta, hanem egy
olyan dolog, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Számon kérik a történelmi
hűséget, ami egy fiktív regény esetében szerintem olyan felesleges, mint
megkérdőjelezni a hétfejű sárkány létezését. Hogy mi ez a furcsaság?
Történetesen az, hogy a filmben seregével bukkannak fel a 18-19. századi
Londonban - hogy is fejezzem ki magam, hogy ki ne húzzam a gyufát a napjainkban
túlpörgetett píszí kapcsán - színesbőrű arisztokraták.
III. György felesége, Sarolta
királynő kapott elég jelentős szerepet - a könyvhöz képest mindenképpen - a
filmben. És igen, színesbőrű királynéként. A történészek szerint Sarolta ősei
között található Margarita de Castro e Souza, egy, a 15. században élt
nemesasszony, aki a portugál királyi család fekete ágához tartozott. Innentől
akár hihetjük is, hogy a mulatt
vonásokat hordozó asszony igenis történelmi hűséggel ábrázolja a királynét.
Minden más szerintem is túlzó
átesés a politikai korrektségnek nevezett határvonalon, melynek jegyében
manapság tilos észrevenni, ha valaki MÁS, jelentsen ez bőrszínt, vallást,
bármit. III. György uralkodása 1760-1820 közé tehető. Ebben a korszakban már
benne van az amerikai függetlenségi háború, de még előtte járunk az amerikai
polgárháborúnak, amely a rabszolgafelszabadítások ideje. A merev és máig ható
angol felsőbbrendűség keretei között a hagyományokhoz és a "tiszta
vérhez" való mindenekfeletti ragaszkodás az akkori angol arisztokrácia
sajátja. Ahol még egy balkézről született gyermek is teljes kitaszítottságban
élte az életét, ott aligha hihető, hogy egy színesbőrű nemes előtt hajbókoljon
az angol arisztokrácia.
Persze, mint minden kitalációban,
itt is fellellhetjük az igazság apró morzsáját. Élt ugyanis a 18. században egy
Dido Elisabeth Belle nevű leányka, aki úgy került a brit arisztokrácia
legmagasabb köreibe, hogy édesapja, Sir John Lindsay (akinek családja a skót
Lindsay-klánba tartozott), magas rangot töltött be a brit tengerészetné, és
egyik küldetésén beleszeretett egy fekete rabszolganőbe, Maria Belle-be. A pár
az úgynevezett brit Nyugat-Indiákon, a Karib-térségben találkozott. Románcukból
itt született Dido 1761-ben, természetesen rabszolgaként. Miután a kislány
édesanyja meghalt, édesapja négy éves korában magával vitte őt Angliába, és
nagybátyja, William Murray, Mansfield első grófjénak gondjaira bízta, mivel őt
újabb kiküldetés várta távoli tengereken. Belle-ről édesapja, Sir John Lindsay
gyászjelentésében is megemlékeznek: ebben azt írják, hogy Lindsay
"törvényes örökösök nélkül halt meg", de "maga mögött hagyott
egy természetes gyermeket, egy mulatt lányt." (köszönet az információkért:
everythingaboutthehouseofwindsor.blog.hu) No, de a film ettől alaposan
elrugaszkodott. Itt már generációk szerepelnek, Hastings hercege és Lady
Danbury, hogy a sok névtelen szereplőről már szó sem essék.
A 8 részre kiterjeszkedő
történetben rengeteg mellékszál kapott helyet, amelyek a könyvben egyáltalán
nem, vagy alig szerepeltek. Ilyen a királyné szerepének kihangsúlyozása (talán
ezzel akarnak magyarázatot adni a sok színesbőrű nemes jelenlétére), Anthony
Bridgerton operaénekes szerelmének már-már önálló fejezetére, a Featherington
rokonlány felbukkanása, amellyel eleinte alaposan felkeveri az állóvizet, és
nem utolsó sorban Fülöp (vagy Frigyes?) herceg szerepe, amely miatt sokáig
kerersztbe rakott ujjakkal várjuk, hogy dönt a szerelmes Daphne a két herceg
között.
Van még egy jelenete a sorozatnak,
ami sokakban felzúdulást keltett. Aki nem akarja, hogy most spoilerezzek, ne is
olvasson tovább. Simon már a történet elején világossá teszi, hogy sanyarú,
szeretet nélküli gyerekkora miatt úgy kíván bosszút állni az apján, hogy nem
hajlandó utódokat nemzeni és ezzel kihalásra ítéli a hercegséget. Ennek
ellenére belemegy, hogy feleségül vegye Daphnét, akit magáról a döntésről
persze nem világosít fel, csak amolyan ködbe vesző "nekem nem lehet
gyermekem" dumával próbálja elvenni a kedvét a vele kötendő házasságtól.
De Daphne szerelmes annyira, hogy még ezt is vállalja. Az idő telik, a
szerelmesek jól érzik magukat a hitvesi ágyban, és a tapasztalatlan csitri egy
idő után rájön, hogy egy orbitális átverés áldozata. Simon csak nem akarja,
hogy gyerekük legyen, az okról viszont nem hajlandó felvilágosítani. Ezért a
maga kezébe veszi sorsa irányítását, és nem hagyja, hogy a férje az adott
pillanatban megvonja tőle a teherbeesés lehetőségét. Na, ezt sikerült sokaknak
"megerőszakolási jelenet"-ként értelmezni. Mármint az ifjú ara követ
el erőszakot a férjén. Hát, erről nekem - természetesen - egész más a véleményem.
Ez egy pontosan olyan reakció, mint amilyen a férj viselkedéséből
törvényszerűen adódhat, miután lelepleződött az álnoksága. Ahogyan erről a
családjukban senki sem tud, nekünk sem kellene ítélkeznünk, ez kettőjük
magánügye. Fikció amúgy, tehát még akkor sem érdemes elítélően véleményezni, ha
mi olvasóként abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy velük együtt
élhetjük meg ezeket az intim perceket. Ki tudja, mit meg nem tenne egy
bizalmában megalázott, sértett nő ebben a helyzetben. Úgyhogy ne húzzuk fel az
orrunkat, hogy mi helyes és mi nem egy ilyen szituációban!
A 8 rész megtekintése után újra
elolvastam a könyvet, mert már rég volt, hogy álmodozva letettem és alig vártam
a folytatást. Most szinte unalmasnak hatott. Hát, így van ez. Én is érettebb
lettem (kac-kac) és nyilván a színes képi világ is sokat hozzátett, bármennyire
is képesnek érzem magam a leírt szavak utáni belső mozizásra, és valószínűleg a
hozzáadott szálak is javítottak rajta. Mindenesetre kíváncsian várom a további
7 kötet vajon megéri-e a megfilmesendő évadokat ilyen megosztó kezdés után.
https://www.netflix.com/hu/title/80232398
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése