2020.

 Most már elmondhatjuk: Volt egy ilyen évünk is

 

Január 2-án elmentek a gyerekek, vitték a pici unokánkat, akivel majd három hétig babázhattunk. Akkor még azt hittük, három hónap és röppenünk a keresztelőjére. De nem lehetett, mert jött a Covid. Na, talán csillapodik, mire eljön az augusztus és akkor jönnek ők a Balatonhoz, mert az mégse az óceán és eddig minden gyereknek a családban kijárt a balatoni kényeztetés. De nem jöttek, mert a Covid még mindig nem tágított. Talán majd karácsonykor. De nem, mert a Covid minden korábbinál erőteljesebben ragaszkodott Európához, Ázsiához, az egész világhoz. Az unokánk azóta elmúlt egy éves,  jár, beszél, komoly nagyfiú, sőt már azt is tudja, hugija érkezik májusban.

Január végén az édesanyám strokeot kapott. Időben észrevettük, kórházba került, és gyógyultan hazatért.

Februárban engem műtöttek orrpolippal. Mire a kellemetlen utókezeléseken és kontrollokon túl lettem, beütött a Covid és még hálás is lehettem, hogy megvárta, mire a kínlódás végére értem.

Áprilisban az utolsó előtti pillanatban sikerült tető alá hozni egy lakáseladást. Akkor már sejtettük, hogy ez lehet a mentőövünk, bár nem annak terveztük. A nagyfiamnak márciustól megszűnt a szakmai élete. B verzión kezdett gondolkozni, de nyilván rajta kívül még a fél ország, úgyhogy nem sok eséllyel. Diplomával a kezében és 15 éves szakmai háttérrel biciklis futár lett a nyári hónapokban, szüneteltette a vállalkozását, aztán visszaváltott, hogy auztós ételfutár lehessen. Nyilván nem álmai állása, de dolgozni kell, ha élni akar az ember.

Háztartási alkalmazottaink sorra adták be a kulcsot, köztük mosógép-Rozália. Az utódja egy csinos jószág. A gyerek 14 éves kocsiját lecseréltük, mondván, mégiscsak munkaeszköz. A mieink nem azok, így a 17 éves és a 28 éves vígan gurul alattunk tovább.

A nyaralóban közel negyven éves álmokat váltottam valóra, lekapartunk egy teljes falat betakaró erdőtapétát és végre kényelmes ágyakat vettünk. A nyár végére még álmaim kis kandallója is beköltözött, bár áprilisban nyilván sokkal jobban örültem volna neki.

A lakásfelújítás alatt tönkrevágott vonalas telefon helyett muszáj volt anyunak újra vonalat rendelni, mert hallókészülék ide vagy oda, a mobillal nem tudtunk kommunikálni. Később kiderült, a vonalassal se sokkal jobban.

Maszkban járunk mindenhol és bár nyugtatgatnak, hogy ez jó nekünk, közben érzem, hogy nem. Lesz oltás is. Egyszer.

Temettünk... ötször is.

Itthon a kertben teljes csatornacserére kényszerültünk. Kellett, mint egy falat kenyér.

Az unokahúgom majd 15 év házasság után templomi esküvőt is kötött. Aznap a 17 éves megviccelt, busszal kavarogtunk, bőrog áztunk. Otthon kiderült, nyugodtan autózhattunk volna. Jó vicc volt!

Kutyaiskolába vittem Jamiet, amit ő imádott, én kivoltam, az eredményt meg ne firtassuk.

Tiboromnak megműtötték az egyik szemét szürkehályoggal Debrecenben. Mire a második műtétre mentüönk volna, a Covid beelőzött, bizonytalan időre elhalasztva. Nyáron elhagyott egy szemüveget a Balatonban, most ideiglenest kellett csináltatni, aztán majd ha egyszer kész lesz, akkor megint.

A galambok megszállták a padlásunkat, mire kipucolták, megrepedt a hálószobánk mennyezete, ami ez alatt a rész alatt van. Mivel egyszer régen már esett le a plafon egy darabja, megcsináltattuk. 150 ezer forint. A biztosító pedig nem fizeti ki még a 38 ezret sem, amit a kárfelmérő jogosnak érzett. Meg sem lepődök, nem szoktak segíteni sosem, ha baj van.

Egy év múltán lezajlott a hagyatéki eljárás, meglehetős summát számláztak ki, de legalább az is kiderült, hogy elrontották anyósom halotti anyakönyvi kivonatát. Egy élmény covidos szigorítások közepette ügyintézni!

Anyám a rokonságával durcáskodik, mert nem érdekli, hogy amennyi hátra van, azt szeretetben, megbocsátásban kellene tölteniük. És nem hallgat a józan szóra.

A rosszul gyökérkezelt fogamat végül ki kellett húzni. Egy vagyonba került, de legalább megszenvedtem érte. És már kérhetem is az időpontot a következőre, mert az ünnepek

A Telekomnál szeptemberben megrendelt szolgáltatást még december végére sem tudták biztosítani, de legalább a szolgáltatás folyamatosan bizonytalan. Szép az élet!

Karácsony előtt menetrendszerűen bekaptam egy orbitális náthát (jó is, ha hajnalonként hálóingben viszi le az ember a kutyákat a kertbe), ipari mennyiségű zsebkendővel és herpesszel gazdagodtam újfent. Csak tudnám, hogy minek eszem nagykanállal a vitaminokat már hónapok óta.

De...

A kicsi és a családja odakint jól van. A nagy idehaza sokat van velünk. Az édesanyám még velünk van. A barátaink kitartanak mellettünk. Mi pedig már a 41. évet húzzuk (hivatalosan csak a 38.at). Colin még velünk van. Jamie pedig cuki pofa még akkor is, ha időnként a hajam hullik tőle. Eddig még megúsztuk a Covidot. Elvagyunk, mint a befőtt a polcon, és már ennek is örülünk. Ha jön a tavasz, megyünk a nyaralóba, mert bármennyire is van ott is gond, azért mégis csak jobb, mint itthon. Kutyákkal. Mindig és mindenütt. Mert ezt választottuk sok-sok évvel ezelőtt. Szóval, BÚÉK! Az ideinél most már tényleg csak jobb jöhet.