2018 is elszaladt

Érdekes év volt.
Már januárban azzal kezdtem, hogy magamra hozattam a frászt. Elmentem ugyanis a szemészetre, hogy sokat hunyorgok, meg ugrál a szemem, néha fáj is. Szavam nem lehet, mert alaposan megnéztek. Annyira alaposan, hogy egy hónap múlva visszahívtak. Aztán öt hónap múva, majd egy hét múlva... és jó is, hogy szóba került, mert januárban kell majd visszamennem megint. Azzal a kissé nyugtalanító kérdéssel üldöztek mindeközben, hogy "volt-e a családban zöldhályog?". János kórház Szemészet ... sokan nem szeretik ezt a kórházat, mi ide járunk kb. 36 éve minden nyűgünkkel, bajunkkal, eddig még nagy kárt nem tettek bennünk. A szemészeten kifejezetten lelkiismeretesek, ezt megerősítette az anyósom keresztfia is, aki Debrecenben szemészfőorvos, és akinek természetesen muszáj volt a családi béke érdekében szintén megvizsgálnia. Ahogy mondták, jobb félni, mint megijedni. Jó, nem egészen így mondták, csak felhívták a figyelmem, hogy ne hanyagoljam el a témát. Mindenesetre kaptam szemüveget, ami nagyon jó, és amit éppen nem is tudom, hol tettem le, szóval már megint az eldobhatóval rovom ezeket a sorokat.

Colinnak és Jacknek hála, ez az év is a kirándulások jegyében telt, legalábbis amikor a hőség nem zárt mindannyiunkat a viszonylag hűvös lakásba. Tata, Hajógyári sziget, Hármashatárhegy minden téli, tavaszi és őszi hétvégén, nyáron pedig a Balaton. Ők imádták, a férjem imádta, én egy kicsit besokalltam a majd 5 hónapos nyártól. Októberre már szinte agresszívvé, de mindenképpen hisztis pics.vá tett a tehetetlenség a hőgutával szemben. De a remek ember mostanra már csak a szépre emlékezik (mm. hogy milyen jókat főztem :D )

Már tavasszal ért egy kellemetlen meglepetés, amikor egy sima tömés helyett, elhúzódó és nem éppen fájdalommentes gyökérkezelés lett a dologból. De nem lett volna ez egy érdekes év, ha majd fél évvel később nem húztam volna be még egy ugyanilyen sorozatot a másik oldalon is. Amikor kicsivel később a doktornő a harmadik fogamnál vázolta, hogy "hááát, lehet, hogy ...", akkor azért úgy voltam vele, hogy a székkel együtt, amiben majdnem fejre állítva feküdtem, kirohanok a rendelőből. De egyelőre megúsztam egy töméssel, igaz most január elején "akar vetni rá egy pillantást" :)

A tavaszt olyan projekttel töltöttük, amiről eleinte még én magam sem hittem, hogy lesz erőnk belevágni. Festettünk. Aki ismer és ismeri a lakást, tudja, hogy a méretekkel van egy kis gond, mert az előszoba, wc,konyha, gyerekszoba rész sok normális méretű lakással azonos méretű, ráadásul 3,60-as belmagassággal. Mi meg nem vagyunk profik. Erről ennyit. De megcsináltuk. Friss lett, fáradtan még szépnek is láttuk, úgyhogy a gond most már a lakás nagyobbik része :) Talán jövőre... ha közbe nem jön az egész társasházat érintő nagyobb, és jóval költségesebb felújítás. De erre most még gondolni sem akarok. Kicsit átrendeztem megint a nappalit. Szerintem ez az utóbbi évek egyik legjobb variációja, úgyhogy kíváncsi vagyok, meddig marad ilyen.

Volt osztálytalálkozó is. Le sem merem írni, hogy hány éves... de ... 40! Érdekes volt és kicsit mellbevágó, hogy sokan már a nyugdíjas éveiket kezdik, nagymamák. Ilyenkor belenézek a tükörbe és inkább nem kérdezek semmit. Az előbbi nekem valószínűleg nem jár majd, vagy csak olyan nevetséges összeg, hogy nem ios gondolok rá. Az utóbbi ... a fiaim 35 és 33 évesek... nem kapkodnak. De a lányok, asszonyok sem. Aztán majd meglepődnek, ha a derékfájós anyósuk nem tud majd segíteni. Vagy megfiatalom, vagy belerokkanok... talán egyszer majd kiderül.

Nyáron beneveztem egy Studio Italia által szervezett angol nyelvtanfolyamra. Sosem tanultam, de azért az évek során ragadt rám a kosszal ez-az, így a felmérő tesztet elég jól megírhattam, ha a B2 csoportba akartak beosztani. De szerencsére az eszemmel gondolkodtam, nem a hiúságommal, úgyhogy közös megegyezéssel az A2 (újrakezdő) csoportba mentem. December közepén végeztünk és yeah ... a záróvizsgán a 12 fős csoportban én, a rangidős értem el a legjobb eredményt!

Nyáron hazajöttek a kisebbik fiamék egy hétre. Szegények... nyári Balatont szerettek volna élvezni a családdal közösen. Szerintetek melyik volt a nyár egyetlen  hideg hete? Amúgy most karácsonykor megint hazajöttek, de erről majd írok még, ahogy megyek előre a naptárban. Csak azért említem meg, mert szép havas karácsonyt szerettek volna. Én lelkesen küldözgettem nekik a havas kertről készült fotókat. Szerintetek nem pont az érkezésük előtti napon olvadt el az utolsó hófolt is a környéken?

Az idén ilyen "tegyük rendbe dolgainkat" vonal mentén elballagtam a bőrgyógyászatra. Fiatalabb koromban nagyon szerettem napozni, van is egy csomó ilyen-olyan pötty rajtam, némelyiket én (dr.Pados) aggasztónak találtam az internet írásait böngészve. Vártam a vizsgálatra 5 hetet, aztán a helyszínen még két órát, hogy szinte az ajtóban vizsgáljanak meg röpke öt perc alatt. Én el akarom hinni, hogy minden oké, de azért megnyugtatóbb lett volna egy negyedórás nyugodt nézelődés, beszélgetés. Na mindegy, a téma levéve a napirendről.

De ... volt más témám helyette. Anyukám vastagbél-daganata óta időnként elmerengek, hogy ezt öröklöm tőle, vagy édesapámtól az Alzeimer kórt, így aztán a néha megismétlődő görcsös gyomortáji fájdalmak miatt hasi ultrahangra mentem. Minden oké. Laborlelet is jó. De azért időnként fájdogál. Nem tudom felemelni a karom? Ebben a korban ehhez hozzá lehet már szokni. Ja, ezt idéző jelbe kellett volna tennem. Amikor merészeltem megemlíteni, hogy vagy öt éve egy injekció csodát tett, akkor kaptam egy receptet, kiválthattam és be is adták. Most is használt.

Az idén is volt esküvő a családban. Kriszti unokahúgom nagyobbik lányának kötötték be a fejét. Ez is egy kis csoda. Ugyanis amikor ezer grammal megszületett talán senki sem mert egy ilyen jövőben reménykedni.

Ahogy már említettem, a kisebbik gyerek és felesége karácsonykor újra Európa felé vették az irányt. Kedves meglepetésként Bécsbe repültek, mondván a testvéréékkel együtt menjünk ki értük. Eltöltünk egy klassz estét a bécsi karácsonyi forgatagban, aztán majd másnap hazajövünk. De ez a Családi Nap jár nekünk. Ezzel én magam is egyet értettem, csak hát nem én lettem volna, ha az örömben azonnal ne az ürömöt kezdtem volna keresni. Talán ennek a büntetése most az ünnepek után ez a náthás-köhögős nyavalya.

Érdekes év volt. Meglehetősen terméketlen, ha arra gondolok, a korábbi években mennyi mindent írtam. De nem baj. Talán már kiírtam magam, talán csak hiányzik egy újabb erőteljes hatás, már nem kergetek álmokat. Most a nyelvtanulás volt a cél és az eredmény. Amit természetesen nem hagyhatok abba, de fogadkozások ennek a posztnak a keretében nem születnek. Kicsit keveset olvastam (önmagamhoz képest), de reménykedem benne, hogy az agysejtolvasztó melegre foghatom, meg a korán sötétedő estékre, a gyenge világításra :D Azért gyűjtögettem olvasni valót és néha-néha sikerült is valamelyiknek rabul ejtenie. Viszont igazi mozibubus lettem férjemnek köszönhetően, aki lelkesen vadászik a neten újdonságokra és érdekességekre. Persze nem amolyan Réz András stílusban, de jól szórakozunk. A kutyák csak örülnek, mert az esti séta után  összebújhatunk a kanapén.

Hát, így .... egy szavam sem lehet. Még mindig együtt a család. A nagyszülők minden egészségügyi problémájuk ellenére velünk ültek a karácsonyfa körül, örvendve a ritkán látott unokáknak és már előre siratva a közelgő elválást. Az új év első napján megint összeülünk az asztal körül, hogy lencsét együnk malachússal és így engedjük útjaikra őket nagyon boldog új esztendőt kívánva.

PS. a karácsonyfánkról nem ejtettem egy szót sem, pedig az idei év egyik kedvence. Egy kedves ismerősünk hozta. Kicsit "kértünk", három és fél méteresre sikerült a kicsike. Olyan egyenes és karcsú., mint egy jegenye, de tagadhatatlanul formás. Esténként pedig maga a megvalósult meseország a halvány égők pislákolása mellett csillogó díszekkel. Imádom elnézegetni. Kicsit visszavisz a gyerekkorba. Jó lesz majd finom pezsgővel koccintani alatt holnap éjfélkor. Boldog Új Évet minden erre járónak!

Bécsi gondolatok - nem kifejezetten objektív megközelítésben :D

A gyerek Bécsbe érkezett a messzi távolból, aztán odarendelte a tesóját és minket, hogy eltöltsünk egy karácsonyi hangolódós estét így Xmas előtt. Nem voltunk egyértelműen rajongói a gondolatnak, mert ... a kocsi már nemcsak nagykorú, de ha így halad, nemsokára Krisztusi korba is lép majd. Négy évszakos gumik vannak rajta, viszont muszáj lenne ezzel mennünk, hogy beférjünk mi is, a csomagok is. És hát tél van, az utak egyik napról a másikra válhatnak járhatatlanná. A tesónak előző éjjel két fellépése is volt, oké, hogy sofőr vitte, de azért mégse aludt. Így vezessen kétszázsok kilométert. Merthogy külön kocsikkal megyünk ofkorsz. Nehezítő tényező továbbá, hogy a kutyákat már nem lehet a nagyszülőkre hagyni. Igazából már őket magukat se nagyon lehet magukra hagyni.

De ... mindezek után - zabszemmel a fenekünkben és egy önfeláldozó barátnőnek hála - mégiscsak nekiindultunk. Reggel még úgy vittem ki a kutyákat a parkba, hogy majdnem dobtam egy hátast a  bejárat előtt, mivel leheletnyi jégréteg borította a járóköveket. Csak egy újabb apró adalék ahhoz a bizonyos zabszem-gyüjteményhez. Útközben eső, köd, szakadó eső, kis napsütés, kis napsütés szakadó esővel kombinálva, "ideális" utazó idő. A szemközti sávban pedig lényegében Budapest és Bécs között araszoló összefüggő kocsisor - ijesztő kilátások a másnapi hazaúthoz.

De a lényeg, épségben megérkezünk, találkozunk a gyerekekkel, elfoglaljuk a szállodai szobákat és máris nekivágunk a városnak. Első programként a szakadó esőben elballagunk az Operaházhoz és bejelentkezünk egy vezetett túrára. Kis lelkiismeret furdalásom van, hiszen még itthon sem vettem részt ilyenen. Foghatnám az éppen folyó építkezésre, de nem fogom, mert nem lenne igaz. Az ember hajlamos túlságosan magától értetődőnek venni az őt körülvevő nagyszerű dolgokat, és beérni a felületes ismerettel, csodálattal. Úgyhogy még ott a várakozás közben erősen eltökélem, hogy idehaza is letudom ezt az ismerkedést, és erre nem is adok magamnak több időt január végénél. Körbejárunk, csodáljuk a szépet és azért kis büszke gőggel állítom, hogy a hazai sokkal szebb. Amennyit láttam belőle, annak alapján biztos vagyok benne.

Mire kijövünk, már csak csöpörög. Kisfiam bevásárol a Sacher cég hírneves tortájából, cipeli a csomagot egész délután és csak itthon tudjuk meg, hogy a karácsonyi vacsorához vette a fadobozos műremeket, ami avatottak szerint isteni finom. Csendben súgom meg itt nektek, hogy a kommersz ízlésem átkaként én nem igazán szeretem a Sachert. De majd most megszeretem. Egy újabb eltökélés.
Figlmüller csinálja a legjobb bécsi szeletet Bécsben, ezt már tudják a gyerekek, aki nyáron voltak a városban egy esküvőn, és volt idejük felfedezni az ilyen rendkívül fontos helyeket. Szerencsére a cégnek több étterme is van egymáshoz közel, így viszonylag gyorsan sorra kerül hat tagú társaságunk az utcán való sorbanállás után. Odabent telt ház és a tányérról valóban lelógó hússzeletek. Ketten vállalunk be egy adagot és a remek krumplisalátával kiegészítve több mint elégnek is bizonyul. Az Ottakringer sörök már csak a habot jelentik a tortán némi képzavarral élve. Ami a tagadhatatlanul finom ételnél is jobban esik, az a zavartalan és vidám beszélgetés a fiaimmal, menyemmel, és majdnem menyemmel, no meg a párommal. Már az idejére sem emlékszem, amikor így beszélgethettünk. Mert bizony az idős nagyszülők is kikövetelik a részüket a fiatalokból, ha végre találkoznak, és velük mostanában nagyon leszűkült a beszélgetés a nosztalgiázásra, leginkább a srácok gyerekkorára. Mire átadjuk az asztalunkat az odakint várakozóknak, az eső is eláll, mi több, ott, két égbe törő épület között igenis kék az ég! Taxival megyünk a Schönbrunni Palota előtt felépített Karácsonyi Vásárhoz. Már sötétedik és sajnos újra szemerkélni kezd, de így legalább még jobban esik az ízes, illatos vörösborból készült forraltbor. Nagy lelkesen megtartom a bögréket, nem tudva, hogy lesz még néhány kör és néhány újabb bögre. Alkalmi bébiszitteremnek nézegetek valami kis meglepetést, ami csak egy morzsányit vissza tudna adni a vásár kavalkádjából és akár a karácsonyfájára függesztve emlékeztethetné őt is egy önként vállalt óriási szívességre... no meg természetesen két cukimuki kutyára, akik szerencsére igazán kedvelik őt.

Schönbrunnból metróval megyünk a Városháza elé. Ez az a vásár, amit leginkább ismernek a turisták. A kínálat lényegében ugyanaz, mint máshol, a bögrék persze erre a helyszínre készültek. Korcsolyázók keringenek egy kis pályán, velencei álarcokat és muránói apró üvegmütyürkéket árulnak az egyik bódéban, piros szívek tömkelege díszít egy hatalmas fát, milliónyi apró égő fénye teszi varázslatossá a helyet és mindezek felett ott magasodik a város egyik legszebb neogótikus épülete, a Városháza.
A társaság egy része még nem küzdött meg teljesen a jetlaggel, a másik része más miatt fáradt, lassan a szálloda felé vesszük az irányt. Útközben a Karlsplatzon még elhörpölünk egy búcsúforraltbort, de már a bögrék sem vonzanak, csak az ágy ígérete.

Bécsben olyan régen jártam, hogy az már történelem tankönyvbe való. A szüleimmel voltam itt úgy, hogy önfeledten sétálgattam, az akkor még újdonságnak számító mozgólépcsőn keringtem fel s alá. Aztán az Ibusznál töltött évek alatt néhányszor eljutottam ide utaskísérőként. Mire emlékeztem ebből? A Kärtner strasséra, a Grabenre, a Ringre, a Mariahilfer strasséra, a Stephans dómra, az Operaház hatalmas tömbjére. A hazai üzletekhez képest varázslatos kínálatra, luxusra. De ezek az utak mindig nyáron, kora ősszel estek, lombos fák, napsütés... most pedig a szürkeség, eső áztatta aszfalt, színtelenség a karácsonyi dekorációk ellenére. Az üzletek meg ... mára eljutottam oda, hogy nem is igazán érdekelnek.  Talán ez volt az oka. Vagy talán az amúgy belülről hihetetlenül elegáns InterContinental szálló külsejének lakótelepeket idéző betonkolosszusa, nem tudom, de most a város egyszerűen nem mutatta meg magát. Nem éreztem Schönbrunnt, nem a Kärtner strasset. Még a Dómot sem igazán. A városba bevezető/kivezető út mentén álló gázgyári épületeket, melyek Bécs emblematikus épületei, sem éreztem, ami nem is csoda, hiszen valami modern szörnyeteget építettek közvetlenül melléjük. Ha egészen őszinte akarok lenni, még a délutáni esőben, szélben lengedező karácsonyi díszkivilágítás sem tetszett igazán. Talán az esti sötétségben már jobban mutatott, de akkor már nem jártunk arra. Amerre jártunk, ott pedig elég ötlettelen és szegényes volt. De ami a leginkább feltűnt ... Nem akarok ezen az oldalon még véletlenül sem politizálni, de egész egyszerűen magától adódott a vicc, miszerint itt is biztos a miniszterelnök veje fejlesztette a közvilágítást, mert a város sötét. Nincs erre jobb szó. Az utcán pislákoló lámpák fényénél nem tudnék jó érzéssel végig sétálni még egy kevésbé esős estén sem, főleg nem egyedül. Tudom, hogy vannak törekvések szerte a világban, ahol a fényszennyezés ellen küzdenek, de nem hiszem, hogy itt erről lenne szó. Egész egyszerűen Bécs olyan, mint a lakásunk, ahol nem egészen átgondoltan csináltattuk meg annak idején a világítást. Kis jelzés értékű fények, szépítsük hangulatvilágításnak, amúgy némi barlanghatás és félhomály. Álmosító, fárasztó, lelombozó.

Nos, ez volt Bécs 2018 karácsonya előtt két nappal. Egyszerre szívet melengető és halvány csalódás. A vásárok idehaza sem igazán vonzanak. A gyerekekkel együtt töltött idő viszont értékes kincsként kerül megőrzésre. Boldog karácsonyt mindenkinek immáron itthonról!

Boldog karácsonyt!

Én tervezek, aztán mégis csöndes vagyok... ez mostanában ilyen. Nem baj, azért ha majd kikívánkoznak belőlem a szavak, biztosan teleírom megint az oldalt. Most éppen minden kerek, készülünk az ünnepekre, együtt van újra az egész család. Egy feledhetetlen napot töltöttünk Bécsben a fiúkkal (és épségben megúsztuk az utazást). Tele a fészek, boldogság van. Végül is erről szól ez az ünnep! (Azért a Szenteste lehetett volna fehér!)

Boldog ünnepeket!

Eljött! Örömteli, mert végre együtt lesz a család. Ugyanakkor kicsit fájdalmas, mert az idősebbek már nem tudják úgy átélni ezeket a napokat, mint amikor az unokák még a térdükön lovagoltak. De ne is gondoljunk erre! Ünnep jön, úgyhogy öltöztessük ünneplőbe a szívünket, a fánkat. Mi már elkezdtük, mert a Szenteste előtt nem sok időnk lenne erre. A fiúk pedig megnyugodtak, hogy végre megint rend és nyugalom van :)

Gyerekműsorok

Azt mondja a Jakupcsek Gabriella (akinek ma van a névnapja, úgyhogy gratula innen is), hogy egy felmérés szerint a gyerekfilmekben kétszer annyi az erőszak, mint a felnőtt filmekben. Mi lesz ebből?
Mi lesz? Semmi! Ha lesz valami, az nem ennek lesz a következménye.
Azt mondja a Farkasházy Réka, hogy amikor a Tv-maci volt az egyetlen gyerekműsor ... Kicsi leánykám, hiszen ha idejekorán ágynak dönt - nem a nátha - egy jóképű fiú, akkor akár a lányom is lehetne (77-es születésű) - szóval, Réka... én nem ma voltam gyerek, de akkoriban rengeteg gyerekműsor volt! Csak párat említenék: Levente Péter műsora (óvodásoknak, kisiskolásoknak), Benedek tanár úr műsora (aminek hatására azonnal régész akartam lenni, kár, hogy az általános iskolai tanárunk kiölte belőlem ezt a vágyat), Öveges professzor műsora (aki közel tudta hozni a fizikát ahhoz is, aki egyébként be volt oltva ellene) ... Majd ötven év távlatából ezek jutottak hirtelen eszembe. Böbe baba, Mazsola, Nu pagagyi!, Varázsceruza, Lolek és Bolek, Moha és Páfrány ... gyerekfilmek, amiken aztán még a gyerekeim is felnőttek: A palacsintás király. Ez  például 73-as film, de még 13 évesen is ott ültem előtte.

És vissza térve Jakupcsekre meg a felmérésre ... nem attól lesznek agresszívek a gyerekek, ha töméntelen Tom és Jerryt néznek, vagy Hófehérkét, akit megmérgez a szép piros almával a gonosz banya. Hanem ha csak odaültetik csóró kölyköt és nincs mellette senki, aki megbeszélje vele az "élményt", aki lefogja a gyerek kezét, amikor a műanyag karddal csépeli a tesóját, és elmagyarázza neki, hogy a filmben az nem igazi vívás és ez most az öcsinek fáj.
A gyerek az agresszivitást csak akkor veszi át a filmekből, ha nyakló nélkül nézheti. Szerintem a közvetlen közeg, amelyben él, sokkal inkább befolyásolja őt, amikor nem képes a meglóduló kezét visszafogni. Vagy azért, mert senki nem mondta el neki, hogy ez nem helyes. Vagy mert azt látja, hogy ez otthon egy mindennapi epizód, amiben a környezete nem lát semmi kivetni valót.

Na, hirtelen ennyi jutott eszembe a műsort beharangozó néhány mondat alapján. Ha lesz türelmem a komplett műsort megnézni, akkor még kiegészítem a mondandómat a további reagálásokkal. Vagy netán megkövetem a műsor szereplőit, ha a teljes műsoridőben ők is eljutnak valami hasonló felismerésig :D

(A kép illusztráció)