2016. nov. 27.

Megnyílt!

Amikor egy álom valóra válik, mindig nagy öröm. Nem tudom, Alessia mit érez most a szíve mélyén, mert számára ez azért egy nagyon izgalmas, helyenként idegbajos időszak végét is jelezte, még kívülállóként is bele lehetett fáradni az aktuális történésekbe, bosszankodni valókba, de tegnap délután felvillanhatott végre a tábla a kirakatban: Nyitva! 

A Caffé Frizzo tehát megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is. Szerencsés helyzetben vagyok, mert egy ideje már tesztelőként kóstolgathattam a sütiket és kávékat, kedvencem is lett persze, és hozzájárulhattam egy picit a berendezés részét alkotó könyvespolcok megtöltéséhez is. Olaszország és benne az én szívem kis zuga, Velence. Mind ott várnak az illataikkal, aromáikkal és a róluk szóló sorokkal, képekkel. 

A Caffé Frizzo ugyanis egy könyves kávézó, mégpedig a legjobb fajtából. Ahol a tulajdonos saját fotói díszítik a falakat, saját rajza hívogatja a vendégeket, hogy osszák meg élményeiket más vendégekkel (upsz, ahogy mondani szokás, ez itt erősen spoileres rész volt, de mivel képet azértse teszek fel róla, így talán nem lövöm le teljesen a poént), és nem utolsó sorban ott vannak a könyvek, albumok, képeslapok, amelyek mind ennek a csodás országnak a szerethetőségét bizonyítják. 
Alkonyatkor halk zene, gyertyafény, a küszöbön kiszökő illatok várják a látogatót; napközben (és jó időben) a hatalmas ablaktáblákon ragyog be a napfény, aranyos ragyogásba borítva az otthonos berendezést. Tegnap minden betérő száján kibukott ez a jelző: olyan otthonos. És tényleg! Puha fények, kanapé, textilek, utazások emlékei... tökéletes körítés az ízes italokhoz és süteményekhez. Egyedül, párral, barátokkal, sőt ... még gyerekkel is, hiszen Alessia rájuk is gondolt, a tőle már megszokott odafigyeléssel... kis gyereksarok várja a kicsiket, macival, bagollyal, könyvekkel, kifestővel, játékokkal, hogy a szülők számára megteremtse a nyugalom ritka perceit. Akik részt vettek a tegnapi megnyitón, elégedetten fogadkoztak: hamarosan visszatérünk! Aki pedig nem lehetett ott, feltétlenül jegyezze fel magának, hogy van egy kedves kis zug, ahol finomságokkal kényeztetik a gyomrát és a lelkét egyaránt! Amíg elindultok, álljon itt egy kis ízelítő abból, mi vár ott rátok: Caffé Frizzo - Biatorbágy
Mert "a boldog emberek olvasnak és kávéznak" (A.Lugand) :)







3 megjegyzés:

Lazac írta...

Olyan jól visszaadják a képek is azt, amiről írsz! ♥

Unknown írta...

Kedves Lazac :-)
Pedig pont az beszéltük a Jucival, hogy sajnos nem adja annyira vissza a kép... Akkor képzelheted :-) Annyira előttem van, amikor átültünk a sarokba és csak néztük a vendégeket és a dolgozó Erikát. Nagyon jó látvány volt, hogy tele volt a kávézó boldog, büszke emberekkel. Legszívesebben még most is ott ülnék és csak néznék ki a fejemből....
Nagyon elragadó a hangulata.

Lazac írta...

Akkor eggyel több ok, hogy személyesen is megnézze az ember :):):)