Idézgetős

Nem szoktam ilyet tenni, hogy blogtársak írásait csak úgy átveszem, de mivel fél órával ezelőtt ugyanez a gondolat vert fészket a fejemben, most megteszem. Csibike ezúton is köszönet a megfogalmazásért.

És akkor ki az a Vavyan Fable?

A metrókocsiban Fejős Éva mosolygott rám három megállón keresztül. A plakát teljesen betakarta az egyik ablakot. Tizenöt évet simán letagadhatna, hála a retusnak, ez volt az első gondolatom, aztán az jutott eszembe, hogy írónőként belehalnék, ha 'kettőt fizet, hármat kap' akcióban nyomnák a nép orczájába a könyveimet, azon meg elég sokáig merengtem, mennyire lehet igaz, hogy F. É. Magyarország legkedveltebb írónője, merthogy ezt mondta a plakát. 

 

 

 

Mondom, szó szerint a gondolataimat fogalmazta meg. Úgyhogy ezer bocs és egy anyamedve, ezt most muszáj volt.

Lehetne inkább december 31 ???

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a hétvége nem a mi hétvégénk volt. Mondjuk február óta ezt nagyjából folyamatosan mondogatjuk, itt-ott kaptunk egy kis levegőt, de általában véve ez egy igen car év, na.
Csütörtök: kánikula. Ez még nem baj, sőt, mivel a Balaton az úticél, még jó is lehetne. De már rosszul indul, mert a garázsból kiállva párom decensen végigkaristolja a kertkapuval a kocsi oldalát. Először csak hátra, aztán előremenetben is.
Hogy anyóssal utazunk, ez lehetne súlyosbító tényező, de éppen a napokban tárgyaltuk ki Alessiánál, hogy mi is leszünk öregek, illene nagyobb toleranciával közelíteni hozzájuk, de hát mint mondtam meleg van, nagyon.
Péntek: apa haverja Lellén nem akar a barátja nélkül focit nézni, addig bazsevál, amíg a sokszoros rossz tapasztalat ellenére (Lellére egyszerűen nem lehet Máv-problémák nélkül el- vagy hazajutni) párom elbaktat a vasútállomásra. Elkísérem a kutyával, mert kell nekünk ez a séta a forróságban, mint egy falat kenyér, és ő a lelkemre köti, hogy ha netán vihar jőne a magasból... etc. akkor feltétlenül üljek kocsiba és menekítsem haza az éjszaka derekán, egyéb esetekben reménykedjünk benne, hogy a Máv megteszi. Nos, a Máv már odafelé se segítőkész. Először bemondják, hogy 5 perc késés, aztán 10 perc, aztán 15... a 20 perces késés bejelentésénél már röhögünk, és visszaváltjuk a jegyet. Jobb a békesség. Ami így indul, abból sok jó már nem lesz.
Szombat: laptopom a drága szintén úgy dönt, hogy ennyi nyűg neki elég volt. Különben is, a gazdi igazán megteheti, hogy legalább hétvége alkalmából nem a madzag végén lóg, kivéve ha az a madzag egy póráz, amin sétálni lehet menni. De az meg nem az ő biznisze, úgyhogy emiatt igazán kár volt (a szerző megjegyzése).
Vasárnap: ebéd után úgy döntünk, hogy nem várjuk meg a tömeget. Meleg ide vagy oda, hazaindulunk. Később kiderül, hogy a fél ország ugyanerre a gondolatra jutott az ebédlőasztal mellett. Ráadásul valamikor reggel egy kamion 1 km-re attól a helytől, ahol az autópálya 3 sávossá válik úgy döntött, hogy felborul. A problémát délután 3-ig nem sikerült orvosolni. A rádió ugyan bemondja a dolgot, de addigra egy jelentős dugó közepén lihegünk versenyt szerencsétlen ebbel. Aztán javasolják, hogy a következő kijárónál térjünk át a 70-es útra. Megtesszük, de hamarosan inkább visszavágyunk az M7-es dugójába, vissza is fordulunk és araszolunk tovább 10 km-t, mire elérjük a felborult kamiont, amit sok fejét fogó ideges ember vesz körül, de láthatóan fogalmuk sincs, hogy fogják ezt a problémát még ma megoldani.
Szerencsésen hazaérünk, a szokásos 1 óra helyett ugyan jó 3 óra alatt, de legalább gutaütés nélkül, mert a dugóban nyitott ajtóval araszoltunk előre, közben a kutya fejét rendszeresen locsolgatva.
És most várakozóan tekintünk a hét elé, várjuk a hétfőt, amikor vihetem a kocsit a fényezőhöz, hogy mielőbb felejtősbe tehessük a hétvége élményeit. Ja, apa közben a laptopot cipeli a szervízbe. Lehet, hogy nem lesz ez olyan könnyen felejthető?

Keserűs

Tudtam volna sejhajon billenteni, öleltem a szívemre nagy-nagy örömmel, és egyáltalán imádom, mert a vérem. És most megtudom azt is, milyen, amikor szabadesésben zuhan alá és nem tudok segíteni rajta. Iszonyú érzés. A lelkem belehal, mert tudom, hogy bár véleményem lehet a dolgairól, de nem dönthetek helyette és ha szavakkal segíteni próbálnék, nem érezné segítségnek, sőt... pedig most neki sincs igaza egészen, és annak a másiknak se, aki az elmúlt években szintén helyet kapott az (amúgy híresen nagy) szívemben. És hogyan legyen egy anya boldog, ha a gyereke boldogtalan?

Cosmopolis

Szombaton néhányan vettünk egy nagy levegőt és kétszer egymás után végignéztük a filmet. A film vegyes érzéseket keltett bennem. Az elejétől kicsit megijedtem, aztán kb. az első fél óra után belendült és konkrétan függő lettem. Az az utolsó jelenet pedig, amit egy kedves magyar tollforgató úgy jellemzett, hogy ott Rob teljesen elvesztette a fonalat és a film leült... nos, az illető nem tudom melyik filmet nézte, mert tuti nem ezt. Mondjuk, kb. annál a mondatánál döntöttem úgy, hogy nem veszem komolyan az írását, amikor Juliette Binoche alakítását ripacskodásnak minősítette. Én teljesen padlót fogtam Robtól, emelgettem a nemlétező kalapomat és ha nem imádtam volna eddig is, akkor a film második felében beleszeretek. Amikor az a könnycsepp végiggördül az arcán, akkor meg teljes KO.
Nekem a Vija Kinskit alakító csajjal folytatott párbeszéd, vagy inkább a nő monológja kicsit hosszúnak tűnt, és erősen hiányoltam a filmből az utolsó részben a feleségével való khm. találkozást a pucér fotózással. Nem konkrétan Rob pucér feneke miatt, de nekem ez a könyvben fontos jelenetnek tűnt. Mellesleg jó ötlet volt szerintem előző nap átfutni a könyvön. Összességében pedig úgy döntöttem, hogy bár Cronenberg világa továbbra sem igazán az én világom, de Robot egy olyan bizonyítási lehetőséghez juttatta, amiért hajlandó vagyok a korábbi filmjei között is szétnézni :) Javíthatatlan romantikus lévén, nem lesz a kedvenc filmem, de hogy Rob alakítására sokáig emlékezni fogok, az biztos. Valahogy olyan érzésem volt, mintha a film végére Cronenberg elengedte volna a gyeplőt, lehullott ez a robotszerű viselkedés az összes szereplőről és onnan kinyílt a film és kinyíltak a karakterek is, elsősorban Eric; és óriási élmény lett.