Vagyogatunk...

Nos, apát megtalpalták... ő meg máris túlzásokba esik... már vezetni is képes lenne. De a slusszkulcsot egyelőre cerberusként őrzöm. Viszont a doki egy héttel korábbi időpontot mondott a gipsz levételre, úgyhogy ennek örömére ma borvacsorára megyünk :) Tömegközlekedve ugyebár, mert Ön dönt, hogy iszik vagy vezet... Ha minden igaz, az ön- és közveszélyes focis haverok is ott lesznek. Résen kell lennem, nehogy vasárnap délelőttre máris lecsábítsák a tornaterembe :)

Amúgy a hét kicsit leamortizált külcsínem helyrepofozásának jegyében telik. Volt itt már kozmetikus, házi hajfestés és fodrász is. De mivel minden élvezetet nem akarok ebbe a hétbe belezsúfolni, az ajándékba kapott masszázsjegyet alighanem csak a jövő héten használom fel.
Szóval, vagyogatunk... és ha megint le nem esik a hó, akkor talán még tavasz is lesz ... nemsokára

Emlékezés 3.

az első vacsoránk
dancing in the street by Jagger and Bowie
a jó fenekű gondolás
és a sikeres út záloga a megfelelő felkészülés: Venice cipőm

Emlékezés 2. felvonás

a kis békanyúzópadlómániám lett, amerre csak jártunk... csoda?
és íme a bizonyíték, hogy legalább egyszer a nap is kisütött
na, errefelé elég régen jártak
és a "királyfi", akit megmentettünk a békanyúzótól

Alessiával emlékezve...

Velencében élnek rokonok is "csigalépcső" ala Redentore
Wörthi tó - tehén és rétes
öt órai tea :)

Nem hiszem el, hogy már mindjárt két éve lesz... mintha tegnap lett volna. Ugyanakkor meg úgy érzem, egy örökkévalóság telt el azóta. Vissza kell menni, mert a búcsú szinte fájt...

Tudjuk fokozni...

Mert a szelektív gyűjtő hülye helyre lett telepítve. Mert nem akartam tíz lépéssel többet menni. És mert nem gondoltam, hogy a száraznak tűnő füves terület alatt (meg alattam) majd megindul a sáros altalaj... nem törött, de a hüvelykujjam ízülete megroggyant pöppet, ezért március 1-ig kíméletre köteleztek ezzel a formás félgipsszel. Hogy akkor miért csak a hüvelykujjam maradt szabadon? Ezt én sem tudom, de működik, azóta nem fáj. Igaz, hogy fogni eddig se tudtam vele, most meg még annyira sem, viszont kímélem, de tényleg. A mai teljesítmény: zöldségpucolás 1 kézzel, sütés-főzés, autóvezetés, kutyasétáltatás, kutyafürdetés... Jah, mert az élet nem áll meg!

Örömünnep...

Nos, az élet azóta is zajlik rendesen. Apa még fekvőgipszben, de már rendületlenül talpon, igaz járókerettel és meglehetős mozgáskorlátozottsággal. Erre nem is érdemes több szót vesztegetni. Annál is inkább, mert tuti panaszkodásnak hangzana. És részben az is lenne.

De ma pozitív vagyok, ha beledöglök is. Mert... Mosógépem közel egy éves évfordulója alkalmából rájöttem, hogy lehet a mosószeradagolót kiimádkozni a készülékből. Meglehetős műszaki érzékkel, és néha férfiakat is meglepő találékonysággal rendelkezem, éppen ezért már nagyon bosszantott, hogy a masina kifogott rajtam. És amikor elérkezik az a pont, ahol a szép szóval is csak mocskosnak titulálható alkatrészt nemcsak a legjobb barátnőd, hanem saját magad előtt is szégyelled, nos akkor lépni kell. Ha kell, tettlegesen is. Én ma hirtelen felindulásból úgy döntöttem, ez így nem mehet tovább. Lassan a felrakódásoktól (és a mibenlétük részletezésétől itt most inkább megkímélnék mindenkit) a mosópor és öblítő nem fért bele, meg hát a látvány is... nos, cselekvést kívánt. Elhatároztam, hogy ha kell, erővel tépem ki a helyéről és a jöjjön aminek jönnie kell. Ezt a gép nem akarta kivárni, így inkább elengedte a kérdéses alkatrészt és megmutatta a megoldást. Itt halkan jelzem, erre a használati utasítás nem volt képes. Alig negyed órás aktív és erőteljes sikamika után végre így nézett vissza a reggel még gusztustalanul koszos adagoló. Reszkess technika, újult erővel vetem magam további területek felfedezésébe, immár a fürdőszobán kívül...
ps. a megoldáshoz alighanem hozzásegített kis kedvencem tegnap esti régen várt felbukkanása a Berlini FilmFesztiválon. Nos, Robert, ha arra gondoltál, majd a hajaddal Edwardtól és a rajongóid sikítós táborától is megszabadultál, akkor most rájöhettél, hogy nem sikerült. Az első sokkon átesve úgy döntöttem, bírom ezt a kiskopasz elegáns úriembert a grimaszaival, a mosolyával és még sok mindennel együtt. És csókoltatom újfent elvetélt filmügyi szakembereinket, akik úgy döntöttek, a magyar nézőket aligha érdekli Guy de Maupassant Bel Ami című regényének megfilmesítése (amit ráadásul részben nálunk forgattak).

Zajlik...

... nem a Duna, nem... bár, lehet, az is, csak mostanában nem nagyon figyelem a híreket. Az időjárásjelentést meg még annyira sem. Mert korán reggel kimegyek a kutyával több réteg meleg ruhában és így is kockára fagyok, míg az ebgyerek vidáman rohangászik. Aztán napközben egyfolytában jövök-megyek és végül este megint irány a park a kuttyal. Többet vagyok a friss levegőn, mint a hómunkások, tuti.
A nagy jövés-menésnek az az apropója, hogy életem párja a vasárnapi foci alkalmával sikeresen leamortizálta magát. A meccs utolsó pár percében, megannyi szépséges sarokkal pöccintett gólocska után kifordult a bokája. Aztán nagyon furcsán állt, amire a mindenre elszánt sporttársak is leizzadva emlékeznek vissza. Végül az egyik edzettebb egyenesbe rakta, majd hazafuvarozta. Én meg tovább a kórház irányába. Ottan aztán megállapították, hogy igazán alapos munkát végzett. Két oldali szalagszakadás és a szárkapocscsontnak az ő törése szerepelt a listán, valamint egy azonnali kilátásba helyezett műtét. Az azonnal azért csúszott pár órácskát, de ez csak azért történt, mert a honfitársak aznap igazán akciódúsak voltak és a koponya-műtét elsőbbséget élvezett.
Apa estére megműtve, felpolcolva, mindenfélével megbökve hevert az ágyon. Család és barátok aggódtak, én meg csendben vizualizáltam a közeljövőt. Meg a távolabbit is.
Azóta megtudtuk, hogy némi nemesfémet is beépítettek a családfőbe, ezzel is tovább emelve értékét a mindennapi megélhetésért vívott harcban. Ami momentán kicsinyt veszélybe került, de találékonyságunk kiapadhatatlan, küzdünk és hiszem, hogy győzedelmeskedünk a feltartóztathatatlanul érkező számlák felett. A zárójelentésen mindenesetre az áll, hogy járógipszet március 28-án kap majd. Ezt pillanatnyilag nem tudjuk komolyan venni, keddig él bennünk a remény, hogy csak elgépelték az időpontot.
Most pedig lépek az ebgyerekkel, aki ugyan roppantul élvezi, hogy mostanában a család teljes létszámban az ő magányossága ellen tesz, de azért a parkbeli futkorászásokat ki nem hagyná. Még akkor sem, ha lassan a hőmérő higanyszála is befagyni készül.

Szóval, zajlik... az élet.

Eltűnős eltünődős...

Mostanában megint nem megy. De nem aggódom, jön majd az ihlet, amikor nem is várom. Addig is olvasgatok, és milyen jókat. Aztán rájövök, hogy nem is olyan jókat. De ahol rájövök, ott mindig jókat. Szóval, értitek ;)