Colin húsvétja

Colin helyes volt, mert sétáltunk lent a Balaton partján és van egy szakasz, ahol kifut a víz a partra, nincs az a kőgát. Ott felkaptam a szoknyámat combközépig és beálltam a vízbe. Megjegyzem, nem is volt olyan iszonyat-hideg, mint amire számítottam. Colin persze azonnal aggódni kezdett, jött volna kimenteni, de közben majrézott is a nagy víztől. Itta becsülettel, hátha szárazra ihat engem is. Aztán bejött, de be volt tojva rendesen. Leért a lába, tulajdonképpen csak a hasa lett volna vizes, ha nem ugrál, de nem nagyon értette ezt az új közeget. Viszont éjszaka teljesen ki volt ütve, úgy aludt a párnáján, mint egy vizi-hulla, nem is mászott fel az ágyra. Csak reggel. Amikor már visszajöttünk a kertből. Közben a kiskölök úgy jött fel a lépcsőn, mint egy buldózer. Na, ettől a kutya megint betojt, felült az ágyon és nagyon ugatta a „betolakodót”, aki a lépcsőn dübörgött felfelé. Aztán sétáltunk is, megint csak más és más irányba, hadd ismerkedjen Zamárdival. Élvezte rettentően.

Colin egyébként érdekes „tüneteket” produkál. Legalábbis egy goldenhez képest. Ugyanis fél a gyerekektől. Az olyan 3-4-5 éves formáktól. Mostanában ezért nagy zacskó keksz is van a tarsolyomban, ha sétálni megyünk. Ha netán kutyától nem félő, vállalkozó kedvű gyerekesekkel találkozunk, akkor kekszes barátkoztatás folyik ezerrel. Még nem látszik a fény az alagút végén, de nem adjuk fel. Elvégre egyszer hátha lesz unokám is.

Tegnap még sikerült rátennie a maflaságra egy lapáttal. Lementünk a parkba, ahol szokásához híven vidáman játszott az ebbarátokkal. Hazamegyünk, ledől a párnájára a konyhában, várja a vacsorát. Közben benyitok kiskölökhöz, akihez időközben felugrott egy barátja. Hívom őket is vacsorázni. Srác kilép a szobából, Colin pedig menekül. Mert ez a valaki akkor még nem volt itt, amikor ő elment, azóta meg hogy is kerülhetett ide, hiszen nem csengetett senki??? Úgyhogy most itt állok teljesen tanácstalanul, hogy mi a baja ennek a majom kiskamasznak. Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre ijedősebb? Érdeklődve várom az első dörgős-villámlós viharokat, mert a szilveszteri durrogtatás nem izgatta, de hát azóta komoly nagyfiú lett, lehet, hogy legközelebb nem árt majd bepelenkázni :(

A barátaimmal

Mostanában

Nézem az utolsó bejegyzés dátumát és nem is értem, miért nem írtam már olyan régen. Pedig azért zajlik az élet. Colinnal is, de egyébként is. Alessia ennek a megmondhatója :) De annak a történetnek ő a gazdája.
Colin iskolás. Vannak jobb napjai, vannak gyengébbek, de hát ezzel az embergyerek is így van/volt/lesz. Igazából mindent tud, amit ezen a szinten tudnia kell, és ezt büszkén mondhatom, hogy otthonról hozta (vitte) magával. Ami újdonság, hogy a helyben maradás is egész szépen megy már. Ennek ékes példája az otp előtti várakozás, amikor már nem akarja a kerítésrudat kirángatni a helyéről, türelmesen várja, hogy előkerüljek. Ezenkívül ismerkedik az ügyességi játékokkal, amik majd az agility pályán lesznek a barátai (remélem), ugrik, mászik, birkózik, rohan napi két órákat a parkban a haverokkal. Talán ennek köszönhető, hogy amúgy nyurga termete alatt 31 kilót mutat a mérleg. Az izom mégiscsak nehezebb, mint a bébiháj. A hétvégén már 7 hónapos lesz. El sem hiszem, hogy elrohantak a hetek, hónapok, amióta velünk van.
Amióta pedig a magány órái a konyha-előszoba területre korlátozódnak, a lakás rombaborítása is megszűnt probléma lenni. Egy hete már az újságok felaprózása sem jelent neki örömet, így aztán legfeljebb a kutyás cipőmet veszi maga mellé és úgy várja, hogy hazatérjek.
Ha még nem mondtam volna, imádom!

Mai történések

Reggel elaludtunk. A parkba már nem akartam kivinni, párom meg úgy döntött, hogy Colint most először itteni fennforgása alatt, ő viszi le sétálni. A kutya először nem is értette, mit akar tőle a gazdi, de aztán lelkesen követte. Aztán ettől a történettől szinte sokkot kapott.
A kutyaiskolába ugyanis a gazdi kikísért bennünket. (Újabb sokkoló esemény) A kutya pedig egész idő alatt háttal ült a pályának és imádattal nézte az újsütetű sétáltatót. Akit aztán beparancsoltam a kocsiba, hogy végre valami érdemlegeset is csinálhassunk a pályán.

Délután levittük a szemetet. A szomszéd kertben egy kislány játszott a nagypapájával. Colint ez az eddig még soha nem tapasztalt helyzet annyira meglepte-megijesztette, hogy percekig ugatta őket és alig mert a kerítéshez közelebb menni ismerkedni. Egyszer vagy kétszer már hallottam a hangját, tudom, hogy milyen mély, férfias, de hogy ennyit egyhuzamban ugatni tudjon...

Este megint elcsúsztunk a szokásos parkbeli programmal, mert nagyfiúnál az, hogy három órára ígéri magát, végül este 6 órát jelentett. 7-kor aztán végre elindulhattunk a parkba, ahol Colin a szokásos lendülettel szaladt az ott futkározó három (ismeretlen) kutyához. A két dalmata és a harmadik keverék meg azon nyomban lerohanta, maga alá gyűrte, amúgy harciasan. Ilyet még nem tapasztalt. Vinnyogva menekült, ilyen hangot még az életben soha nem hallottam tőle. Volt, hogy valaki dominánsan közelített hozzá, de ilyen pánikba még sosem esett. Azt hittem, hogy ez a rossz élmény aztán rögzül is benne, bár utána próbáltuk a kutyákat barátkoztatni. Szerencsére nemsokára hazamentek és mi is már-már indultunk volna, de akkor megérkezett Sherlock, a kis tacsi-spániel keverék, aki nagyon jó barátja. És mostantól állíthatom, remek terápiás kutya is, mert a lassan sötétedő parkban akkorát játszott Colinnal, hogy az biztosan elfelejtette a korábbi kellemetlen közjátékot.