Na, hát ha Szingapúrban valamiből sok van, az a természet. Itt szó szerint azért küzdenek a kertészek, hogy a növényzet ne kebelezze be a várost. A világ minden tájáról meghvtak kertészmérnököket, hogy segítsék ezt a hatalmas munkát. Még Magyarországról is érkezett egy drága ember, Szaller Vilmos, akinek az itt élő fajok feltérképezése volt a feladata és el is végezte tisztességgel, az meg ember legyen a talpán, aki leellenőrzi a munkáját. Egyébként ő az, akinek a tervei alapján Budapesten a Blaha Lujza téren megcsinálták a kertészeti munkákat. De térjünk vissza ide. A mellékelt tábla szerint Szingapúrban alakították ki Ázsia első olyan kertjét, amely kifejezetten gyerekek számára tette testközelivé az élményt, milyen növényi és állatfajok élnek az esőerdőben. Tele pakolták lombkoronasétányokkal, ügyességi játékokkal, még egy vizes kis paradicsomot is rittyentettek a közepébe és gondosan őrizgetik is a kialakított kis édenkertet. Hozzák ide a szülők, a helperek és az óvónénik a kicsiket, egyetlen hibája van, hogy fagyit éppen nem árulnak. Ma mi is elvittük Leiát, akinek nem kellett óvodába mennie, mert az évzáró műsort gyakorolták, azon pedig ő nem lesz ott, mert éppen Magyarországon lesz. Ez a kert, ami amúgy szinte a méltán híres Botanikus kert része, két buszmegállónyira van tőlük és nem is kell hosszú megállókra gondolni, csak annyira nem kívánja az ember a sétát ebben a melegben, hogy inkább a klímás buszt választja. Elég lesz majd a zöld rengetegben, az őrjítő párában sétálgatni és Leiát ismerve, ugrabugrálni. Ez utóbbi lehet nyugodtan szó szerint érteni. Mi vagy három éve voltunk itt utoljára, és mivel Leiára sem lehet megbízható idegenvezetőként számítani, elég sokat kódorogtunk, mire a kifejezetten játszótérnek tervezett ügyességi pályát megtaláltuk. Az egyiket, mert a másik éppen felújítás alatt áll. A vizes pályára az istennek se tudtam rábeszélni, mert fürdőruhával nem készültünk, ő meg bugyiban nem volt hajlandó parádézni. Hiába na, nő. Aztán meglett a csúszka és a hozzá tartozó kis mászókás vár meg a függőhidak, meg kb egymillió moszkító, akik kifejezetten szerették a cuccot, amit magunkra fújtunk, mert haraptak rendületlenül. Ha ezért még nem is, de egy idő után már nagyon kívántunk valami belső hűtést, úgyhogy elhagytuk a kertet és a közeli boltban vettünk jégkrémet. Akkor már úgy éreztük, meg tudunk birkózni a hazafelé vezető úttal is.
A fáradt leányzó itthon egy röpke ebéd után úgy felébredt, hogy alaposan megtornáztatott, majd "Simon mondta..." játékával a sírba vitt, mert Simon nem ám rövid utasításokat adott, hanem jó kis körmönfontakat, amiket győztem a tompa agyamban lefordítani. Itt egyáltalán nem hajlandó magyarul beszélni, nem tudom, miért, mert majd otthon (remélem) az idén is lökni fogja a szinte kerek mondatokat, itt meg a végtelenségig idegel, hogy én értsem meg, az ő gyerekangolját.
A nagypapa hazahozta Levit is a suliból, aztán egy idő után elmentek a mamájukkal influenza oltásra, nyilván rákészülve a téli utazásra. Levinek még egy kínai óra nehezíti a délutánt, aztán végre vacsorázunk. A felnőttek örömére gulyáslevest... a gyerekek még nem tudom, mit szólnak hozzá, mert amúgy nagyon az itteni kosztra vannak ráállva és persze még kevésbé vállakozó szelleműek, mint egy felnőtt. Amúgy mi is az itteni kosztot esszük, amit Pinky prezentál napról napra. Van ebben minden, mint a vegyesboltban, ma például tészta volt csirkehússal és darált sertéshússal, mindenféle zöldséggel, tofuval és tojásrántottával. Tegnap halleves volt, ami a mi halászlénket távolról sem közelíti meg, de ez maradjon a mi titkunk, mi udvariasan megköszöntük és megdicsértük. Az alaplé pirított halcsontból készül, aztán főznek bele gyömbért, húsgombócot, valami tengeri herkenyűt, halhúst meg sok tésztára öntik rá és persze tele van valami zöld levéllel, amit leginkább a hínárhoz hasonlítanék, de biztos nem az. Vagy igen. Szóval, a gyerekek ilyenekre vannak beállva, bár lecsúszik néha egy bolognai spagetti meg leginkább a pizza. Ebből is látszik, hogy az olasz konyha az egyik legelfogadottabb konyha a nagyvilágban. A legérdekesebb azonban alighanem a hibiszkuszvirág szárából, oldalasból és natúr mogyoróból főzőtt leves volt. Utóbbira azt hittem bab, mert kb olyan íze volt, a zöldség meg talán a mi karalábénkra hasonlított, csak csupa lyuk volt minden szelet. hogy valami kifejezetten dicsérőt is mondjak, az oldalas gyakran használják, különböző módokon, de sosem igazán zsíros, viszont mindig leválik a csontról. Kenyeret alig fogyasztanak, az is olyan, hogy talán egy otthoni oldalast tudkolnék fel vele, de vajas kenyérnek totálisan alkalmatlan. Ami nekik nem is tűnik fel, mert reggel semmi ilyet nem esznek, csak zabpelyhet, gyümölcsöket, kefírt és olyan puffasztott mi ndenfélét, amit otthon a mi gyerekeink is ettek. Ami nekem szemet szúrt, hogy a sárcok nem is próbálják se a paradicsomot, se a paprikát a ritkán előkerülő sonka és sajt mellett fogyasztani. A múltkori lecsót persze meg se kóstolták, bezzeg a felnőttek... Nem lehet akkora mennyiséget főzni, ami ne fogyna el belőle. A fél kabinbőrönd amúgy is paprikával volt tele és szerencsére nem fagyott meg, amikor a gép hasába száműzték.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése