Ma bevittem az anyut az otthonba! Na, nem a véglegesbe, onnan továbbra sem érkeznek biztató hírek, hanem az ideiglenesbe, amiért naponta mondok hálaimát, mert elképesztően kevés ilyen hely van, pedig igény az aztán lenne rá. Az Újbudai Idősek Háza egy fantasztikus hely, akkor is, ha egy otthon. Ezt meg az "olcsó" helyekről ritkán lehet elmondani. Néhány éve, amikor az unokázós hetekre kerestünk lehetőséget anyu elhelyezésére, már olyanba is belefutottam, hogy persze, hozza csak a nénit, naponta 55 ezer forintért. Nem tévedés! Utána szerencsére megérkezett ennek az otthonnak a visszajelzése, hogy fogadnak, mert az előbbit aligha tudtuk volna kifizetni három hétre.
Ma az idő is szép volt és ahogy a kapun belép az ember, a napsütötte világos fal, az erkélyeken még meglévő virágok, a gondozott kert (amit az előző években az egyik lakó gondozott, nem tudom, él-e még a bácsi) nem riasztják vissza az érkezőt, szinte hívogatnak. Odabent lift a két emeletes épületben az időseknek, rámpa a kerekesszékeseknek. Világos és meleg. Ez utóbbi pedig nyilvánvalóan fontos a lakóknak, bár én az első félórában legszívesebben bugyira vetkőztem volna, anyu viszont aki éjszakára képes melegítőben lefeküdni otthon, láthatóan komfortosan (komfortosabban) érezte magát. A faliújságon programok hirdetik magukat, úgyhogy a kicsit hosszúra nyúlt bejelentkezés után igazán lesz mivel eltölteni az időt. Ami nagyon tetszik, hogy készpénz nem lehet az időseknél. Viszont a pénztárban letétbe lehet helyezni bárm ilyen összeget, aztán a lakó mehet fodrászhoz, pedikűröshöz, akár manikűröshöz is, a szakember majd a pénztárban nyújtja be a számlát, onnan fizetik ki. Kell ez, mert drága anyám se érzékeli már a pénzösszegek nagyságát, a pénzjegyek összegét, így aztán a havi nyugdíját akarta magával vinni, hogy a pedikűröshöz menjen.
Visszatérve az otthon dolgozóira. Nem tudom, más helyeken mik a tapasztalatok, az itt dolgozók kedvesek, empatikusak és végtelenül segítőkészek a hozzátartozók felé is. A szobák? Hát, azok nem nagyok, de kellőképpen felszereltek, minden, az idős ember mindennapjait segítő eszközökkel ellátottak. A gyógyszereket nővér osztja, baj esetén van orvosi felügyelet, keddenként még "rendelés" is, és nem elhanyagolható a tény, hogy a Szt. Imre kórház is néhány száz méterre van. Programokat pedig rengeteget szerveznek, bár sajnos a korábbi tapasztalatok alapján anyu ezeket nem nagyon veszi igénybe. Például hiába van segítő kutyás program, anyu nem hajlandó még azon sem részt ven,köket majd megtanítjuk a családi kedvencnek, de ezzel sem tudtam rávenni a részvételre, sajnos.
Hát, az viszont egy merőben új helyzet, hogy Jamie egyedül lesz így délelőttönként az utazás előtti néhány napban. Ma nem kezelte túl jól ezt a helyzetet. Mondjuk, szokás szerint mi voltunk a hibásak abban, hogy ő rosszul reagálta le. Ugyanis a reggeli után nem bajlódtunk a rendcsinálással, mondván, majd ha hazajöttem... Még egy darabka szalámi is az asztalon maradt. Ezt érzékelte zergeősökkel rendelkező hősünk, aki előbb az étkező egyik székére, majd onnan az asztalra helyezte át a házőrzési pozícióját. És ha már ott volt, felfedezte a szalámit (félek, erről már a konyhakő magasságában is tudomása volt), megkóstolta, majd vagy a hazaérkező gazdi zavarta meg a kóstolási folyamatot, vagy egyszerűen a Pick márka nem az ő kedvence, de kissé megcsócsálva az asztal alatt helyezte el. Mit tehet ilyenkor egy gazdi, főleg, ha az a bármiben szolidarító szakállas gazdi... nyilván megpróbált erélyes lenni, de látva az őt boldogan fogadó kutyát, leginkább simogatásban és kuncogásban merülhetett ki a számonkérés. A későbbi élménybeszámoló már bőven tartalmazott mosolygós, kuncogós elemeket.
Fura most a lakás, hogy anyu nem szöszmötöl körülöttem, nem fintorog, amikor enni hívom, nem kérdez vissza bármilyen kérdésre, vagy szólásra, hogy "mit csinálsz?", nem kell a nyomában kapcsolgatni a lámpákat még napsütésben is vagy rendesen elzárni a csapot. A veje "ünnepi" vacsorával készül, ami végre az ő szája íze szerint lesz és talán nem menekül be a hálószobába már este hétkor. Én meg kedvemra pakolászhatok, nem kell minden tettemről magyarázattal szolgálni. Úgyhogy megyek is... lassan ki kell találni, a karácsonyfa hol fér majd el úgy, hogy azért a két unokával legyen elég tér játszani is.
(A képet nem én készítettem, mert akkor sokkal jobb lenne 😎 és nem utolsósorban most a kertje is varázslatos a sárga lombszőnyeggel, de valamennyit talán visszaad belőle, hogy ez az otthon végtelenül barátságos hely)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése