Mennyivel jobb volt márciusban leírni, hogy SzezOn ... Ülök az apránként kiürülő teraszon és máris hiányzik a kis kiülős szett, ahol kora reggelenként, visszatérve a hajnali sétából, a kávém mellett bambultam a zöld sövényt, hallgattam a madarak énekét és simogattam a szomszédos fotelbe felkuporodott, elégedetten szuszogó kiskutyámat. Ahol a hűvös estéken tüzet gyújtottunk a tűztálban és a tűz fényében forgattuk a poharunkat, hogy a benne lötyögő testes vörösbor színét "feltüzeljük". Ahol a halat sütöttük, hogy ne büdösítsük be a lakást, ahol napernyőkkel bástyáztuk körbe magunkat, hogy az égető napsugaraktól védjük magunkat. Ahol a barátokkal kártyaparti zajlott, a várva vagy váratlanul beállító vendégekkel ropogtattuk a kissé megkapott pogácsákat, amiket két jó téma között elfelejtettem időben kivenni a sütőből. Ahol terveket szőttem a terasz átalakítására, amiket aztán a férjem, de még a barátnőm is megtorpedózott a saját tapasztalatai alapján. És amiktől azóta se tudok tágítani 😜 Máris hiányoznak ezek a reggelek és esték meg a köztes órák, amik édes semmittevéssel teltek, mert a hőkupola alatt, mégoly védett helyen is kiolvadtak az agysejtjeim. Az olaszoknak van erre egy gyönyörű kifejezésük: dolce far niente. Nem vagyok az olasz nyelv ismerője, de ezek a szavak úgy gördülnek a nyelvemen, akár a könnyű olasz asztali bor. Már a kiejtésük is jólesik.
Amikor bezárjuk a házat télire, újabban mindig van bennem egyfajta szomorúság. Még a vízóra aknában olvassuk le az adatokat, de máris hiányzik az érkezés, az ajtók kitárása, a séta alatt szedett tarka csokor látványa, a cappuccino édes íze, ami otthon közel sem esik olyan jól, mint itt. Az apró temus kerti szökőkút és a levendula körül repdeső méhek és fehér pillangók, a mezítlábas és rövidnadrágos napok, a dinnye édes leve, a barackok zamata. De hiányoznak a ritka ködös, hűvös séták, a rozsdabarna, vörös és sárga hulló levelek, az egész perzselő nyár után újra kibukkanó zöldellő fűcsomók, a mogyoróbokrok ágain futkosó mókusok.
Szóval most SzezOFF, de már csak öt hónap és jöhet a SzezON!

