Elindultam a sarki üzletbe szódáért, a csereüvegek nélkül. Hazatérve szembesültem vele, hogy kulcsom sincs, apa pedig a kocsi suvickolja a kertben. Büszke, hogy nála van a kulcs, beenged. Utána visszateszi a kocsi csomagtartójába, én pedig baktatok fel az emeletre a szódával. Ahol is szembesülök vele újfent, hogy nincs kulcsom. Vissza a kertbe, apa nem érti, miért jelenek meg már megint, mint a medjugorjei Mária-jelenés. Aztán kapcsol, a kulcs! Röhögünk. A jövő elkezdődött.
Röhögős update: ma korán reggel vitték el a lomtalanításkor kitett dolgokat. Az előbb levittem a lakásból valamit a sufniba. Benyitok. Ott a meghalt porszívó és a gyerek által ideteleportált törött mosdó. Még jó, hogy majd egy éve készülünk a Nagy Napra, hogy kidobhassuk végre. Most még egy évig őrizgethetjük, vagy ha szerencsénk van és a Balcsin később lesz lomolás, akkor utaztatjuk majd oda. :D
1 megjegyzés:
:D Mi is szoktunk így járni: valamit várunk, készülünk rá, aztán elfelejtjük.
Megjegyzés küldése