2015. márc. 27.

Tragédia más szemszögből *frissítve



Na, hát itt van ez a borzalmas repülőgép szerencsétlenség, kikerülhetetlenül szembesül az ember vele napról napra. Nekem meg több dolog is eszembe jutott erről, már azon túl, hogy most gyűszűnyi a gyomrom, mert a kicsi éppen repülőn ül és hazafelé tart, két nap múlva meg éppen a Lufthansa gépével megy vissza Düsseldorfból Londonba...

A legújabb hírek szerint a fiatal másodpilótát súlyos depresszióval kezelték, ezért szakította meg a pilóta kiképzését annak idején. De aztán gyógyultnak nyilvánították, az esetnek érthetetlen oknál fogva nem volt jelentősége a továbbiakban, úgyhogy gépre is került. Most pedig meghalt 150 ember. Miatta, az ő döntése miatt.

Ez önmagában egy óriási tragédia, minden családnak megvan a maga fájdalma, és a világ nagy része ezen csámcsog. De van még itt valami, amiről mindenki megfeledkezik, aki tárgyalandó hírnek tartja a másodpilóta vélhető felelősségét a dologban. Márpedig annak a fiúnak a családja. Akiknek ugyanúgy megvan a maguk fájdalma a veszteségük felett és ráadásként még 150 ember halála miatt érzett lelkiismeret furdalás. Hogy lehet ezt épp ésszel túlélni? Ha a tragédia így is történt, mint ahogy sejtik, miért kell ezt megosztani a nagy nyilvánossággal? Ez a szerencsétlen házaspár túl a gyászon, elveszti az egész életét, mindent, amiért küzdött, amit felépített, mert aligha tudnak megmaradni az otthonukban, ahol fotósok és riporterek hada üldözi őket. Mit mondhatnának a fiukról, akit nyilván imádtak, akit védeni szeretnének, még ha nem is lehet. Gyilkosnak bélyegzi őket is egy közösség, aminek eddig aktív és megbecsült tagjai voltak. Hogyan lehet ezek után élni egy kisvárosban, ahol jószerivel mindenki mindenkit ismer? Tehetnek ők a dolgok alakulásáról?

És most skubizom tovább a kölyköt, aki éppen most hagyja el Frankfurtot a flightradar szerint, mert mazoakivagyok ...
*
Nos, a mai hírek szerint a barátnő tudott róla, hogy mentális problémái vannak. Talán (nyilván) a szülők is... tényleg tudhatják ezt a szülők? Ha együtt élnek, akkor elképzelhető, és a hírek szerint együtt (is) éltek. Nyilván felelősséget éreznek most ők is, amiért nem tettek valamit, hogy más irányba tereljék a szerettük életét, akiről tudhatták, hogy nem alkalmas a választott pályája felelősségteljes ellátására. De mindez nem mentesíti a céget, akik most egyszerű kommunikációval beosztottjuk "váratlan" viselkedése fölött sápítoznak. Komolyan nem értem... nem létezik alkalmassági vizsgálat, amely kiszűrje a leghalványabb öngyilkos, vagy akár feltűnésvágy hajlamot?

5 megjegyzés:

Lazac írta...

Minden rendben lesz a gyerek gépével, uff!

Golden írta...

most "nyugtatott meg", Salzburgból Düsseldorfba a Germanwings-szel utazik, Düsseldorfból Londonba British Airways-zel. :nuts:

csez írta...

:(

teide írta...

Igen, ez bennem is felmerült... ahogy az is, hogy ilyen alapon akár buszsofőröknél és még sok más foglalkozásnál ugyanúgy nagyobb a "tét".

Golden írta...

na, hát erről beszéltem... :( http://www.hir24.hu/kulfold/2015/03/29/teljesen-osszeomlott-a-masodpilota-edesapja/