Colin morgolódik

Na, egyezzünk meg benne, hogy azért a gazdival végigmenni az utcán nem fáklyásmenet! Tegnap este is…

Már ott kezdődött, hogy nadrágos gazdi nem akart sétálni menni, ezért mindenféle ravasz praktikákkal – úgymint „Nagyon jól áll neked ez a rövidnadrág! Mintha fogytál volna!” – rávette szoknyás gazdit, aki most tényleg rövidnadrágban volt, hogy helyette ő vigyen le. És mint mindig, ha ő veszi kézbe a pórázt, a park felé mentünk. Ami egyébként nem baj, mert reggelenként mindig ugyanaz a banda van odalent, de esténként egy csomó új haver… és főleg havernő. Szóval, tegnap is elbóklásztunk a futtatóban, tettem a dolgom, aztán amikor két végeérhetetlen mondat között észrevette végre, hogy ott szobrozok mellette, megkönyörült rajtam és inkább sétálni mentünk. 

Odakint Rami, a németjuhász lány próbált rávenni, hogy hancúrozzak vele egy kicsit, de hát nem képzelhette komolyan, hogy ott mindenki szeme láttára eldobom az agyam az egyébként tényleg nagyon formás tappancsai láttán. Győzött az angol hidegvérem és némi közös szaglászással letudtam a közösségi programot. A végén még gazdi unta meg, hogy nem ugrabugrálok, mint egy szédült kölyök, és hazafelé indult velem, hogy biztosan fáradt vagyok. Fáradt, én? Könyörgöm, mi a fenétől lettem volna fáradt? Attól a kis sétától fent a Normafánál, ahova kölyökgazdi vitt fel délelőtt? Még mindig nem értik, hogy az erdőben barangolni nekem nem fáradtság, hanem felüdülés… 

Na, mindegy is… hazafelé vettük az irányt, és már akkor tudtam, hogy valami gubanc lesz, ahogy a zebra felé közeledtünk. Gazdi ugyanis már nekem is agyalágyult gügyögésbe kezdett, hogy asszongya: Nézd, micsoda édes kis kölyök! Gyere, megnézzük!

Ugyanis a zebra túloldalán egy három hónap körüli fajtatársam közelgett. Oké, elismerem, aranyos volt, de hát most őszintén, melyik kölyök nem az? De azért ennyire elgyengülni tőle? Persze, gazdit ismerni kell, őt minden ilyen kis vakarcs leveszi a lábáról. Emlékeim szerint, annak idején én is. 

Szóval, én továbbra is jólnevelten lépkedtem a lába mellett, mert valamilyen oknál fogva a tény, hogy póráz nélkül is jól neveltebbnek tűnök, mint sokan pórázon, őt valamiért nagyon boldoggá teszi, és hát hadd legyen meg ez a kis boldogsága a mostani ínséges időkben. A vakarcs családja pedig ott toporgott és várta, hogy közelebb menjünk. A legmagasabb kétlábú ájuldozott, hogy milyen szép vagyok, mire gazdi először büszkén kihúzta magát, mintha neki mondták volna, aztán leguggolt a kis fityeszhez és összevissza borzolta a bundáját. Ott gügyögött neki, ahogy csak nekem szokott, és ez roppant rosszul esett. Na, mindegy, én mint mondtam, egy jól nevelt kutya vagyok. Ott az utcán nem róttam fel neki a dolgot, és hát ismerem magam annyira, hogy otthon meg már nem is fogom, mert nem vagyok haragtartó, meg hát vacsoraidő is lesz, olyankor meg mit struccoljak,amikor éppen pörköltszaftot csurgat a száraztápomra. 

Amúgy egy fura család volt. Volt köztük méter alatti is és velük nem tudom miért, de nem igazán tudok mit kezdeni. Illetve hát annyit, hogy megugatom őket, de ezt meg gazdi nem szereti, olyankor a fejemre koppint, hogy nem szabad. De mit csináljak, ha egyszer olyan furák. Mert kicsi, mint egy kutya, de nem az, embernek se elég nagy, én meg megugatok mindent, amit nem igazán értek. Ez van.

De ezeknek nem vette el a kedvét a barátkozástól még az sem, hogy azon a szép, pincemély hangomon mondtam pár keresetlen szót. Azért csak elmondták a gazdinak, hogy azért vártak meg, mert olyan szépen jöttem mellette és feltétlenül meg akarták kérdezni, hogy ezt hol tanították nekem. Mert akkor ők is oda fognak menni a fityesszel, mert azt még én is láttam, hogy a kis nudli hármójukat is elhúzta. Elég viccesen is néztek ki. 

Na, akkor gazdiból megint kitört a büszkeség – én nem értem, ha vele vagyok, állandóan büszke valamire, pedig csak teszem a dolgom, nem nagy ügy – hogy én bizony nem kutyaiskolában tanultam, amit tudok. Mondjuk, ez így azért egy méretes csúsztatás, mert engem is elcipelt egy ilyen suliba még kiskoromban. Mellesleg jó hely volt, nem is értettem, miért nem mentünk egy idő után, mert sok jó fej volt ott, akikkel lehetett játszani, meg egész idő alatt virslikarikákat dugdosott a számba két fejsimi között. De végül is, az is igaz, amit mondott, hogy volt már a családban régebben egy ilyen négylábú – néha eleinte még nekem is azt mondták, Morgan – és ő sokat járt suliba, aztán, amit ott tanultak, azt nekem is megtanították. Na jó, mondjuk, hogy így volt. De a gazdi becsületére legyen mondva, azt is hozzáteszi mindig, hogy én gyárilag is nagyon okos kutya vagyok, sok okosságot magamtól tudok, ösztönösen. Ezzel nem egészen értem, mit akar mondani, de biztos így van, ha mondja, és ettől az információtól a legtöbben ájuldozni szoktak, úgyhogy biztosan jót jelent. 

Az egész találkozásban csak az zavart, hogy a gazdi közben folyamatosan annak a vakarcsnak a fületövét simizte, amit ugyebár az én kiváltságom kéne, hogy legyen. Mármint nem az, hogy én vakarásszam a kis bolhást, hanem a gazdi csak engem vakarásszon. Persze azok meg engem akartak simizni, ami addig egészen rendben is volt, amíg a méter alattinak is eszébe nem jutott, mert akkor muszáj volt megint ugatnom. De  ezeknek ugathat az ember kutyája, … kutyába se vettek. 

És mit érdekelt engem, hogy azt a másikat Bóbitának hívják? Hehe, azért gazdi itt besült rendesen, mert ezek után még képes volt rákérdezni, hogy Bóbita lány vagy fiú? Ezt én már a  zebra túloldaláról megmondtam volna neki és akkor nem égett volna, amikor felvilágosították, hogy egy Bóbita, akit egy tündér után neveztek el, az nyilvánvalóan lány. Hiába na, még a gazdinak is sokat kell tanulnia.

Szerintem még mindig ott ácsorognánk és gazdi roppant okosakat mondana, például arról, hogy hozzák csak a vakarcsot a parkba a kutyák közé, mert annál jobban nem szocializálódhatna… ez is milyen hülye szó… ha nem fordulok el a díszes kompániától a sarok felé, hogy ideje lenne vacsorázni menni. Szerencsére gazdi is elég jól van idomítva, ért a testbeszédemből és végre elköszönt. Mondjuk, azt felesleges volt hozzátennie, hogy majd a parkban találkozunk. Bár, ha Bóbita egyszer csak nagylány lesz, még valami jó is kisülhet a dologból…