http://youtu.be/0hYnUlARKwQ
A cím lehetett volna az is, Egy este Vancsó Zoltán Álomvölgyében...
Vancsó Zoltán fotós neve nem lehet ismeretlen most már előttetek sem, mert néhány héttel ezelőtt pár sorban megemlékeztem az élményről, amit a kísérletező kiállítása jelentett.
A mai előadásról viszont valami egészen más jutott eszembe, jelesül az Álmosvölgy legendája, de most ez nem is érdekes. Nem néztem az órát, rémlik, hogy nem kezdték pontosan, kifelé jövet pedig megint nem vetettem a szemem a kis időmérőre, de a jó másfél órával biztosan nem lövök nagyon mellé, ennél csak hosszabb lehetett, és sokkal hosszabbnak tűnt.
Idézhetném most a tájékoztatóban elvontan, akarom mondani hozzáértően megfogalmazott sorokat, miszerint az Álomvölgy képkoncert fotói egyfajta helyreállítási kísérletként értelmezhetőek. A természetnek, az ember eredendő, evilági otthonának szívét keresik. ... Na, ez nekem nem jött le... Nyilván én vagyok a hibás, nem értek a magas művészetekhez, viszont szeretem a jó fotókat. Nem kell, hogy a valóságot adják vissza, legalábbis nem a hagyományos "szájbarágós" módon, de a ma este...
A képsorozathoz felhasznált zene, amit a Bajdázó zenekar tagjai voltak kedvesek prezentálni, nekem leginkább a pszichedelikus projektek kísérő zenéjeként rémlett... nyilván ebben sincs igazam, mert a patakcsobogás, madárcsicsergés, szélzúgás - mint természetben rögzített hangok - révén mégis valami több lett. Ahogy Alessia a fülembe súgta, amikor valami dallamot csempésznek bele, még tetszik is, de monotonitása a képi világgal karöltve csak arra jó, hogy többször önerővel rángassam vissza magam az álom határáról, a magam álomvölgyéből.
Győrffy Ákosról már megint az én tudatlanságom bizonyítékaként még nem hallottam... költő ő, de most prózában nyilvánult meg, szégyellem, de az első alkalomtól az utolsóig úgy éreztem, mineeeek??? Ha legalább Vancsó beszélt volna a maga útkereséséről, mint néhány hete... az a maga elvontságában is érthető és izgalmasan érdekes volt. Ez inkább művi, túl steril, túl művészieskedő. Nyilván én nem forgok olyan körökben, ahol az emberek ebben a stílusban is fél szavakból megértik egymást, de könyörgöm, ez a nagyközönségnek készült projekt volt! Időnkénti felolvasásai csak azért nem voltak zavaróak, mert ilyenkor sikerült igazán visszabillennem arról a bizonyos álomhatárról. Próbáltam én értelmezni a hallottakat, de vesszek meg, ha sikerült. És ezzel nem voltam egyedül...
Mert alig telt el egy óra, vagy talán még az sem, és a nézők feladták, szép lassan, de egyre többen kióvakodtak a teremből. Én persze vagyok az a mazochista alkat, aki ha már belekezdett, a végére akar járni, hogy hova fut ki a koncepció, bár sejtettem, hogy a végkifejlettől sem leszek sokkal boldogabb.
És végül magáról az est névadójáról, Vancsó Zoltán képeiről. Ahogy már az első alkalommal is írtam, a képei engem nem igazán fogtak meg, de ez egyéni ízlés kérdése. A vicc az, hogy ma este egészen biztosan lett volna néhány képe, ami tetszik. Ha... láttam volna őket... de valami olyan technikával dolgozott, gyaníthatóan utólag és nem a felvételek során, amik már-már olyannyira áttetszővé, ködszerűvé, elmosódottá tették a képeket, hogy csak itt-ott sejthettük, valójában mit is ábrázolhatott. A horhos projekt elnevezés persze sejteti a témát, dombok közt futó völgyeket képzeltem a vászonra és kicsit olyan érzésem volt, hogy egy festő munkáit csodálom. Ha ebből az aspektusból néztem volna, akkor igenis jó kis festmények sorjáztak a filmen, de ezek fotók voltak, amelyekről én megint nem tudtam meg semmit, azon túl, hogy a művész nemcsak a kamerát, de a modern kor vívmányait, a photoshopot és a slideshow-szerkesztőt is mesterien kezeli. Nem állítom. Gondolom. Ha nem így van, meaculpa etc. De ezt az érzést keltette, és ezért nem tudtam sehova tenni magamban az estét.
Hogy értsétek, miért fárasztott le a végtelenségig a majd két órás műsor, álljon itt gyenge példaként két kis videó. Ugyanazok a képek eredetiben és elmosódottan. Utóbbit két órán keresztül skubizni kínzás. (Ráadásul a rendelkezésemre álló egyszerű kis programmal messze nem tudtam úgy eltorzítani a képeket, mint ahogy a profik csinálják. Apró megjegyzés, annyira belassítani sem tudtam, mert egy-egy kép kb. 30 mp alatt úszott át a másikba.) Amikor végig olyan érzésed van, hogy otthon felejtetted a szemüveged és csak azért nem látod a vásznon futó cselekményt. Idegesítő. Holott az alkotók szándékai szerint az élménynek engem hozzá kellett volna segítenie ahhoz, hogy az este végére megnyíljon az az ösvény, mely engem, a nézőt és hallgatót önnön belső tájaim feltérképezésében is segíthet. Mit mondjak, eltévedtem...
4 megjegyzés:
Sajnálom, hogy így sikerült az estéd... :/
De még ezt a leírást is élveztem ;)
Pusz
Ugyan a háromnegyedénél feltettem az óvatos kérdést, hogy "nem megyünk?", de ez mint tudjuk, csak azért volt, mert erősen ficánkoltál már a széken... ártatlan vagyok...! :-)
Igazából nemtom mi van... Nehezen utasítom el a művészetnek azokat a produktumait, amelyeket nem értek, mert mindig félek attól, hogy bennem van a hiba. Annak a tavalyi fotókiállításnak gyakran látom a képeit, amin tavaly együtt vettünk részt, és meg kell mondjam, megszerettem őket.
Vancsónak ezek a képei... tényleg mint a festmények... de valahol egy kicsit lenyűgöz, hogy fényképezőgéppel és a technika más eszközeivel így tud "festeni". A "tükör" és az "angyal" rész kifejezetten tetszett, kicsit bolyongós volt az elmosódott sziluettek között járkálni gondolatban... az pedig, ahogy a felhőket és minden mást angyalszárnyakká változtatott, kifejezetten bejött (jah, defekt, ez van. :-) ). Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy addig bejöttek a képek, amíg nagyjából látszott, hogy mit ábrázolnak, vagy amíg halandó elmémmel képes voltam megérteni bennük a KÖZLÉST... mert arra sajnos még mindig nem vagyok képes, hogy három színes foltot elmeredve nézzek és művészetnek értékeljek - ez az én hibám.
A szöveg viszont kifejezetten kriminális volt. Vancsó szerintem nagyon elszúrta ezzel, hogy nem a saját egyéniségét, érzéseit tette oda a képei mellé. Vagy ha már idézett, akkor talán igazi nagyoktól kellett volna. Ez a szöveg néha nyelvtanilag sem állta meg a helyét, a teljesen feleslegesen túlbonyolított mondatok még a felolvasónak is gondot okoztak, megérteni meg végképp nem lehetett őket első hallásra.
Tekintsük úgy, mint egy érdekes kísérletet, ami kiforrja majd magát, és ami remélhetőleg nem csak arra fog majd törekedni, hogy a bizonyos "lila köd" belepje a termet - és az agyakat.
bocs, a felolvasó maga volt az elmés szöveg elkövetője, a Költő, aki sokoldalú ember lévén most prózát alkotott, miközben zenélt és nyilván közben baromira átélte az élményt, amit nekünk nem sikerült. Nekem az is felhúzta az agyam, hogy Vancsó, ha már ez az ő filmje, alapvetően az ő utazása, akkor miért maradt ki belőle teljes fizikai valójában, még jó, hogy a végén odaállt meghajolni. A maradék nézőseregtől felharsanó vastaps megg azért szerintem elég "költői" túlzás volt. A mocorgás meg alapvetően a francos bőrüléseknek szólt, amin képtelenség (nekem) nyugodtan ülni. Igazából nincs baj ezzel a kísérletezéssel, nyilván nem készültem rá kellőképpen, és ezért csapott tarkón ez a fajta fotófilm. A múltkori valahogy fogyaszthatóbb volt. Ezekből a ködbe vesző képekből szerintem egy max. félórás összeállítás éppen elég lett volna, akkor nem érzem utána úgy, hogy a szemészetre kell rohannom, mert nem látok!!! Nem tudom, szerintem ez a koncepció nem volt kellőképpen átgondolva, vagy csak én vagyok képtelen annyira elvontan gondolkodni az Élet Nagy Kérdéseiről, hogy befogadóvá váljak. De most úgy éreztem, ha azt tenném, azzal 1000 %-ig kimeríteném a SZNOB jelzőt. Csak azért, mert Vancsó amúgy név a szakmájában, még mellényúlhat ő is, mert nem gondolom, hogy egy előadásnak csak azt a szűk réteget kell megcéloznia, aki hasonlóan depressziós szemmel, füllel tudja befogadni, mint az alkotók. Röviden, Vancsó-estre mostanában nem szervezkednék ;) És a hétvégét azzal fogom tölteni, hogy LÁTNI fogok... akár a fényképezőgép keresőjén keresztül is... uff...
Hűűűű... kicsit harapós vagy tegnap óta... :-) :-)
Hát, ha a szöveget a srác követte el, akkor végképp ciki, mert ő is néha belecsavarodott a saját körmondatai felolvasásába. :-) Egyébként a zenészek tényleg nagyon élvezték a dolgot. :-)
Érdekes, hogy depressziósnak látod... én sem voltam oda a tegnap estéért, de depressziós semmiképpen nem volt nekem... sőt, Álomvölgy bizonyos részein szívesen sétálnék is.
Jóvan, akkor egy ideig ilyesmire nem veszek jegyet... de majd az albumot elhozom és jól megnézegetheted! Majd dudorászok hozzá. :-) :-)
Megjegyzés küldése