Szóval, január 5. van és mentem a kutyával egy kört. A kis hülye érez valamit a levegőben, aminek köze lehet az Alessia által szaglászott tavaszhoz, vagy csak simán egy kis tüzelő keverék szukához, akinek a nyomában lényegében futva teljesítettük a máskor andalgós park-kört. Mindenesetre hazaérve arra gondoltam, vajon hol lehetne jutányos áron lélegeztető géphez jutni, és egyáltalán be van-e fizetve a december egészségbiztosítási járulékom, mert lehet, hogy szombat este lévén, mennék még egy könnyed kört az ügyelet környékén is heveny fulladási tünetekkel. Lehet, nem is én mennék, csak úgy vinnének, és akkor ne kelljen az illetőnek az adminisztrációs nehézségekkel is megküzdenie a túlsúlyom mellett.
Most két eshetőség van:
1. vagy ennyire szar a kondícióm (erre momentán nem tudnék szebb, de ugyanakkor becsületesebb definíciót), aminek javítására pont a napokban születtek mindenféle tervek, csak ismerve a kitartásomat és önsanyargató hajlamomat... szóval, nem bízom túl látványos sikerben...
2. vagy már megint kiújult a dokik által behatárolni nem tudott, jobb híján allergiás eredetű asztmatikus köhögésem, amire szteroidot kéne inhalálnom. Ez utóbbi variáció lenne a szerencsésebb, mert egy hét szippantás után talán újra kapnék levegőt.
A mérlegre állva azonban félek, a másik variáció a sanszosabb, lévén az érték soha nem látott magasságokban szárnyal. Utálom, hogy most lelkiismeret furdalással gondolok az elfogyasztott mézesekre és gesztenyepürékre, már előre szenvedek a cukor és kenyérmegvonástól (még csak hétfőtől aktuális), és kifejezetten rühellek arra gondolni, hogy öreg vagyok én már, hogy életmódot váltsak. Ahhoz túlságosan jól emlékszem még a pörköltek (és minden más, amihez kenyér kell) ízére. De a kényszer nagy úr, a levegőm meg vészesen kevés... Ha a jövőben esetleg morgós hangvételű posztok születnének, tudjátok be az elvonókúrának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése