Dönteni kéne...

Itt is vagyok, ott is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok. De azért dönteni kéne. Azt hiszem, mostanában az írásaimat már csak egy helyen, azon a másikon teszem közzé. Érdeklődők itt oldalt odakattinthatnak. Az évszám ne tévesszen meg senkit :)

Ment a rétes vándorútra...

Apukámnak a héten volt a névnapja, így aztán ma náluk volt a családi ebéd. Párom délelőtt focizott, kiskölök edzésen, én meg kitörpöltem, hogy meglepetésként viszek át egy nagy tálca meggyes rétest, merthogy az az ünnepelt kedvence. Rétes elkészült, még forrón felszeleteltem, tálcára raktam, az egészet beleraktam egy papírszatyorba és vészesen egyensúlyozva magamra kanyarítottam a kabátot, pórázt és Morgannal útnak indultunk. Morgant a rétes annyira nem hozza lázba, a séta sokkal inkább, így aztán hol szaglásztunk percekig egy fűcsomón, hol rohantunk eszünk nélkül előre a következő izgalmas "illatig". Majd egy óra andalgás után célba értünk. (erőltetett menetben ez nem lenne több 15 percnél) Csuklóm addigra menthetetlenül begörcsölt az elegáns pincértartástól, viszont a rétest épségben tettem le az ünnepi asztalra. Kicsit megijedtem, mert meggyes és almás rétes vs rácsos linzer vetélkedtek a család elismeréséért. A mérkőzés döntetlennel zárult, minden elfogyott az utolsó morzsáig. :)

Borongós...

Azt mondják a sírás megkönnyebbülést hoz... hát, nem tudom, nekem egyelőre inkább csak fáj :( Hajlamos vagyok az önsajnálatra és szükségem van néha egy jó kis felszabadító sírásra, de ilyenkor még több minden eszembe jut, aztán nemhogy megkönnyebbülés nem jön, hanem egyre inkább belehergelem magam valamibe, ami talán nincs is ... Visszagondolva elég régen volt részem ilyen hangulatban. Hát, most itt van ... mert én megérdemlem :(

Zavaros...

Akartam írni. Többször is. Már csak azért is, mert Morgan vasárnap betöltötte a bűvös 14. évet. Amiről nem tudom, hogy emberi mértékkel számítva 98 év vagy 105, mert azt mondják egyesek, hogy az első év duplán számít. Aztán végül nem írtam. Mert ... mert...mert tele van a fejem mindenfélével. Például nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, amiért a banyakór egyelőre még elkerül. Mert hiányzik a régi anyai teljhatalmam a családban. Mert sokszor kicsit feleslegesnek, sokszor cselédnek, sokszor hülyegyereknek érzem magam. Néha meg abszolút hálátlannak a Sorssal szemben. Közben csendben mégis csak elégedett vagyok. Mert lelkiismeretfurdalásom van, amiért ma egy régi barátság felelevenítésével töltöttem a napom, nem munkával. Mert mostanában több energiát szentelek a szórakozásomnak, mint a mindennapi taposómalomnak. És ez belül nem hagy nyugodni. Mert tervezgetek ugyan, de egy apró és mégis sötét árny azért ott lebeg a tervezgetések felett. A nagyobb árnyakat egyszerűen nem is akarom tudomásul venni. És főleg mert az előbbieknél sokkal jobban megfogalmaztam kutyasétáltatás közben, de most meg kiürült az agyam. Mert írni akarok, de nem tudok. Mert a kertben már megint folyik valahol a víz, nem jár a villamos és busz, és mert év eleji adó-rejtvényfejtés ideje van. És mert Morgan szerelmes, nem eszik, viszont éjjelente lezargat a kertbe és mert napközben állva tudnék aludni már hetek óta. Szóval, mert ... a fene se tudja...

Elkezdődött...

Mármint az év. Meg a batyogatások. Nyakig papírokban kezdtem és messze még az alagút vége. Viszont TALÁN (csak most el ne kiabáljam) összejön végre Nagyfiúnak valami tisztességes munka! Július óta... hihetetlen. Meg az is hihetetlen, hogy öt-körös interjúztatások folynak egy szaros informatikus állásért. De csitt... még drukk-drukk, mert az a bizonyos fontos telefonhívás még nem futott be... És még mindig 2009-et írok a leveleim végére, waaahhh... Viszont esik a hó! Szépséges. Még ma. Merthogy holnaptól meg eső fog esni, esetleg ónos... azt meg nagyon utálom. Összes tappancsosnak sómentes járdákat kívánok! Meg a gazdiknak is, mert a csizmámom is rettentően kiüt. Mondtam már, hogy waaaooohhhh ? (és ez itt nem az örömködés hangja)