Jó, persze, nem vágnám fel, annyira azért nem bírom a vért. De mondjuk itt lakik két ember dugig szívgyógyszerekkel. Az is egy opció.
Délelőtt elmentem a FECS-be némi tanácsért. Hát, messzire nem mentem azokkal, amiket kaptam. Így majd három év elteltével is csak az ismerősöktől innen-onnan összekapirgált kis tudásmorzsák vannak, mert az ő tájékoztatásuk lényegében kimerül a jelentkezés folyamatában. De ha ott egyszer valami félrement, vagy a várakozás alatt, akkor arra nézve lényegében semmiféle megoldási javaslatuk nincs. Példának erejéül, ma meglepetésként megosztották az információt (mondom, lassan három éve állunk sorba), hogy évente le lehet (kell?) adni egy állapotromlásról szóló "jelentést". Amit ugye majd a körzeti orvos kiállít, aki egyébiránt egy barom. Ő lényegében ötven évesen annyit se tud a dologról, mint én, pedig nyilván nem anyám az első, akinek az otthonbeli elhelyezésénél az orvosa kell közreműködjön.
Utána felhívtam az otthont magát, ott megtudtam, hogy tavaly november óta még mindig a hatodik helyen állunk, már az is jó hír, hogy nem mentünk hátrafelé a sorban, mert korábban erre is volt bőven példa. Adjak be új előresorolási kérelmet, de akkor anyámról a pszichiátrián mondassam ki, hogy súlyos demens. Oké, elindult ezen az úton, de hogy nem én leszek az, aki ezt végig játssza vele, az is biztos. És lehet, hogy ennek további hatásai is lennének, gondnokság, ilyenek, de ezekről persze előre megint nem tájékoztatnak, majd rájövök, ha egy papír már elkészült.
Közben itt az idei november, repülőjegyek megvéve, unokák várnak, én meg azt sem tudom, van-e anyám olyan állapotban, hogy az ideiglenes helyre beveszik. Mert ha nem, akkor zsákutca, az biztos, hogy az unokákat lassan az érettségijük idején látom újra. (Már ha nem uzsonnázok azokból a bizonyos pirulákból). Hetek, hónapok óta jár az agyam, amikor éppen nincs valami más, hogy csak meg ne híusuljon az utazás és mi lesz akkor, ha mégis ... mert ez ugye nemcsak az én bizniszem, hanem a férjemé, a fiamé, a családjáé, a barátainké, akik a kutyára vigyáznának vagy a napközié, ha mégis úgy alakulna, vagy a másik fiamé... a sor végtelen, és csak annyit szeretnék, hogy ne kelljen ezen görcsölnöm már hónapokkal előtte.
Közben a mama hol teljesen rendben van, hol teljesen ledobja a lácot, hogy ilyen pestiesen fejezzem ki magam. Mostanában éppen az utóbbi. Végig csinálta a hőkupolákkal tűzdelt nyarat úgy, hogy nem nagyon mozog, nem iszik napi fél liternél többet, de köszöni, fizikailag minden oké. Most éppen nincs étvágya, máskor egy kőműves is elismerően csettintene, ahogy "csipeget". Tegnap és ma még felöltözni se akar, azt mondja, nincs jól. Mondom, akkor hívom a dokit. Ja, azt ne hívjam, nincs gond.
A gyerekeim látják, hogy lassan, de biztosan szétesik az anyjuk, aki régen mindig mindenről tudott és elintézett, de most mintha falhoz lenne állítva, béna kacsaként lavírozik és sokszor kiborul. A férjem meg ... nos, hát ő a maga részéről megtette, amit képes volt megtenni és igazság szerint ez igenis nagy dolog, hogy a mama itt van velünk a nap 24 órájában. Hogy miatta három éve bezárva élünk egy olyan életbe, amit éltes korunk ellenére azért még nem értünk el. Megviseli ez a helyzet őt is? Naná, nem is lenne normális, ha nem. Csak hát ez már a házasságunkat is megterheli, nem kicsit. Hogy nyugdíjasként azt képzeltük, majd lesz néhány vidám évünk,, ami csak rólunk szól, nem a munkáról? Ja, hát mondják: álmodozás az élet megrontója, meg hogy a remény hal meg utoljára. Azt bezzeg sose mondják, hogy csak azért, mert ő a gyilkos.
Nem baj, semmi se baj! Egyke gyerekként ezt a lapot húztam. És most már azt is tudom, hogy a régi nagy bölcsességek milyen időt állóak: Segíts magadon, mert ha Te nem teszed meg, hát más biztos, hogy nem fogja! Holnap térden csúszva járulok egy újabb intézmény elé, akikkel eddig mindig sikerült szót értenünk, roppant segítőkészek voltak, anélkül, hogy az örökségemet rájuk kellett volna íratnom. Aztán legfeljebb holnap is kiborulok. Már kezdem megszokni.
Ja, és más irányú ügyeim is ma kulmináltak, de azokról most nem ejtek szót, mert pillanatnyilag még keresem a diplomatikus szavakat, amikkel a ház urát fogadjam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése