Tegnap felmentem anyuhoz az évek óta üres lakásba, hogy megnézzem, minden rendben van-e és elhozzam a postás értesítőjét. A múltkor azzal lepett meg, hogy a kis konyhai étkezőasztal üveglapja atomjaira robbanva borította be a padlót, most kicsit félve nyomtam le a kilincset, mi lesz a következő meglepetés, de szerencsére minden rendben volt. Körbejártam a szobákat, ahol felnőttem és mégis annyira idegenek, mintha sosem laktam volna abban a lakásban. Történt ugyanis, hogy apu halála után anyu a veszteséget úgy akarta feldolgozni, hogy kidobta az addigi életét jelképesen és kicsit konkrétan is. Hogy ez mindkettőnk múltja volt, azzal nem sokat foglalkozott. Ráadásul azzal indokolta, hogyha elmenne apu után, akkor nekem szépen rendben maradjon itt ez a kis lakás, ne kelljen költeni rá. Mély gyászában egy hét alatt kerített egy vállalkozót, aki éppen rá is ért (amíg én otthon nyugodtan somolyogtam az orrom alatt, hogy úgysem sikerül neki), és odahívott engem is, hogy mostantól velem tartsa a kapcsolatot, mert majd én mondom, hogy mit és hogyan. Elismerésre méltó teljesítmény, ha azt nézem, anyám nem használta az internetet, de még a telefont sem, csak előkapta a 11. kerületi Kisokost és rábökött az első névre a megfelelő címszó alatt.
A lakás aztán szépen fel is lett újítva minden eresztékében, a megszokott bútorok, de még a bejárati ajtó is (ahol a vékony csuklóm éppen átfért a leselkedő nyíláson és ki tudtam nyitni a belülről bezárt ajtót) a vállalkozó nyaralójában landoltak a hűtőszekrénnyel, tűzhellyel együtt. Anyu az átalakítás utáni maradék pénzén fiatalos, világos bútorokat vett, új gépeket, aztán hátradőlt elégedetten és csak ritkán vallotta be nekem (talán magának sosem), hogy kissé idegenül érzi magát a lakásban, ahol leélt majd hatvan évet. Sosem volt az az igazán fészekrakó típus, nem bírta a cicomát, jelentsen az akár egy őszi dekorációt a kisasztal közepén. A sosem ismert nagyapám néhány festménye és egy-két vállalati emlékajándék képezte nála azt a "cicomát", amit még elbírt viselni. Én talán éppen ennek a hiányérzetnek engedelmeskedve lettem olyan, hogy egy üres lakás láttán előbb döntöm el, milyen díszpárnák legyenek, minthogy a bútorokat megvenném. Aztán történt, ami történt, többé nem maradhatott egyedül és azóta csak egy-két alkalommal vittem őt oda vissza nosztalgiázni, ami azt jelentette, hogy fél fenékkel üldögélt a kanapé szélén, mint aki vendégségben van és láthatóan idegenül érezte magát "otthon". Pedig korábban naponta, most már ritkábban hangoztatja, hogy vigyem őt oda vissza, mert ő nagyon jól ellenne egyedül is. Ez az ő olvasatában annyit jelent, hogy fel sem kelne, gyógyszerek se kellenek, majd szépen elalszik örökre.
Na, szóval, ebben a lakásban jártam körbe tegnap és őszintén szólva én már nem siratom a régi berendezést. Ebben a friss látványban simán el tudom képzelni magam, tele lennék ötletekkel, amikkel személyesebbre szabnám a teret. Valahogy már nem a gyerekkorom színtere, hanem egy jövőjé, ami lehet, el sem jön soha, de szinte látom magam előtt. Tudom, hogy kiutálnám a kanapét, mert ugyan pont akkora, amekkora arra a helyre elfér, de kényelmetlen, kemény. Bezzeg a minap az Ikea piactéren olyan kétszemélyes puha darabot láttam, már hurcolnám is haza, a helyére. A kis fotelkák is új gazdát találnának, mert a jó öreg Poang kényelmét semmi sem múlja felül. A többi bútort - csak úgy a játék kedvéért - pedig máris áttologattam, ahogy szerintem jobban mutatnak. Végig simítottam az ágytakarón, amit én vettem és a Bubbles mosodába kellett mindig elcipeljem, mert anyunak csak kicsi mosógépe volt, nem fért bele. Morgolódok, hogy mit keres egy kerti szék a nappaliban, pedig talán én magam hoztam be, ne koszolódjon el az erkélyen. Látom, ahogy az étkező asztalt beviszem a nappaliba és a hallból könyvtárszobát csinálok kényelmes fotellel és a Singer varrógéptalpú kis íróasztalkámmal. Aztán becsukom magam mögött az ajtót az álmaimmal együtt és folytatom a jól megszokott életem. Mert olyan alapvető változásokkal járna mindez, amiket nem biztos, hogy akarnék vagy el tudnék viselni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése