A politika meg én sosem voltunk kebelbarátok. Amikor fiatal voltam, nem igazán érdekelt. A KISZ-ben is leginkább a bulit láttam, néhány kellemes együtt eltöltött órát, ahol sok mindenről szó került, a politikáról, pártról, "tudnivalókról" a legkevésbé. Annál többet beszéltünk írókról, múzeumokról, az ország látnivalóiról vagy csak a hétvégi discoról. Nyilván nem ez volt a cél az alapszervezet megalakításánál, de hát tőlünk ennyi tellett és nem is reklamált emiatt senki, úgyhogy a manapság oly sokat emlegetett "üldöztetésekről" sem tudtunk sokat. Nem mi döntöttük meg a rendszert, de azért izgatottan vártuk a lehetőséget, hogy a korábbi 3 évente nyugat, évente baráti országok úticélnál több adassék meg. A szabadság! - ahogy arról akkoriban mindenki beszélt.
Aztán teltek az évek, elérkezett 1989 és még mindig fiatalon éltünk is ezzel a szabadsággal, megmutattuk a gyerekeinknek is, hogy kicsit odébb hogyan élnek emberek és ez nem elérhetetlen vágyálom, mert ők sem szebbek, sem okosabbak nálunk, csak addig szerencsésebbek voltak.
Az azóta eltelt 35 évben igazából egyik csalódás érte a másikat. Bizalmat szavaztam a fiatal demokratáknak, reménykedtem, hogy a szabaddemokraták lesznek a jó választás és haragudtam a szocialistákra, amikor csúful cserbenhagyták a vezetőjüket. Még el is ismertem, micsoda teljesítmény volt tőle újra építenie magát és a pártját. A fiatal demokratákból kiöregedő, rövidlátó politikusok lettek, akik kizárólag a saját hasznukat keresik és hiába hinnénk azt, hogy egyszer csak elegük lesz a harácsolásból, az idő bebizonyította, hogy nincs olyan, hogy "elég". Mostanra mindannyiukkal tele lett a hócipőm, ahogy pestiesen fogalmaznak. Két körben ülték körül idáig a tüzet, hol az egyik melegedett jobban, hol a másik, de láthatóan ez a szerep nekik így tökéletesen megfelelt, nem tettek semmit, nem hallották meg a választóik hangját, hagyták, hogy ez az ország, ami pozitív példaként szerepelt a világ előtt egykor, mára a negatív példák megtestesítője legyen. Hagyták, hogy már ne merjek/akarjak elmenni az orvoshoz akár magam, akár a szüleim okán (mostanában gyerekkel sem), mert sok jóra nem számíthatok, hagyták, hogy mára már több nemzedéknyi fiatal egyre műveletlenebb legyen, mert ez így volt jó. Akit nem tud, azt meg lehet vezetni. A legelemibb emberi ösztönökkel játszanak. Elég zsigerileg elültetni benne a félelmet, hálás lesz minden bátorító szóért és örömmel hagyja a bonyolult dolgok megoldását olyanokra, akik "értenek hozzá". Akkor is, ha a szavak mögött nincsenek tettek, de elég sokszor hallják/látják őket, hogy higgyenek benne. Elég felmutatni egy ellenségképet, hogy senki ne magát vagy a regnáló hatalmat hibáztassa, amiért az élete zsákutcában rekedt. A gyűlölködés lett ennek az országnak az egyik ismérve.
Most felbukkant egy új, tettrekész fiatal arc, akinek megvannak a maga hibái, kinek nincsenek. Aki hibátlan, tehát szent, annak még véletlenül sem fordul meg a fejében, hogy politikai pályára lépjen. De végre kilépett a rivaldafénybe egy ember, aki megfogalmazza a bennünk egyre gyűlő feszültséget, a sejtéseknek arcot ad, a jövőnek reményt. Lehet, hogy kaméleon, lehet, hogy tiszavirág életű, de pillanatnyilag ő az egyetlen, aki felvállalja mindannyiunk nevében, hogy rendet vágjon a káoszban. Nevezték már Messiásnak, ami nettó hülyeség, de éppen a magányos harcosként való megjelenése adhat reményt, hogy csak azok csatlakoznak majd hozzá, akik tényleg komolyan támogatni akarják a harcát. Friss még az élmény, de végre élmény, nem keserű fásultság. És ha ezért buknia kell mindenkinek, aki korábban eljátszotta a bizalmamat, bizalmunkat, hát, éppen itt van az ideje. Volt idejük bizonyítani, nem éltek vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése