1960. március 5-én, 65 évvel ezelőtt egy szombati éjszakán a szüleim bevonultak a Baross utcai klinikára. Aput hazaküldték, hogy ne virrasszon "feleslegesen", ezekből a fájásokból úgyis majd csak később, sokkal később, reggel előtt biztosan nem, lesz baba. Nem volt ez olyan egyszerű dolog, mert akkoriban Érdligeten laktak, onnan vitte be az anyut a mentő, amit hosszas gyaloglás után a pályaudvarról hívott az apu. Mire megtudta, hogy nem érdemes várnia, már nem volt mivel hazajutnia. De elindult. Gyalogolt egész éjjel, később felvette egy hazafelé tartó szódáskocsi, ami annál a bizonyos vasúti megállónál le is tette. Hullafáradtan esett be az ágyba, hogy két órányi alvás után az első hévvel, lelkesen rohanjon vissza a kórházba. Egy csinos kis csomagot mutattak neki. Engem. Állítólag nem érhetett még az utcasaroknál sokkal odébb, amikor már megindultam kifelé a nagyvilágba.
Sose mondta, sosem éreztette, hogy egy fiúnak jobban örült volna. Ettől függetlenül kaptam én vasútmodellt, imádtam vele játszani, elemes kishajót, amit rettenetesen irigyeltek a kempingban a cseh fiúk, fociztunk és a kihalt Balaton parton vezetni is tanított a kis Fiat 600-ason, pedig még alig értem el a pedálokat. Anyu volt a családi őrmester, aki keményen fogott, ugyanakkor kiállt értem bárki ellen. Már az óvodában elkezdte. Ötéves koromig a nagyiékkal voltam hétközben, hétvégén a szüleimmel. De az iskola előtt az óvoda nagycsoportját el kellett végezni. Az iskolaérettség, ugyebár. Az igazgatónő lesajnálóan ingatta a fejét: Anyuka, ezek a gyerekek szinte születésük óta járnak ide, a lánya biztosan le van maradva egy csomó dologban. Anyu sosem szerette, ha valaki kétségbe vonja a családból bárkinek a képességeit. Éles hangon tette helyre az igazgatónőt is. Én pedig bizonyítottam, hogy az eltelt években nemcsak az udvar pora ragadt rám.
Jó volt a gyereküknek lenni! Jó volt a nagyszüleimnél tölteni a nyarakat. És remek dolog volt már felnőttként élvezni a szüleim segítségét az unokák körül. Szerencsés vagyok és hálás ezért a családért.
Valamikor, fele ennyi idősen, azt gondoltam, sosem jön el ez a nap. És tessék, már itt is van. Kicsit ijesztő a tempó így utólag 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése