Jó ideje nem voltam képes ide megfogalmazni a mondandómat. Vagy nem voltam gépközelben és mire alkalmam lett volna összerakosgatni a mondatokat, már én is éreztem, nem egészen ezt akartam elmondani, úgyhogy inkább csendben maradtam. De most még friss az élmény, szóval...
Reggel kinyitom a postaládám, elsőként szívhez szóló levélben kérnek segítséget egy apró baba gyógyításához. Nem, annyira nem vagyok én még naív, hogy rögtön pénzt utaljak, de a levélben nem is ezt kérték. Csak küldjem tovább, hogy minél többen osszák meg mással a hírt, mert egy országos cég figyeli a levélforgalmat és darabonként 32 forinttal hozzájárul a gyógykezeléshez.
Na, ennyire viszont már naív vagyok, hogy az ilyesmit beszopom. Mert hihetőnek tűnik, mint az átverések túlnyomó többsége, igen tudom. Továbbküldöm tehát a levelet azzal a jóleső érzéssel, hogy pár kattintással azért sikerült már korán reggel valami apró jót cselekednem. Az a kicsi baba, akinek a fotója a levél alján szerepelt, talán nekem, nekünk köszönhetően megéri majd a felnőttkort és párás szemekkel emlékszik majd vissza rá, hogy egykor egy ország fogott össze érte. Aha... Andersen már meghalt, tudom.
Nem telik pár percbe, egy barátnőm egy másik levelet küld nekem, amiben felhívja a figyelmem, hogy ez mekkora átverés, igazából a címeket gyűjtik, esetleg vírust is küldenek, de a szóban forgó gyerek hál istennek nem beteg, sőt nem is baba, hanem már tíz éves és a családja évek óta tehetetlen a kiber-kalózkodáshoz felhasznált adataik miatt.
Én pedig ismét egy csalódással gazdagabban, vagy ha úgy tetszik, egy jó érzéssel szegényebben megyek intézni a napi ügyeim. Még csak reggel 8 óra, de a mai napnak és a világgal kapcsolatos illúziómnak annyi.
Valóban, a barátnőmnek igaza van, amikor azt mondja, hogy a segítségnek annyi más kézzelfoghatóbb módja van. De! Én már azokban sem hiszek. Ha pénzt adok a rászorulónak, máris jönnek a "futtatói" és elveszik tőle. Ha élelmet, takarót adok, akkor kösz, de adjak pénzt is, mert el kell számolnia. Ha átlépek rajta, az is nekem rossz. Tudom, rajtuk kívül is sokan örülnének segítségnek olyanok, akik tényleg rászorulnak, sőt kérni sem tudnak, akarnak. Őket kéne megtalálni, csak az a baj, hogy a szegénységgel, tragédiával kufárkodók lassan kiölik belőlem és más segítőkész emberekből a hitet, hogy vannak együttérzésre valóban érdemes emberek.
1 megjegyzés:
Szerintem az fwd-s és a hasonló leveleket olvasatlanul kell törölni, én legalábbis ezt teszem, mert ha nem is károsak, általában a tartalmukra sem vagyok kíváncsi.
A többit meg leírtad. Tényleg nehéz megtalálni a módját a segítésnek. Valahogy talán le kell szűkíteni a dolgot a saját mikrovilágunkra: nem biztos, hogy etetnünk kell Budapest hajléktalanjait - de esetleg a szomszéd néninek nem ártana két mázsa fa. Vagy egy jó helyre, biztos célra, ismerős területre átutalt összeg. Vagy ilyesmi. Én is agyalok ezen, most, hogy beállt a hideg, mert tényleg nehéz átlépni a hajléktalanokon, mégsem mertem soha felvállalni a törődést akár csak eggyel is - félek a felelősségtől, ez van. Így aztán marad az aprópénz. :-/
Megjegyzés küldése