Szerintem nem kell bemutatni a kínai óriáscéget. Eleinte elég szkeptikus voltam velük kapcsolatban, aztán egyéletemegyhalálom, rendeltem tőlük. Mezítlábas cipőt, ami egy óriási találmány, a lábam imádja, van már belőle jó néhány pár. Ezen felbátorodva ruhaneműt is rendeltem, de azok inkább csalódást jelentettek egyetlen póló kivételével, amin egy szálkás tacskó rajz van és a kedvencem. Az anyaga is jó, a mérete is, a rajz meg tüneményes, szóval rendben van. Persze azért volt pár dolog, ami nem jött be, de a nagy számok törvénye alapján mégis csak pozitívan állt a mérleg. És akkor jött.... no, nem a Tenkes kapitánya, hanem a kis házi szökőkút, ami elvette a józan eszemet. Egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ez nekem KELL és a nyaralóban még remek szolgálatot is fog tenni. Na, ott kezdődött a kálváriám. Alapvetően azt reméltük, a nyári hőségben majd idevonzzuk a kis énekesmadarakat, hogy itt csillapítsák a szomjukat, helyettük azonban a varjak jöttek, akik ráadásul a mosómedvéktől leshették el a trükköt, de a kis medencében mosták a reggeli kiflijüket, én meg majd meghülyültem, mire a szökőkút szűrőjéből kibogarásztam az ázott morzsákat.
De a kálvária... Megjött a szökőkút, de miben legyen a víz alatta... Elsőnek egy óriás kaspó alátétjébe öntöttünk vizet, de a szél kihordta belőle a permetet. Aztán egy régi grillállványra tettünk egy cseréplalátétet, abból még pláne melléhordta a vizet. Olyan kis fickósan szórta maga körül a permetet, hogy félóránként kellett utána töltögetni. Akkoriban kaptam Alessiától egy óriási műanyag kaspót. Azt hittem, az lesz a tökéletes megoldás. Olyan nagy, hogy abból csak nem locsol ki. Még borostyánnal is feldíszítettem, amikor kiderült, a hatalmas edény nem bírja a víz súlyát és deformálódik, ráadásul a víz még ebből is mellészóródik. Itt már majdnem sírtam, mert az nem lehet, hogy a dolog ne működjön. A reklámban nyilván nem fújdogált a szellő, de igazság szerint ez még tökéletes szélcsendben is kiszórta a vizet. Na, akkor előkerült egy másik nagy kerámia kaspó. Alaposan feltöltöttük kővel, hogy ne kelljen bele annyi víz (innentől még egy földrengés sem mozdította volna meg), próbáltuk kavicsokkal fixálni a szökőkút helyzetét... és mellépisilt. Kicsit már a hajam téptem, a férjem viszont optimista volt, hogy jó ez... végülis a vízdíjat is ő fizeti majd (oké, ebben azért van egy kis túlzás). És ... rendeltünk még egy kis szökőkutat. 😎 Na, mint mondtam, a nagy számok törvénye... a cucc megérkezett, de egy nagyon fontos alkatrész hiányzott belőle. Kempingezős MacGyver család vagyunk, hamarosan egy jobb sorsra érdemes tollbetéttel megoldottam a problémát, bár, innentől nem pisilt olyan magasra, csak csobogott csendesen olyan kb. tíz centi magasan. Ez lett végül a megoldás minden problémánkra. Így már nem ment ki az edényből a víz, a hangulat azonban megmaradt. De... a nagy kerámiakaspó jól láthatóan kezdte rossz néven venni, hogy állandóan áztatja belülről a víz. Kipakoltam belőle a köveket és kavicsokat, a kaspóba virág került, a kis szökőkút pedig visszaköltözött egy cserépalátétbe. Most itt tartunk, de a nyárnak még nincs vége, akármi is történhet.
Megsúgom, Alessia is vett egy ilyen kis ördögi szerkezetet, de ő egy idő után megunta, hogy hordja bele a vizet (az övé ugyanis továbbra is az egekbe spriccelt) és ahogy mondta, kivágta a francba a Trevi kutat. Mert ha már kínai cuccot veszünk, legalább elnevezésben legyünk stílusosak.
A stációk (a teljesség igénye nélkül) ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése