Igazán bizakodva vártam, hogy a naptár átbillenjen végre január elsejére, és valami új, valami jó kezdődjön annyi bánattal teli hónap után.
Nos, még nincs vége a januárnak, de már itt az új sötét felhő. Az anyu egy hete nincs jól. Nagyon nincs, és ezzel tegnap este szembesültünk. Most kicsit aggódva várjuk a hétfőt, hogy egy hivatását komolyan vevő orvossal beszélhessünk, aki még nem ír le egy 83 éves asszonyt. A fene egye meg, hiába éltük meg a tavalyi évet minden szarságával együtt, még mindig nem tudom elhinni, hogy a baj ilyen hirtelen kopogtat. Mit kopogtat, berúgja az ajtót. :(
PS. talán kicsit morbid a fotóválasztás, de január 11-én készült és akkor még minden a legnagyobb rendben volt.
Nos, nem vártuk meg a hétfőt. Ma úgy ébredt, hogy egyértelmű volt, nem húzhatjuk az időt. Ami gyanús volt, hogy még csak nem is tiltakozott ellene. Felhívtam az ügyeletet, de ők rögtön tovább passzoltak, mondván, vigyük be a sürgősségire. Bevittem. Még nem volt 10 óra. Fél kilenckor került ágyba. Ennyit a magyar egészségügyről. Betegfelvételen jeleztem, hogy inzulinos cukorbetegg. Ennyire érdekelt ez bárkit is. Étlen-szomjan, ha a családnak netán nem lenne már rutinja a betegellátásban. Volt. Vittünk. De ettől még hullafáradtan dőlt be a kórházi ágyba. Ez a nap az állapotán tuti nem javított. Max rontott a mienkén is.
