Mennyi szám, amiknek tulajdonképpen semmi jelentőségük nincs. Nem lenne. De egy paraszthajszálon és mint most megtudtam, a sok hős mellett három elképesztően erős lelkű embernek a felfoghatatlan küzdelmén múlt, hogy ezeknek a számoknak nem lett rémisztő jelentőségük.
1986. április 28-án este a 9 órás hírekben volt szó némi balesetről, természetesen kellően elbagatellizálva a súlyosságát, másnapra még ennek ismétlését is letiltották. Értitek? Két és fél nappal a történtek után! Mi, akik akkor felhőtlenül örültünk a fiatalságunknak, gyarapodó családunknak, semmit sem tudtunk arról, hogy - a szó szoros értelmében - mi lebeg a fejünk felett. Elhittük, hogy a lakosságnak nincs félnivalója, bármit ehet, ihat és járhat kedvére a szabadban. Köszönöm a szelek urának, hogy akkoriban pont nem felénk fújta a halál felhőjét. Gyanakodnunk kellett volna! Hiszen hirtelen megjelent az iskolai menzákon (anyósom akkoriban még tanított) a friss saláta heti több alkalommal, a piacon olcsóbbak lettek a zöldségek és gyümölcsök. Osztrák barátunk ugyanakkor határozott kedvességgel utasította vissza a zsáknyi magyar paprikát a nyári látogatásunk alkalmával. Pedig korábban ő maga autózott érte a határmenti városok valamelyikébe. Gondtalanul nevettünk az erdei kiránduláson vagy a Balaton melletti nyár heteiben. Fogalmunk sem volt róla, hogy jó eséllyel már nem létezne az otthonunk, nem léteznénk mi magunk sem, ha az a három ember nem száll alá a pokolba.
A HBO minisorozata nyomasztó, megrázó, megható, minden olyan érzelmet előcsal az emberből - igen, rosszakat is, mert csak gyűlölettel lehet gondolni azokra, akiknek fontosabb volt a párthűség az őszinteségnél és segíteni akarásnál - szóval, minden olyan érzelmet előcsal, ami zsigerileg a létezéshez kapcsolódik. Félelem, hogy ez valaha újra megtörténhet és akkor talán nem lesz ilyen szerencsénk. Félelem, hogy milyen utóhatások érhetik még a szeretteimet vagy önmagam. Mert ne legyenek illúzióink, akkoriban a sugárterhelés fele még itt Magyarországon is a táplálékkal a lakosság szervezetébe került. Ez van, utólag már nem kéne emiatt aggódni, hiszen 33 évet máris kaptunk, de azért nem mindegy. Nagyon nem. Főleg azért nem, mert úgy tűnik, mintha senki nem tanult volna az akkor történtekből. Sem abból, hogy a hazugságok idővel benyújtják a számlát, sem abból, hogy ha mi nem vigyázunk a világunkra, hát, akkor nem vigyáz rá senki. És ennek csak mi lehetünk a vesztesei.
Aki még nem látta a sorozatot, ajánlom, nézze meg! Nem fog jól szórakozni. A gyomra összeszűkül majd és szinte érzi az áldozatok kínjait (szerintem elképzelni sem tudjuk azt a kínt), sír a lelke majd a veszteségekért, az igazságérzete sikoltva tiltakozik majd a korruptság, álszentség, embertelenség, felelőtlenség és még megannyi emberi gyarlóság láttán. Óhatatlanul is érezni fogja az áthallásokat mai világunk felé, és ettől az egész még elkeserítőbb. De egyszerűen látni kell, hogy mi történt, mit volt képes egy rendszer eltitkolni emberek milliói elől. Mert ez az egészben a még félelmetesebb.
A témával kapcsolatban egyébként sok remek videó készült már. Az okokról, a túlélésről. Ha túl vagytok a sorozaton, feltétlenül kerítsetek sort ezekre is. Ilyen például "A csernobili csata" című összeállítás is a Discovery Chanelről ...
https://www.youtube.com/watch?v=53ruEVBBElg&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1_ONuAxNEdyK92OwTyuTwvpga7GEjghlDSoSmy1Sh5ykB3MnKU1EzDDq0
