Pillanatnyi elmeállapot...

Rokon kislánytól kaptunk meghívót az augusztusi esküvőjére. Nézem a lapot és azon jár az agyam, de hiszen, nem is Péter, hanem Tibor... de végül rájöttem, hogy az ifjú párról van szó :)
A védelmemben el kell mondjam, ma családi ebéd volt. Kicsit agymosott lettem a végére :)

Röhögök

Klimt Judith-ja hogy kukkol az "o"-ban :D

Csendes 7köznapok...

Már megint nincsenek posztok, nem mintha ez sokakat a romlásba döntene, de néha csak nézem magam előtt a Bejegyzés oldalt, aztán kilépek, mert mit is írhatnék. Élünk. Ez máris több, mint amit az elmúlt időben félve, a tudatalattink mélyén reméltünk. Nekem is volt néhány izgalmas hetem, Tiboromnak is. Most a kutyával "játsszuk" el ugyanezt. De mind itt vagyunk, a franc se fog félni! Minek? Attól nem lesz jobb. Ó, ezt nagyon klassz így eldönteni, de persze néha zihálva ébred az ember lánya éjszaka és végeérhetetlen agyalásba fog a sötét plafont bámulva, belemarkolva a vigasztalásra mindig kész ebzet selymes szőrébe. Néha nem hiszem el, hogy a naptár szerint elmúltam 57 éves. Ez ugyanúgy lehet egy új életszakasz kezdete, mint a nagybetűs Végé. Ja, mert optimistaakivagyok :D Az anyám ilyen korában már az unokáit pesztrálta, az iskola után nála ebédeltek, mert utálták a menzai kosztot. Én, ha a srácok most hirtelen belehúznak, már lehet, hogy az újszülöttjüket sem tudom megemelni egy jó hexensussz vagy vastüdő esélye nélkül. Azért Jacken gyakorlok, az ő tizenegy kilója pontosan elég hozzá, hogy ötven méteren kiszorítsa belőlem a szuszt. Ez az egy dolog aggaszt. Mert bármennyire nem érzem a koromat, a testem azért időnként figyelmeztet. Amúgy meg nem gondolok a jövővel... a minap egy barátnős beszélgetésben ötünk közül hárman már a közelgő nyugdíjnak örültek. Nekem nem lesz. Vagy ha igen, az pont az éhenhaláshoz lesz elég. Ja, aki nem dolgozott, ne is egyék - tartja a bölcs magyar közmondás, de ez esetemben azért nem egészen így történt. Az öngondoskodás meg nem erős oldalunk a párommal. Mindketten élünk bele a világba, amolyan eddig is volt valahogy, majd lesz ezután is - reméljük. Felelőtlen kölkök maradtunk, nem is tudom, hogy tudtunk két érett férfiembert rászabadítani a világra. Érett? Na, ez azért ... de azért többnyire igaz. A kicsi hamarosan nősül, kemény döntések sorát meghozva. Nem kevés agyalni valót adott ő is, de alapvetően örülök a boldogságának, így aztán kevésbé fáj a fizikai távolság, amiben élünk már egy jó ideje. A nagyobbik is örök fiatal, ha nem vigyáz, belőle is egy túlkoros "Tibi bácsi" lesz, pontosabban "Gyuri bácsi", aki előtt összekacsintva csápolnak a kölykök. De ez az ő élete, neki kell tudnia, mikor jön el a  váltás ideje és iránya. Csak éppen nehéz ezt a pálya széléről nézni. Az ilyen érzésektől meg baromi megértővé váltam az utóbbi időben. Kezdem kapisgálni, mit éltek meg a szüleim, amikor felnőttem, mit érzett anyósom, amikor lenyúltam a fiát.
Szombat reggel van, túl vagyunk egy korai sétán lent a szeles Balaton-parton, ahol drága párom a szél miatt elég sietősre vette a mai csellengést. Pedig ... Na, mindegy. A kutyák - mint nagy családegyesítők - nem hagyták, hogy akár tőlük lemaradva bámuljam a tajtékos vizet és jártassam az agysejtjeim, így aztán Ti - errejárók - szívtátok meg, mert olvashatjátok az agymenésemet. De néha jó ez is ... leírni a kissé csapongó gondolatokat, amelyek persze csak vázlatos lenyomatai az állandó agyalásnak. Ebből azért néha jó lenne kitörni, és a teljes csendet élvezni az állandó zsinatolás helyett. Bár, egyesek szerint ez az elhülyülés első lépcsője, azt meg annyira mégse vágynám. Na, ha már így szóba került... Drága édesapám az időskori demencia foglyaként, anyu a néhány éve megoperált vastagbél daganatával, szintén adnak gondolkodni valót. Vajon mit hoztam otthonról a betűk szeretetén, a hűségen és más ilyen útravalók mellett? Néha ettől félek. Hogy gonddá válok éppen azok szemében, akik a legjobban szeretnek; hogy fájdalmat okozok nekik, akik majd látják, ahogyan lépésről lépésre elvesztem önmagam. Ha ritkán, de imádkozom, akkor általában ezért szoktam, hogy ettől megmeneküljek. Hogy őket megóvjam ettől. Ma úgy látszik, állandóan közmondásokban gondolkodom, de egy baromság, hogy teher alatt nő a pálma. Az én családomnak ne legyek teher! Ne ettől legyenek erősebbek!
Na, azt hiszem, most egy kicsit abba is hagyom, mert túlságosan elmentem  érzelgősbe, legalábbis a szemem sarkában gyűlő könnycseppek erre engednek következtetni. Nem akarom sajnálni vagy sajnáltatni magam, amikor azért itt még nem tartunk.
Különben is, itt szuszognak a szőrös terapeuták. Hihetetlen erőt adnak azzal, hogy róluk felelősséggel gondoskodni kell. És hogy egy kicsit lazábbnak tűnjek ... a Bookline is írt, hogy előjegyzésből megrendeléssé lehet változtatni az Outlander 4. részét. Megtettem. Most pedig gőzerővel befejezem a harmadik részt, mert tudom, ha a kezemben lesz az új kötet, az önuralmamnak búcsút inthetek, és jó, ha nem hátulról kezdem olvasni, mint anno a sportrovatot az Esti Hírlapban :)
Szép napot mindenkinek!

Anyák napja

Ladányi Zoltán - Anyu

Tudok egy varázsszót, ha én azt kimondom,

                                      egyszerre elmúlik minden bajom, gondom.                                      

Ha kávé keserű, ha mártás savanyú,

csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull kávéba, mártásba,

csak egy szóba került, csak egy kiáltásba.

Keserűből édes, rosszból csuda jó lesz,

sírásból mosolygás, olyan csuda-szó ez.

Anyu, anyu! Anyu! - hangzik este-reggel,

jaj de sok baj is van ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!" most is kiabálom,

most semmi baj nincsen, mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak, Anyu, fényes csillag,

látni, ahogy jössz, jössz, mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged, angyal szelídséged,

odabújni hozzád, megölelni téged.