Utazás Covid idején 31. - szept. 10.

Reggelire palacsintát sütöttem. Délelőtt medencéztünk, utána egy frissen nyílt vietnámi étteremben ebédeltünk. Robot pincér hozta ki az ételeket. Korábban mentünk Leviért, hogy elvigyük hajókázni, de nem kaptunk jegyet, csak előfoglalásra van. Szomorú tapasztalat, ez is a Covid miatt. Bezzeg négy éve milyen klassz spontán kirándulást tettünk. Így aztán elsétáltunk az öbölig, a Fullerton hotelen keresztük. Aranyhal-etetés, philatéliai kiállítás... mi minden belefér egy szálloda hétköznapi programkínálatába. A vízparton beültünk egy étterem teraszára vacsorázni. Ez volt az első nap, amikor Levinek az oviban egész nap kellett viselnie a maszkot, mivel már elmúlt két éves. Komolyan sajnálom drága picikémet.

A Fullerton hotel egyébként megér néhány percnyi olvasgatást. 5 csillagos hotel a Szingapúr folyó partján, a belváros központi részén. Eredetileg postaépület volt. Robert Fullertonról, a szorosok első kormányzójáról nevezték el. A brit gyarmat részeként 1924-ben állították üzembe. Az épület heyén eredetileg egy 1829-ben épült erőd állt, amelynek az volt a feladata, hogy megvédje a települést a tenger felöl érkező támadások ellen. Azonban számos kritika és aggodalom hangzott el a Fort Fullerton épületével kapcsolatban. A kereskedők úgy gondolták, hogy pazarlás a város elsődleges helyének katonai célú felhasználása kereskedelmi célok helyett, ami megakadályozta, hogy Szingapúr több bevételt termeljen és fellendítse kereskedelmi tevékenységét. Aggódtak amiatt is, hogy a tűz közvetlen vonalába kerülnek, ha támadást intéznek az erőd ellen, mert a Szingapúr-folyó mentén található irodák az erőd közvetlen közelében helyezkednek el. Az erődről azt is mondták, hogy képtelen elrettenteni a tengertől érkező esetleges támadásokat, mert nagyon alacsony a hatékonysága. E kritikák nyomán az erődöt végül 1873 -ban lerombolták. Az erőd 1874 -ben átadta a helyét az első általános postahivatalnak és a tőzsdeépületnek. A Fullerton-épület felállítására vonatkozó terveket 1920 -ban készítették el. Azonban pénzhiány miatt az építkezés csak 1924 februárjában kezdődött.  A 4,1 millió dolláros költséggel és néhány hónapos késés után épült épület 1928 júniusában készült el. A Fullerton épületet 1928. június 27 -én Sir Hugh Clifford kormányzó nyitotta meg , és javasolta, hogy az épületet Robert Fullerton nevéhez fűzzék. Az épületnek öt alapító bérlője volt : a General Post Office, a The Exchange, a Singapore Club (ma Singapore Town Club), a Tengerészeti Minisztérium és az Import és Export Osztály (később a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium ). Itt volt a Kereskedelmi Kamara, valamint a mezőgazdasággal, halászattal és erdőgazdálkodással foglalkozó különböző kormányzati szervek . Az épületet úgy tervezték, hogy természetes szellőzést alkalmazzon, így négy belső légkamrával rendelkezik a belső terek hűtésére.

A Fullerton tér fontos kereskedelmi terület volt Szingapúrban, amely sok európai bevándorlót vonzott, és hamarosan a fő üzleti tevékenység magjává vált. Sok európai vállalkozást hoztak létre a Fullerton téren olyan nagy bankokkal együtt, mint a Chartered Bank és a Hong Kong és Shanghai Banks. Ezenkívül a Fullerton épület kormányzati épületnek szánt adófizetők pénzéből működött, és itt helyezkedett el a gyarmati elit klubja, amely egy exkluzív klub volt, amely majdnem 7000 négyzetméternyi felső szintet foglal el, és tovább részletezte a britek álláspontját és tekintélyét.

A Fullerton épületen volt egy világítótorony is, Fullerton Light néven, amelyet a hajók partra vezetésére és a mólók mentén történő horgonyozásra használtak. Az 1979-ben leszerelt Fort Canning Light helyére építették, mivel a globalizáció és a több magasépület építése miatt Szingapúrban fokozatosan leállították.  Az előző világítótorony helyét most a The Lighthouse étterem foglalja el, hogy lépést tartson a Fullerton Hotel modern stílusával.

Az Általános Posta (GPO) volt az épület célja az elképzelések szerint. A GPO a két alsó szintet postacsarnokokkal, irodákkal és válogatószobákkal fedte le. Az egyik legemlékezetesebb jellemzője az ívelt szervizpult, amely majdnem 90 méter hosszú volt. Az alagsort egy 35 méteres metróhoz kötötték, más néven GPO-alagútnak, amely a Fullerton Road alatt egy mólóig vezetett. Innen a felvonó postazsákokat vitt a főfelügyelő mólójára, majd átszállította a mólón horgonyzó hajókra. Különleges postai küldeményeket küldtek a szomszédos országokba tengeren keresztül, amely akkoriban a fő szállítóeszköz volt, így legalább 2 hónap volt szükséges az Egyesült Királyság eléréséhez.

Mielőtt a postai dolgozóknak engedélyezték volna a munkát, esküt kellett tenniük.  Közalkalmazottként semmilyen információt nem szivárogtathattak ki arról, hogy mi történt munkájuk közben (beleértve a levél eredetét). A munkában minden szigorúan bizalmas volt. A múltban nem volt banki átutalás, így az emberek gyakran küldtek pénzt postai úton borítékkal, ajánlott levél nélkül, a magasabb költségek miatt. Ezért rendkívül fontos volt, hogy a postai dolgozók becsületesek legyenek, és ne lopjanak el semmilyen postai küldeményt. A titoktartás fontosságának megerősítése érdekében az Általános Posta ellenőrzője a válogatási csarnokok feletti galériában állt, hogy megfigyelje az összes postai dolgozót, és biztosítsa, hogy a levél vagy levél egyike sem nyílik meg válogatás közben. A postai dolgozók élete akkoriban összehasonlíthatatlan volt a Singapore Postnál dolgozó postásokkal. Pénteken volt az a nap, amikor a tengerentúli postai küldemények megérkeztek Nagy-Britanniából, és a postai dolgozóknak túlórát kellett vállalniuk, külön fizetés nélkül. Továbbá nem voltak jogosultak szabadnapokra, és éjjel -nappal dolgozniuk kellett.

Érdekes felfedezés az általános posta történetéből a Mikulás főhivatalának jelenléte a mai napig. A múltban a karácsonyi időszakban a posta tele volt gyermekek által írt levelekkel, amelyek mind a Mikulásnak szólnak. Ezeket a leveleket ezután elküldték az Üdvhadseregnek, akik válaszoltak a gyerekeknek a Mikulás nevében. Jelenleg ezeket a leveleket továbbítják a Mikulás központi irodájába, amely a finn Mikulásfaluban található.Ez azt mutatja, hogy a britek intézményei a gyermekek kívánságainak teljesítésére ma is jelen vannak, bár sok jelentős változás történt.

A második világháború utolsó napjaiban, mielőtt Nagy -Britannia 1942 -ben megadta magát Japánnak, az épületet kórházként használták, ahol rögtönzött műtőtermek voltak a sebesült brit katonák számára. Ezt követően a Fullerton Building lett a japán katonai közigazgatás szingapúri központja.

A háború utáni évek - Az 1950 -es években a Fullerton épületet nem hivatalos közemlékként ismerték el. A vízpart legkiemelkedőbb tulajdonságaként állt ki a város látképéből. Tetőjén a világítótorony állt, amelynek jelzőfénye a kikötő felé közeledő összes hajót vezette. Idővel a Fullerton Szingapúr szimbólumává vált, minden képeslapon megjelent, amelyet a világ minden tájáról érkező utazók és hajókapitányok ismertek fel. Szingapúrra világszerte emlékeztek a Fullerton épület képével.

Felújítás - 1997 -ben a Sino Land (Hong Kong) Company Ltd, a távol -keleti szervezet testvérvállalata megvásárolta a Fullerton épületet az Urban Redevelopment Authority -tól (URA). Közel 300 millió dollárt költött a Fullerton Building szállodává alakítására és a kétszintes One Fullerton kereskedelmi komplexum építésére a Fullerton Road-szal szemben. A Fullerton épület felújítási munkálatai 2000. december 8 -án fejeződtek be. A Fullerton Hotel Singapore hivatalosan 2001. január 1 -jén nyitotta meg Goh Chok Tong miniszterelnök .

Utazás Covid idején 31. - szept. 9.

Levinek bulit rendeztek az oviban is. Vitte a otthonól a lufikatés volt süti meg kis ajándékok a társaknak. A fotókon elég megilletődött, tegnap este messze bulisabb hangulatban volt.

Leia a nagyszülőknél volt. Egyrészt ő sajnos „létszámfölötti”, mivel csak öt ember ülhet egy asztalnál és ő is egy főnek számít, másrészt neki is jobb, hogy a megszokott körülmények között boldogíthatja a családot, meg mi is könnyebben megbirkózunk egy gyerekkel. Levivel előbb egy bárba mentünk, a Hilton tetejére (eszméletlen procedura volt a feljutás), ott boroztunk és csodáltuk a nagyszerű panorámát. Utána az arab negyedben egy mexikói étteremben vacsoráztunk. Már maga az utca egy élmény volt. Az egyik kis boltban Gyuriéknak ajándékot vásároltunk hirtelen felindulásból, felesben kistesó és apa. (80 SD) Az este végére Levi olyan fáradt volt, hogy otthon nagyon gyorsan elaludt a szokásos altatási ceremónia nélkül és hosszú idő óta először végig aludta az éjszakát.

Utazás Covid idején 30. - szept. 8.

Úgy tűnik, mindennapi óvodába vivés lesz a reggeli program. Tudtam, csak nem sejtettem J Nincs ezzel baj, mert igazán cuki a kissrác és legalább bevésődik az útvonal és rutinná válik, hogy minek kell egy nagymama táskájában lennie. Utána buszozás a városban (174), emeletes busz emeletén az első sorban, valóságos városnézés. Megrohannak az emlékek: az Orchard road kicsit olyan, mint az  Oxford street Londonban. A 174-es járat pedig kicsit olyan, mint Londonban a 15-ös járat. Egy elegáns kávézóban pezsgőzünk, miután apró ajándékokat vásároltunk az esti családi vacsorára. Alice pl szereti a jerkyt, ami sovány hús, amelyet csíkokra vágtak és szárítottak. Általában ez a szárítás magában foglalja a só hozzáadását, hogy megakadályozza a baktériumok elszaporodását, mielőtt a hús befejezi a kiszáradási folyamatot. A jerky szó a kecsua ch'arki szóból származik, ami "szárított, sózott húst" jelent. Mindenféle húsból készülhet, de Alice kedvence a sertés, így azt veszünk. Gyakran pácolják,  fűszerkeverékkel vagy folyadékkal készítik, vagy alacsony hőfokon füstölik. A bolti jerky általában édesítőszereket, például barnacukrot tartalmaz. A Jerky fogyasztásra kész, további előkészítést nem igényel, és hűtés nélkül hónapokig tárolható. Hoztunk mi ajándékot, most kivételesen nem magyar porcelánt, hanem mindenféle pirospaprikát hozzá való kis tégelyekkel, de milyen a szerencsénk, ezt egyáltalán nem használnak, így Sharoné lesz az egész. Ott pedig már tudjuk, lesz ideje megint oxidálódni a szép piros színének. A Jerkyre visszatérve, fansztikus csomagolást kap, az ember el sem hinné, hogy a szárított hússzeletek mennyire ünnepélyes ajándékká válhatnak.

Az alkalom tulajdonképpen Levi előszülinapi bulija vacsorával, tortával, köszöntéssel és természetesen ajándékokkal. No meg vendégsereggel. Ott voltak Sharon testvéréék és Gavin, régi jó barátja is a két fiával. Jellemző, hogy a kis büdös kölköt mindenki mennyire szereti, még a két család háztartási alkalmazottai is meglepték ajándékkal. Az ünneplőbe öltözött kis ördögfióka azt sem tudta, mihez kapjon a nagy ajándékesőben. Amikor este hazafelé sétáltunk, még élénken magyarázott a maga kis babanyelvén, amiben egyébként meglepően sok angol szót ismer fel az ember, és néha magyarokat is.  

Utazás Covid idején 29. - szept. 7.

Vigyük Levit az oviba! Lelkesedés teljes hőfokon. DE ... otthon maradt volna, ha a kistesó nem gondol rá, a táskája...; hozzuk haza Levit! DE ... Ne maradjon ott a babakocsija,legyen nálam süti, legyen víz a kulacsában, a táskájában legyenek benne a dolgai, és bár piros ruhás, de a kék soron van a cipője.

Buszozás: ne feledjük felszálláskor és leszálláskor is lecsippantani a bérletet! Mindamellett, hogy egy tökéletesen működő rendszer, azért engem még az idegbajba kerget, hogy folyamatosan a kezem ügyében legyen a kártya, hogy se beszálláskor, se leszálláskor ne duguljon miattam a busz. De hát miről is beszélek, egyszer sem volt tömeg a buszon. Igazából már a megálló előtt szabadra vált a készülék, le lehet csippantani a kártyát, mire megáll, már csak a lábam elé kell nézzek. Ráadásul a sofőr még azt is engedi leszállni, aki az ajtók csukódása után eszmél,hogy itt akart volna leszállni. Nálunk minimum elvinne a következő megállóig. Mint ahogy tetszik az is, hogy le kell inteni a buszt, mert ha senki nem jelez és nincs leszálló, akkor simán megy tovább. Ami nem jó és némi helyismeretet igényel (vagy egy nyomorult újabb appot a telefonon – amin mondjuk van helyi internet -), hogy a buszokon nincs feltüntetve a megállók sora, úgyhogy lesni kell, mennyire ismerős a környék. A buszokon egyébként kérik, hogy ne telefonáljon és ne beszélgessen senki. A vírus miatt, persze. Mint ahogy a bevásárló központokban halk, diszkrét zene szól, mert ha túl akarnák kiabálni, a hangosabb beszédnél több mikro részecske hagyja el az illető torkát. Tehát csak halkan. A maszk mindenhol kötelező, de ha leültél és kihoztak egy pohár vizet, akkor leveheted.

A Botanikus kertbe mentünk Leiával. Elképesztő párás volt a levegő. Beültünk egy frissítőre, addig Leia szopott valamennyit, utána még körberohantunk az orchidea részen és futás a kijáratig... a buszmegállóban kapott el az eső. Egy csomó mindent nem láttunk, mert futás volt. 4 éve jobb program volt, na. De mivel ide még úgyis visszajövünk, hiszen közel van, ez nem akkora tragédia.

Levi örült nekem az oviban, de az apjának igazán. A nagypapának fogta az ujját hazáig. A kölyök amúgy erősen hajlamos a hisztire. Én azt mondom, nagy manipulátor, mert pontosan tisztában van vele, hogy célt fog érni az akarata, ha egy kicsit kiereszti a hangját.

De kicsi hugocskája se piskóta. Este Sharonnak programja volt, én fektettem le Leiát. Megizzasztott. Üvöltött, enni akart, pedig már benne volt a napi adag. De aztán elaludt. Igaz, addigra a derekam már leszakadt, mire a majd 7 kilós kis habtestét elringattam. Erre még élénken emlékszem, hogy a pici gyerekek valami extra szenzorral vannak ellátva, amivel pontosan tudják, hogy a mama vagy a papa nincs a közelben, és olyankor aztán kifordulnak önmagukból.

Gyerekkel pedig végre egy igazán jót beszélgettünk. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy Mikor múlt el a wow érzés?, meglepő választ adott. Sose volt, azért laknak itt, mert tetszett és ez nem is csoda, hiszen sokat fizetnek érte, hogy ilyen szép környezetben legyenek. Fájóan realista.

Utazás Covid idején 28. - szeptember 6. hétfő

Ma elkísérjük a kicsit a bölcsibe, amit itt pre-schoolnak hívnak, így  otthon iskolaként is beszélnek róla. Már ott vagyok a gépben, hogy akár nekem is kiadhatják a kicsit, de azért persze biztos, ami biztos, az apja is ott van velünk. Ettől függetlenül szívesen megy és örömmel jön. Imádom, hogy ilyen kis kiegyensúlyozott. Pedig már a liftben találkoztunk kis egyenruhás síró babával, aki nem akart még otthonról sem elindulni, aztán odabent is olyannal, aki nem akarta a mama kezét elengedni. Őket láthatóan nem is érti.

Szóval, elkísértük. Szinte a ház elől indulnak a buszok, amik aztán az épület előtt állnak meg. Könnyű odáig eljutni, bár ehhez előbb egy sofőr némi jóindulatára volt szükség. Szingapúrban ugyanis mostanra, éppen a Covid miatt, nem nagyon kedvelik a készpénzt. Mindenféle alkalmatossággal lehet csippantani, órával, kis kütyüvel, nagy telefonnal... lényeg, hogy érintkezés nélkül. Számomra agybaj a köbön. Az ovi egy Raffles Town Center nevű gyönyörű épületben van. A hátsó portán kell bemenni, ahol egyébként az árut szállítják, onnan lifttel felmenni. Belépés előtt cipő lekap. Gyerek + 1 fő mehet be, mert nagyon pici az előtér. Gyerekcipő lekap, gyerek vizsgálat, hőmérséklet, torok nézés, illetve egy csippantós szerkezetnél „bélyegezni”, hogy bent van. A vizsgálat során a torkot nézik uv-fényben, a tenyereket, talpakat. Apró hólyagokat keresnek, bárányhimlő nyomait keresve. Kilépéskor megint csippantani. Azt pedig egy ott dolgozó ellenőrzi, hogy rajta vagy-e a listán, akinek odaadhatják. Levi láthatóan ismeri a rutint, nem is tiltakozik, jókedvűen fut a csoportszobához. Az óvónők kedvesek, a nevén szólítják, örömmel üdvözlik. Általános vélemény, hogy nagyon kedves kisgyerek. Büszke nagymama nézi párás szemekkel, ahogy eltűnik a csöpp gyerek az egyik csoportszobában. Több szoba van, de ez nem a csoportoktól, hanem a foglalkozásoktól függ, hogy éppen melyikben vannak. Van egy hátizsákja, amiben a törülközője, váltás ruhája, pelus, ebéd utáni alváshoz tej van és persze az ivós termosza. Erre figyelni kell a nap végén is, hogy a dolgai benne legyenek. Hétvégén még egy zsákot hoz haza, abban van a benti takarója is. Mindenen az „iskola” logója, minden piros, még a holmija is boldogságtól repes.

Utána az immigrations office-ba megyünk a pecsétért. Csak mondom, hogy itt még az sem mindegy, milyen oltást kaptunk. Ha nem Pfizer lenne, egy csomó helyre be sem mehetnénk. Az EU-s igazoláson szereplő Comirnaty-tól mindig fennakad a szemük, de Sharon gyorsan rámutat a lényegre,hogy a Bayer cég terméke és Pfizer. Kár, hogy nem ezt írják élből arra a nyavalyás papírra, ami amúgyis kevés önmagában. Tibi szerint az összes WHO által elfogadott oltást el kell fogaDNIUK. Amilyen háklisak, nem vagyok biztos benne, jó, hogy a mienk legalább a leginkább elfogadott, mivel itt is ezzel oltanak. Az ügyintézők többnyire muszlim fejkendős lányok, asszonyok, a vezetőbb pozíciókban kínai férfiak. De ugyanezt figyeltük meg a reptéren is. Az egészségügyisek viszont többnyire mind kínai szingapúriak. Nagyon kedvesek és segítőkészek. Persze itt is van ember arra, hogy spricceljen kettőt a kezedre, mielőtt tovább haladnál. Talán 10 percig tart a két matrica beszerezése, amit az útlevelünk hátsó belső oldalára ragasztanak. Ezzel már bárhova bemehetünk. Viszont egészen addig meg kell őrizni, amíg odahaza le nem száll velünk a repülő.

Nyilvánvalóan nem használt a két hét „pihenés”, mert a kicsikkel való nap úgy leszív minket estére, hogy azt sem tudjuk, merre dőljünk. Erőnlétünk semmi. Nem túl vigasztaló, hogy a gyerekeknek se sokkal több. Levihez fel kell kelni éjjel és ez alaposan igénybe veszi őket. Valahogy itt is melegebb lett, mint amire emlékeztem. A napok rendre 31-32 fokosak, de hőérzetként 38-at tüntetnek fel, és ebben lehet is valami, hiszen a páratartalom is 80 % körüli. Ma este is villámlott, de lefekvésig végül az eső nem érkezett meg.

A hivataltól elsétáltunk a közeli Robin streethez, ahova majd költöznek a gyerekek. Ebben a házban már három éve bérlik a lakást, teljesen elégedettek vele és a kiszolgáló létesítményekkel, de két gyerek mellett már egyre szűkösebb a maga 3 hálószobájával. Mint már írtam, ebből kettő olyan pici, hogy nálunk max. félszobának hívnak, én simán csak lyuknak. A tulajdonos a meghosszabbított időre sem emelt árat, ez már mindenképpen aktuális lenne, tehát itt az ideje a továbblépésnek. Kézenfekvő lenne itt a telepen választani másik lakást, nyilván a jelenlegi borsos árnál is drágábban, de ha már adott egy saját ház lehetősége, akkor élnek is vele. A jelenlegi bérlője a háznak februárban útilaput kap (nyilván szólnak majd előre nekik), mert utána felújítás következik és ha kész, oda költözik a kis család. Egy köpésre az ovitól. És egy jóval nagyobb köpésre minden mástól, ami most van a „szájukban” (kisbolt, nagy bolt...) És persze nem lesz medence sem, viszont saját apró kertes kis ház, sokkal nagyobb szobákkal, mint most. Apóstárs ruházta be már évekkel ezelőtt, áldassék a neve. Ugyanakkor a Reffles Town Centerben (ahol az ovi is van) egy klub működik, amelynek tagja Kelvin, Sharon bátyja is. Átvehetik a tagságát és akkor használhatják az ottani létesítményeket, sportszobákat, medencéket. Nem lesz elég a lifttel lemenni és ha megunják, vissza a lakásba, kell egy kis séta, de ez igazán nem nagy áldozat egy kis mókáért.

Dolgunk végeztével egy kis kávézóban kötöttünk ki és végre jót beszélgettünk a kölyökkel is, amíg Sharon ránk nem írt, hogy megérkezett a közeli kis étteremhez Leiával. Mentünk mi is, aztán a mi értelmezésünkben egy meleg reggeli szerűséggel letudtuk az ebédet. Ez konkrétan egy lazacos quiche volt olivás, paradicsomos pennével. És persze víz és gyümölcslé mindenütt. Itt az alkoholizálás nem nagyon dívik. Ha isznak, akkor nagyon mértékkel, minőségi italokat. Este 10 után már azt sem szolgálnak ki reggel 6-ig. A gyerekek saját bevallásuk szerint hétfőtől szerdáig egyáltalán nem isznak alkoholt, csütörtök és szombat között 1-1 jó pohár bor már megengedett. Érdekes, ahogy egyszerre élnek aszketikus és gourmet életet. Jó kajákat esznek sok zöldséggel, sok vizet és teát isznak, jól is néznek ki. Tibi hetente úszik és teniszezik, hogy kondiban tartsa magát, ha a gyerekeket cipelni kell.

Ebéd után még elsétáltunk tejfölt venni a közeli nagyobb üzletbe, onnan pedig haza. A nap ezerrel sütött, de szinte végig fedett járdákon tolhattam a babakocsit. Ezt azért nagyon értékelem, hogy a gyalogosokra kifejezetten gondolnak.

Otthon lementünk a medencéhez egy kicsit ejtőzni, de egy idő után rohamos léptekben közelgő viharra ébredtünk. Ahogy felértünk a lakásba, ki is tört és olyan sötét lett, mintha beesteledett volna. Fél órát kőkeményen szakadt, pont akkor kellett volna indulni Leviért, így aztán csak Tibi fiunk vágott neki az ítéletidőnek. Én addig nekikezdtem a konyhában a paprikás csirkének. Amit a drága gyermek nem mondott, hogy a legutóbb vett piros paprikája annyira oxidálódott, hogy először kakaópornak néztem. Ízre még használható volt, de hát nem lett az ételnek olyan színe, mint ahogy megszoktuk. És persze... nem az én edényeim, nem az én tűzhelyem, de azért a végeredmény nem lett rossz. A nokedlit otthon annyira utálom csinálni (bár enni szeretem), hogy ha lehet, ellinkeskedem. Utána mosogatni, az maga rémálom. Itt ezt is bevállaltam. Kicsit sok lett, mert ezekben az edényekben a mennyiségek se annyinak látszottak, mint otthon, de nem baj, ment a maradék tészta a hűtőbe, jó lesz az még  valamire. Gyerek a sajátjából legutóbb spezlét csinált baconnal és sok sajttal. Sharon imádta. De ami a legnagyobb szó, hogy a kétéves unokám is jóízűen evett a nagyi paprikás csirkéjéből. Közben felhívtak a Gyuriék, mert a mama is éppen ott volt, úgyhogy igazán jól sikerült este lett ez is. Levi láthatóan őket is felismeri, a dédit különösen és persze azonnal kérdez a vauvau után is. Szerintem Jamievel nagy haverok lennének J

Mire hazafelé indultak az oviból, szerencsére sokkal jobb idő lett, úgyhogy kár volt a babakocsit az oviban hagyni, de nem baj, majd holnap hazahozzuk.

Levi láthatóan elfáradt a nap végére, kicsit kiverte a hisztit, amikor az apja teniszezni indult. Egészen meglepő dolgokat vesz észre (és ugye tudjuk, hogy az ördög is a részletekben van), mint például az édesanyja frissen manikűrözött körmeit, és ezzel aztán sikeresen el is terelődött a figyelme az ajtón távozó teniszlabdákról. De tényleg, tegnap nézegettünk egy képeskönyvet, amiben egy kis tacskó is volt a sok állat között, én meg viccesen azt mondtam, ott a Jamie. Ma már ő mutatta meg a szüleinek a könyvben Jamiet. És a nevét is mondja. Merthogy a sajátját meg az istennek se. Ha kérdezik, akkor „me”, azaz én. Pedig az oviban ki van írva a neve a cipő tárolóra és oda teszi a cipőcskéjét. A székére, rajta van az ivós üvegén, sőt még az anyatejjel megtöltött cumisüvegen is. Mázlista kölyök. Másfél éves koráig volt a mamájának teje, most meg a hugiéból is kap.

Az előző két nap este néztünk egy-egy részletet a Vuk-ból. Ma meg a maga babanyelvén kérdezgeti, hogy hol van. Senki nem érti, mit keres, de én tudom, mert keresi a borhűtő tetején, a kanapé szélén levő kis dobozban... azt a külső tárolót, amin a nagypapa elhozta neki Vukkot. Így a harmadik estére neki már ez is rutin, hogy esti mesének Vukot nézzen. És a kis gengszter még azt is megfigyelte, hogy ehhez műszakilag mire van szükség. Agyam eldobom tőle, de tényleg. Mondtam már, hogy imádom?

Mellesleg a gyerekek nem hívei a tv-zésnek, főleg este, mert a villodzó fények, pörgő jelenetek túlságosan felhúzzák a kicsit, aki nehezen nyugszik le, hiszen kis elméje még küzd a látottakkal. Ezt a szigorú, de teljes mértékben akceptálható hozzáállást megértem és támogatom. Na ugye, hogy nem vagyok teljesen elborult nagymama?

Utazás Covid idején 27. - szept. 5. vasárnap

 A mai nap programja: Állatkert – őszintén szólva nem volt olyan szép, annyira mellbevágó élmény, mint 4 éve, mert nagy építkezések vannak.  Odakint is, odabent is. A látogatható részek viszont nagyon állatbarátok. Egy olyan picinek mint Levi, pedig maga a dzsungel. Sajnos az elefánt-show elmaradt, pedig mindannyian nagyon készültünk rá. Már írtam erről, hogy ezeken az állatokon egyáltalán nem érezni, hogy számukra frusztráló lenne a gyakorlatok elvégzése, vagy a tapsoló nézőközönség.  Levinek ma jó napja volt, mert élvezte, amit láttunk és bár nagyon elfáradt, de ma elmaradt a hiszti. Az az igazság, hogy mi magunk is rettenetesen elfáradtunk. Délután még lementünk a medencéhez is, Levi pedig fáradhatatlanul úszott.

Amúgy ... őszintén? Fura ez az együtt lakás, mert az ember soha nem tudhatja, mikor mit tegyen, hogy az a kis családnak jó legyen, halk legyen, segítség legyen etc.... És ez igaz az evés, ivásra is. Egyszerűen hiába mondják, hogy érezzük otthon magunkat, de az ember nem nyúlkál más frigójába. Ennek eléggé keresztbetesz, hogy holnap nekem kell paprikáscsirkét főzöm nokedlivel. Tudok én még egyáltalán főzni? És mellesleg itt ugye az otthoni alapanyagoknak egy más verziója kapható.

Reggelit egyébként a házak melletti piacon vettünk. Lángostésztához hasonló valamit sütnek forró vaslapon, ezt aztán mártogatóssal lehet enni. De létezik ennek töltött verziója is, amikor egy szelet sajtot vagy tojást, vagy bármit belehajtogatnak és úgy sütik. Ez is fura, ilyet enni reggelire. Az otthoni traktának híre-hamva sincs. És ennek nem fukarság az oka, hanem egyszerűen nem pakolják tele az asztalt. Ami meglepett, hogy például zöldeket sem raknak fel a sonkához, vajhoz, talán éppen azért, mert egyébként mindenben megtalálhatóak a zöldségek. Szeretik a nagyon könnyű ételeket, pl joghurtban gyümölcsöt, zabpelyhet, zabkását... Ó, igen! Hiányoznak az angol reggelik! J

A házak között sok medence van, bármelyik használható. Mélységben, formában, de még felszereltségben is mások. Pl. vannak a „bugyogósok”, de vannak olyanok is, ahol futógépek, biciklik vannak a víz alatt. Levire nagyon figyelni kell, mert neki bármelyik jó, ugrana bárhova J

A hátam Sentosán minősíthetetlenül lesült. És nem is éreztem. Mostanában már érzékenyebbnek tűnik, de inkább csak röhejes, ahogy a könnyebben felvehető fürdőruhából kilátszik. Kistesót is megcsípte a nap, sőt Levit is, aki vastagon be volt kenve. Tibi megúszta, mert nem vette le a trikóját, csak a vízben, oda meg keveset ment. Tibi viszont a naponkénti aloe verás kenegetés ellenérre hamarosan úgy fest, mint egy rongyos bőrdarab. Még a homloka is hámlik. Pedáns gyermekem úgy fest, mint aki hetek óta nem mosdott.

A vasárnap elröppent. Levi már négy napot volt itthon egyhuzamban, kicsit tartok tőle, milyen lesz a holnapi indulás a bölcsibe. De – mivel tudom, micsoda remek programok vannak odabent – remélem, hogy nem lesz gond.

Utazás Covid idején 26. - szept. 4.

Ahogy már írtam, Levinek állandóan mesélni kell. Fantasztikusan érdeklődő. Interaktv mesélés ez, mert nem összefüggő sztorikat, hanem képekről nyilvánvalókat. Ez egy piros labda, az égen száll a repülő. Sok okos könyve van, ahol pl egy repülőnél mutatják a repteret, a kiszolgáló járműveket, az irányító tornyot. Fel lehet hajtani a rep.gép oldalát, látni, hogy hol ül a pilóta, hol az utasok, a csomagtérban állatok. A teheherautó belsejében banán és megy az állatkertbe,... lehet mesélni, hogy viszi a majmoknak. Ezzel szemben a magyar mondókák számára (még) feldolgozhatatlanok: „Bújj, bújj föld alól, a nap süssön, eső verjen, leveled, szárad cseperedjen. Csinosodjál, bokrosodjál, a kék égig kússzál-másszál. Azután a fazekamba, nagykanállal a hasamba.” A képen malac mama és négy csemetéje, ahogy körülállnak egy bográcsot, amibe belekúszik valami zöld növény, aminek még termése sincs. Így aztán beszélgetünk arról, hogy ez a röfi mama, ők pedig a gyerekek. Rózsaszínűek, Éhesek. Mama főz. ... ilyesmiket.

Délelőtt kimentünk a Changi reptér látványosságát megcsodálni. A Jewel-t, a vízesést, persze. Van egy külön fizetős rész, ahol mindenféle ügyességi játékok, óriási hálók vannak kifeszítve, a gyerekeknek amolyan kalandpark, de oda csak 110 centi feletti gyerekek mehetnek be. Levinek még majd húsz centit nőnie kell ehhez. Ebédelni egy taiwani étteremben akartunk, de nem engedtek be. Nekik az EU-s papír kevés volt, ragaszkodtak egy nmatricához, amit az itteni Immigration Office-ban lehet megszerezni, így aztán helyette egy japán étterembe ültünk be, ahol nem voltak ennyire szigorúak, bár, ott is hosszasan tanulmányozták lassan összegyűrődő lepedőnyi papírunkat.  Az ebéd Miso levessel kezdődött, ami talán sokaknak ismerős lehet, én itt kóstoltam először. Ha valami nem fest már kinézetre is túlságosan riasztóan, én eléggé bevállalós vagyok, ezt is megettem, annak ellenére, hogy tofu van benne, amivel nem nagyon tudnak mit kezdeni magyaros ízlelő bimbóim. Ugyanígy a többi, kimondhatatlan nevű étellel. Magunktól nyilván bajban lettünk volna, már csak azért is, mert itt már nem divat, hogy étlapot raknak eléd, hanem egy kis tabletet, aztán ott vadászhatsz a megfelelő étel-sorokra. Ez elégg elbizonytalanított, mert valószínűleg nehezen boldogulnánk a gyerekek segítsége nélkül. Levi kifejezetten kedveli ezeket az ázsiai ételeket, bele is gondoltam, miket tudnék készíteni neki, amire nem rázza a fejét idegenkedve. Bár, a papája is gyakran főz magyaros, vagy arra hasonlító ételeket, így talán nem halna nálam sem éhen a kis csillagom. Az mindenesetre biztos, hogy sokkal több rizzsel, tojással, zöldséggel kellene összeállítanom a menüt.

Délután medencézni akartunk, de akkora vihar jött, akkora... Futottunk fel a lakásba gyorsan. Szinte pillanatok alatt váltott át esti sötétségbe, eltüntetve a házakon túli világot és hamarosan özönvíz szerűen megnyíltak az ég csatornái is. Van itt a városban egy csatorna, ami többnyire üres, csak az alján csordogál egy kis víz. Tibi szerint egy ilyen eső után majd két méter magasra ér benne a víz. Nyilván drága kincs errefelé az édesvíz, ezért aztán gyűjtik ezt is.

Este nagy attrakcióval álltunk elő, Vuk-ot néztünk a tv-ben. Levi csak ritkán nézhet tv-t, általában ezt az időt használják ki hajvágásra, körömvágásra, mert ilyenkor számára megszűnik a külvilág. Olyankor is csak szigorúan a korának megfelelő kis filmecskéket, énekes mondókákat, legfeljebb állatos természetfilmeket. Imádja az állatokat, most közülük is leginkább a majmokat (uááá). Ki nem találnád, de legjobban az tetszik neki, amikor Japánban a majmok télen a melegvízű forrásokban üldögélnek. Nos, a VUK hosszú film egy ekkora kisgyereknek és nyilvánvalóan még nem is igazán neki való, hiszen a hosszas párbeszédeket Karak és a kis Vuk között még nem érti. De ahol a történet mozgalmasabb, például Vuk békára, Tás-ra vadászik, az nagyon tetszett neki. Le is kapcsoltuk ott, ahol Vuk elment aludni, mert még így is túlságosan felpörgeti őt az élmény, pedig hát neki is éppen alvásidő lenne.

Levinek amúgy nagy mázlija van, hogy van egy húga, hiszen így – köszönhetően édesanyja erőfeszítésének – neki is jut még egy kicsi az anyatejből. Az esti lefekvésnél még ezt kapja a vacsora kipótlásaként.