Tervezgetés... kutyás téma

Alessiánál már megint belefutottam egy olyan posztba, ahol szó szerint megegyezett a véleményünk. Ne csodálkozzak rajta, végül is, nem véletlenül vagyunk barátnők. Menhelyi kutyák, állatvédők, örökbefogadás... és két kutyával a lábam mellett a tehetetlen szemlélődés. De most "nagy" ötletem támadt. Nagyfiam a minap egy tekintélyes zsáknyi dvd-vel "lepett meg", ami annyit jelentett, ő lomtalanított, én meg csináljak vele, ami jól esik. Mivel időnként kirándulok a bolhapiacra, gondoltam majd ott elsütöm ezeket is fillérekért, mint ahogy a házi készletet korábban. De Alessia posztja nyomán a következő ötletem támadt:

Kiviszem őket és készítek egy táblát mellé, amin közhírré teszem, hogy a befolyt összeget a Retriever Rescue számára utalom tovább. Talán sikerül a valaha pár ezer forintos filmeket a szokásos 100 forint helyett akár 500-ért is eladni, ha a vevő tudja, hogy azok a forintok egy tál ételt, egy takarót, egy oltást, vagy akár egy műtétet jelentenek a menhelyeken élőknek. Jó, mondhatjátok, hogy másoknak is szükségük lenne egy kis adományra, de tudom, hogy ez a csapat is erejét megfeszítve küzd egy fajta egyedeiért, akiket megvettek, mert édes-aranyos gombóc kiskutyák voltak, aztán nagy ló lett belőlük, aki fellökte a gyereket játék közben, nevelés és idő híján összekap a fajtatársakkal, vagy kiásta a tuját és ezért páriává vált a saját "családjában". Egy olyan országban, ahol született ugyan törvény az állatvédelem jegyében, de senki be nem tartja, a vétkeseket el nem ítélik, nos, ott a kisember a maga eszközeivel próbál segíteni. Én így. Akinek van kedve, csatlakozhat. Szívesen fogadok akár tárgyi adományt, amit megpróbálok pénzzé tenni, de akár személyes segítséget is, ha valaki rá tud szánni egy vasárnap délelőttöt. Tudom, közeleg a karácsony, most senkinek sem ideje, sem pénze, de térjünk vissza rá az új év elején! Én egészen biztosan kitartok e mellett az ötlet mellett. Nem akartam fogadkozni az új esztendőre, de ezt az egyet egészen biztosan megfogadom és teljesítem is! Tartsatok velem! Értük!

A Mikulás és az ő puttyonya...

ami hat éve tele van. Nekem. Ha semmi másért, hát ezért szeretném, ha újra apró gyerekek lennének a családban, akik talán újra visszaadják a Mikulás-nap régi örömét, játékosságát. Ugyanis hat évvel ezelőtt Mikulás reggelén az öreg puttyonyos nem hozott, hanem vitt; el kellett engedjük Morgant. A Kutyát, aki életemben az első és talán az utolsó nagy kutyaszerelem volt. Most is vannak imádott négylábúak mellettünk, de Morgan viszontimádott, és ezt nem érzem most a többieknél. Szeretnek persze, de nekik az egész világ kedves, és benne elsősorban a Gazdi, meg én... De neki én voltam az első, és amúgy mindenki más. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni. Csak azt tudom, hogy azóta minden évben ezen a napon könnyes lesz a szemem, sírás fojtogat. Hiányzik. Pedig alighanem reszkető lábakkal is igyekezne ledominálni Colint, a tacskóval meg ... hát, Jackkel fel lenne adva neki a lecke, mert ez a kis vakarcs egy szeretetbomba, szerintem még a Nagy Öreget is meghódítaná. Egy hónap híján tizenöt évesen ment el, gyönyörű közös életünk végén megadtuk neki a megkönnyebbülés ajándékát. Nem tudom tudta-e, hogy az a döntés nekem, nekünk mennyire fájt. A róla szóló könyvben megírtam mindent, de ezt a szorítást a szívem körül nem biztos, hogy meg tudtam fogalmazni. De hogy nem tudtam rajta túllépni, az talán mindent elmond. Még akkor is, ha egyébként reménytelenül nosztalgikus liba vagyok. ...  Morgan - velünk vagy!

Idézet a könyv végéből, 2010. december 6-ról:

"A baj, mint mindig, most is hirtelen tört ránk. A sántítása egyik napról a másikra felerősödött, felállítani már két ember segítsége kellett. Fektében annyi ereje nem volt, hogy egyik oldaláról átforduljon a másikra. Érdekes módon a lépcsőn – segítséggel ugyan, de saját lábán tudott le-fel járni. A kertben kisebb távokat megtett, de már a dolgát sem volt képes elvégezni, nem volt annyi ereje, hogy az ehhez szükséges pózt megtartsa. A kertet hó borította, egy olyan takaró, amit világéletében kedvelt, de persze már nem merte megkockáztatni, hogy szíve szerint belehemperegjen, hiszen felállni már nem lett volna képes. Éjszakánként vakkangatásait már nem tudtuk értelmezni. Ha levittük, utána nem nyugodott meg, rövidesen újra kezdte. Sejtettük, hogy most már a fájdalmaira panaszkodik, hiszen ennyiszer aligha akarta volna a dolgát végezni. Két nap alatt olyan állapotba került, hogy az állatorvost hívtuk. Tudtuk, hogy innen már nincs visszaút. Ha sikerül is némi javulást elérni, az egyrészt csoda lenne, másrészt csak néhány nap haladék. Meg kellett hoznunk azt a döntést, amit a legjobban szerettünk volna elkerülni. Be kellett lássuk, most akkor fejezzük ki legjobban a szeretetünket és megbecsülésünket, ha segítünk neki túljutni ezen a tarthatatlan állapoton.

2010-ben a Mikulás nálunk szomorúságot hozott. Reggel 8-ra mentünk az állatorvoshoz. Ültünk körülötte az otthonról vitt szőnyegen a földön, kapaszkodtunk belé, simogattuk, amíg csendesen el nem aludt. Megsirattuk őt, mert magával vitt mindannyiunk szívéből egy darabot, ami örökre csak az övé marad. Olyan társunk volt az elmúlt 15 évben, aki sokkal többet adott, mint amennyit kapott. Bennünk pedig él a remény, hogy ha van kutyamennyország, akkor Ő onnan figyel minket, és tudja, hogy örökre megőrizzük emlékét. Mert utódja lesz biztosan, de pótolni Őt nem fogja senki."

Jack és az úri szabó :) *frissítve

Nnna, hát ide is eljutottam. Sosem gondoltam volna, hogy én is azok táborát gyarapítom majd, akik öltöztetik a kedvencüket. Igazság szerint legtöbbször a hideg rázott a kötött pulcsis vagy susogós kutyaruháktól, a masniktól és egyéb őrületektől. És mégis eljött ez a nap is. Jack ugyanis nem elég, hogy nagyon közel hordja a pociját a talajhoz, de ráadásul göndör szőre csak látszólag nyújt neki védelmet az elemek ellen, sokkal inkább ellene dolgozik, mert hamar vizes lesz és cidrizik szegénykém. Nem véletlenül nem lett a neve Szergej :)
Tavaly pici volt és hát egy pici még kevésbé ellenálló, tehát kapott "ruhát". Nem vittük túlzásba, egy meleg polár sál is megtette két lyukkal a mellső lábacskáinak. A víz ellen (inkább hó) pedig a láthatósági mellény szolgált - fordítva ráadva, hogy inkább a pociját védje, mint a hátát. Jópofa volt, bár korántsem tökéletes megoldás. Most pedig újra itt a hideg, lassan talán a hó is. Csináltam nagyobb pulcsit a "gyereknek", aki mostanra elérte végleges méretét, de végül megadtam magam. Nem barkácsolok, profira bízom a varrás nem könnyű mesterségét. Hosszas keresgélés után megtaláltam azt a modellt, ami talán a leginkább védelmet nyújt majd neki. Így aztán ma délután elballagunk a sráccal az úri szabóhoz, a ZaZa kutyaruha műhelyébe, hogy az utolsó képen szereplő műremekhez hasonlót rendeljünk méretre. Előtte ugyan bankrablásra kell adjam a fejem, de hát a gyerekért mindent.

PS:  Voltunk méretet venni, nagyon ügyes volt, igaz, fel is vannak készülve a négylábú kuncsaftokra. Jutalomfalattal simán el lehetett érni, hogy a különböző méreteket levegyék. Ugyanis Jack egyik kész ruhával sem volt kompatibilis Nemhiába becézzük combinónak, 50 centi hosszú lesz a kabátka háta Nem lesz ilyen sötét, mint az itt mutatott utolsó képen, de jobb is, mert így sem találom sokszor az avarban :D Colint persze otthon hagytam, hát volt is farkasvonyítás, mire megjöttünk. Még jó, hogy egy fél óránál nem sokkal többet kellett nélkülöznie a tesót Azt az örömet látni kellett volna, hogy újra itt vagyunk. Aztán össze is dőltek erre a nagy ijedtségre és összebújva aludtak.
Ma pedig oltást kaptak mindketten. Sorstársak a nyűgös világban. Újfent egymáshoz bújva vigasztalódnak a világ gonoszságán elmélkedve. :) 
 

Tényleg nem értem ...

Nézem a facén, hogy új őrület hódít. Mindenki grincsfát készít. A grincsről persze nekem is Jim Carrey filmje ugrik be. Szegényt nem nagyon bírtam sosem, így eléggé szegényes a repertoárom, példának okáért ezt a filmjét sem láttam. De annyit azért "tudok" a grincsről, hogy utálta a karácsonyt, ezért ellopta a gyerekek ajándékait és eltrollkodta a karácsonyt. De akkor miért csinálunk grincsfákat? Utáljuk a karácsonyt? Nem akarunk a gyerekeinknek, unokáinknak ajándékot adni? (oké, tudom, ezt most sarkítom erősen) De komolyan! Mi a bánatért csinálunk egy csálé fenyőállványt milliónyi csiricsáré dísszel? Ne mondjátok, hogy jópofa, mert amúgy a lakásba se engedném be! De próbáljatok meg meggyőzni! :D

Megnyílt!

Amikor egy álom valóra válik, mindig nagy öröm. Nem tudom, Alessia mit érez most a szíve mélyén, mert számára ez azért egy nagyon izgalmas, helyenként idegbajos időszak végét is jelezte, még kívülállóként is bele lehetett fáradni az aktuális történésekbe, bosszankodni valókba, de tegnap délután felvillanhatott végre a tábla a kirakatban: Nyitva! 

A Caffé Frizzo tehát megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is. Szerencsés helyzetben vagyok, mert egy ideje már tesztelőként kóstolgathattam a sütiket és kávékat, kedvencem is lett persze, és hozzájárulhattam egy picit a berendezés részét alkotó könyvespolcok megtöltéséhez is. Olaszország és benne az én szívem kis zuga, Velence. Mind ott várnak az illataikkal, aromáikkal és a róluk szóló sorokkal, képekkel. 

A Caffé Frizzo ugyanis egy könyves kávézó, mégpedig a legjobb fajtából. Ahol a tulajdonos saját fotói díszítik a falakat, saját rajza hívogatja a vendégeket, hogy osszák meg élményeiket más vendégekkel (upsz, ahogy mondani szokás, ez itt erősen spoileres rész volt, de mivel képet azértse teszek fel róla, így talán nem lövöm le teljesen a poént), és nem utolsó sorban ott vannak a könyvek, albumok, képeslapok, amelyek mind ennek a csodás országnak a szerethetőségét bizonyítják. 

Alkonyatkor halk zene, gyertyafény, a küszöbön kiszökő illatok várják a látogatót; napközben (és jó időben) a hatalmas ablaktáblákon ragyog be a napfény, aranyos ragyogásba borítva az otthonos berendezést. Tegnap minden betérő száján kibukott ez a jelző: olyan otthonos. És tényleg! Puha fények, kanapé, textilek, utazások emlékei... tökéletes körítés az ízes italokhoz és süteményekhez. Egyedül, párral, barátokkal, sőt ... még gyerekkel is, hiszen Alessia rájuk is gondolt, a tőle már megszokott odafigyeléssel... kis gyereksarok várja a kicsiket, macival, bagollyal, könyvekkel, kifestővel, játékokkal, hogy a szülők számára megteremtse a nyugalom ritka perceit. Akik részt vettek a tegnapi megnyitón, elégedetten fogadkoztak: hamarosan visszatérünk! Aki pedig nem lehetett ott, feltétlenül jegyezze fel magának, hogy van egy kedves kis zug, ahol finomságokkal kényeztetik a gyomrát és a lelkét egyaránt! Amíg elindultok, álljon itt egy kis ízelítő abból, mi vár ott rátok: Caffé Frizzo - Biatorbágy

Mert "a boldog emberek olvasnak és kávéznak" (A.Lugand) :)

Dühöngős...

Dühöngős a cím, de igazából csak mélységesen elkeseredett. A mai nap tökéletes lenyomata annak milyen országban élünk.
Tegnap délután DJ gyerekem telefont kap, miközben vidéken van egy temetésen, amelyben egy fiatalka leányzó érdeklődik, igényel-e állami támogatást a pénztárgéphez, mert ő egy felmérést végez etc.
DJ-gyerek szeme fennakad, pénztárgép??? Már a kivitelezés is vet fel kérdőjeleket, meg egyáltalán... a fodrász, aki évek óta ül a boltjában, nem kötelezett rá, ő meg cigányélete közepette igen? Anya, aki főállásban úgyis a családtagok ügyes-bajos dolgai után szaladgál, megígéri, hogy ennek is utána kérdez.
Első állomás: NAV.
Hiába van meghatalmazásom, ha nincs rajta tényszerűen, hogy mire kaptam, akkor ő sajnos még annyit sem néz meg nekem, hogy milyen száma van a gyereknek, de majd megtalálom otthon az iratai között.Kösz!Mégis, hogy lehet röviden velősen megfogalmazni azt, hogy mi a túrót akartok ti egy pénztárgéppel?  Mindenesetre, ha netán ilyen száma lenne ... és itt hosszas keresgélés után kinyomtat egy fél oldalnyi Jogtár mellékletet, akkor bizony kell a gép. De mondom, itt az áll, hogy diszkó működtetőkre vonatkozik, ő meg eseti alkalmazott, csak zenél. Akkor másik TEÁOR-szám kell. Milyen? Azt majd a KSH-nál megmondják, mert ebben a kérdésben ők az atyaúristenek, a NAV azt fogadja el, amit ők mondanak. Azt a számot pedig majd jelentsem be náluk elektronikus úton a 16T101E nyomtatványon. Értettem. Futok. Szerencsém van, hogy van egyáltalán ügyfélfogadás.
Második állomás: KSH
Hát, ők nem keresnek nekem számot. De ne is kérjek írásos állásfoglalást, mert akkor megint ugyanazt a rosszat fogják kiküldeni. (Miért???) De létezik az önbesorolás. Ha találtam egy számot, ami szerintem jó, akkor azt jelentsem be a NAV-nak. Kösz.
Harmadik állomás:
telefon gyereknek, milyen száma van, persze az, ami szaros, tehát anya majd azzal tölti a délutánt, hogy keresgél helyette mást.
Negyedik állomás már otthon:
Megnyitom a KSH oldalát és alig egy fél órás kutakodás után találok egy számot, aminek jónak kell lennie!  Hogy ez annak idején miért nem szúrt szemet annak, aki a számot adta, nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy kell-e bármilyen végzettséget igazolni, ha ezt választom. Mindegy, ez kell nekem! Letöltöm a kért nyomtatványt. Ebből az alkalomból a frissített program átvariálja az egész gépemet. Kösz! De fasza gyerek vagyok, sikerült, meg is tudom nyitni. Kezdeném kitölteni ... Hiba! Nem az Ányk programon keresztül kell beküldeni, hanem az Okmányirodánál. Mi van? Telefon az okmányirodának. Ó, már régen nem úgy kell beküldeni. Erre van a Webes Ügysegéd! Hogy mi a tököm? Van olyan kedves, hogy elmondja, hol találom, és lőn, működik, beírom az új számot és átíródik a régi, sőt állítólag a NAV-ot is értesítik róla.
Most már csak az alábbi kérdéseim lennének?
-Honnan a búbánatból szopja a halandó az ilyen változásokat, ha nem értesítik róla?
-Ha már ott vagyok, és ülök egy órát a soromra várva, ahova majd végül az a qva nyomtatvány kerül, miért nem tölthettem ki ott?
-És miért atyaúristen a Ksh, ha az önbesorolás intézménye létezik? Azt már nem is mondom, hogy a KSHnak csak pont ennél a felületnél nincs kereső funkciója, ezért végig kell görgessem a gyökér- és dinnyetermesztéstől a gombkötés és paszományterméken keresztül a füstölés, valamint kártevő figyelő szolgálatig (és tovább) az összes agyatlanságot, mert még egy tartalomjegyzék sincs az elején, hogy eleve hol kezdjek keresgélni.
-Ja... és miért nem értesít a Nav, ha pénztárgépre kötelez cirka egy hónap múlva? Ha nincs az a lelkes kislány a felmérésével, sosem derül ki a dolog, csak amikor a büntető határozat megérkezik kb. 200 ezer forintos csekkel mellékelve.
Csak egy napom ment rá, végül is, ráérek. De mit csinál az, aki nem?

Életjel...

Ahogy az lenni szokott az ilyen esetekben, amikor az ember búcsút vesz egy közösségtől, valaki mondhatta volna nyugodtan, hogy sohase mondd, hogy sose... lám, én is itt vagyok megint. Nem tudom, mennyire lesz tartós a fennforgásom a régi lapokon, de az biztos, hogy amióta magamban bezártam ezt a helyet, milliónyi megosztani való gondolatom támadt. Még akkor is, ha nem nagyon jár erre senki, azért jó lett volna kiírnom magamból az aktuális gondolataimat. Úgyhogy úgy döntöttem, írok ide még, mert Alessiától eltérően én már nem nagyon tudok és akarok energiát fektetni újabb, dizájnosabb blogba. A könyves témában megtettem, elfecsérelt energia volt. Nem a judithsarayblog.wordpress.com-ról beszélek, hanem egy judith-a-betuveto.blog.hu-ról, aminek már az admin-adataira sem emlékszem.

Tudom, hogy már senki nem olvassa ezeket a sorokat, mégis ... elmondom, hogy januártól a blog újra életre kel. Ha bárkit érdekelnek a gondolataim, szívesen látom a nagy önvallomások olvasójaként. Igazság szerint az idén hiányzott nekem ez a fórum, ahol nemcsak a készülő írásaimról, vagy a kutyáim hétköznapjairól oszthatom meg a mondandómat. Bizonyára közrejátszott ebben az is, hogy más fórumok elcsendesültek. Ennyi volt most ... csupán egy életjel... hogy vagyok, hogy gondolkodom, hogy meg akarok nyílni, időnként kiírni magamból az érzéseimet, a gondolataimat. Volt egy évem, hogy rájöjjek, vajon hiányzik-e. Tényleg hiányzott. Jövőre Veletek ugyanitt! _ Jutka