2015. jún. 17.

London-ország 2.



június 13.

7.15 (otthon ez 8.15 lenne) – ébredés. Már önmagában egy említésre méltó dolog, hiszen máskor Colin ébresztőjének  hála, fél öttől már ébren vagy kómában vagyok. Első dolgunk a vérnyomás és lőn csoda, a napok óta idegesítő IHB /Irregular Heart Beat/ nincs a kijelzőn!
Ahogy nézelődök az ablakból, látom, hogy pontosan a Little Venice-re nézünk. Mondom, hogy jó hely!

Reggeli nincs, mert majd valahol a városban. Jaj! Na mindegy, ha ez a helyi trend, akkor alkalmazkodunk. Első körben elmegyünk megnézni a házat, ahol a gyerek a barátjával lakott legutóbb. Kedves kis hely, hangulatos utca. Bár nincs a mostani panoráma, de igazán kellemes a környék, és szintén nagyon jó a közlekedése. Metróval a Borough Marketre megyünk, bár mostanra már 11 óra, úgyhogy ez nem annyira reggeli, mint ebéd lesz. Gyerek szerint ne együnk egy valamiből sokat, hanem inkább többféle dologból kóstolót. Nos, legyen!

  1. Sós, füstölt marha szendvics – azonnal kedvenc. A hús isteni, a mustáros barnakenyérben kis uborkával megbolondítva egyszerűen mennyei kaja. Mert ennyire azért nem vagyunk éhesek, hogy csak a hasunk szavazzon így, ez tényleg nagyon finom, szinte elomlik a szájban... még most is érzem az ízét, nyamm :) Húsz évvel ezelőtt is bele voltam esve a marhasültjükbe, azóta is nagyon jól csinálják :)
  2. 4 sajtos toast... finom, de ettől nem feküdtem úgy ki, mint a marhahúsos szendvicstől
  3. csirkés goisa (ha jól értettem) – ez valami kínai cucc, olyan, mint a ravioli, csak amíg melegen tartják, kicsit még meg is pirul az egyik oldala – gyerek szerint tökéletes, ha az ember még enne valamit, de egy második szendvics már túl sok lenne... lehet, én inkább a szendvicsre szavaznék :)
  4. Monmouth café – a szokásos sorbanállás (rejtély, miért, mert nekem annyira a kávéjuk nem rendkívüli). Nyilván a hangulat a magyarázat, valami tömegpszichózis, meg hogy hétvége van, mindenki ráér, nem rohan, addig is beszélgetnek. Ha valaki egyedül van, akkor az előtte-mögötte állóval. Nem hülyeség ez! Közben elmajszoljuk az almás és meggyes crunkle cake-et, ami amolyan morzsás pite. Nem nagy durr, de szépen lefedi az előbbi gasztronómiai ámokfutást.
A piac melletti templom (Southwark-székesegyház) már két éve is az egyik kedvencem volt. Egyszerűen csodálatosan szép. Eddig csak kívülről láttam, most bemerészkedtünk. Odabent rögtön megtalált egy hölgy, hogy honnan érkeztem. Mondom, Magyarországról. Erre keresgél egy picit és máris a kezembe nyom egy magyar nyelvű tájékoztatót a templomról. Megilletődöm és le is ülök hallgatni az éppen most kezdődő gyakorlást az esti hangversenyre. Böngészem a tájékoztatót, amely nem tökéletes fordítás, de ne legyek telhetetlen, még mindig többet tudok meg belőle, mintha nekem kéne angolból fordítanom.

Szóval a templom a 12. század óta nyújt menedéket a hitüket gyakorlóknak. Hirtelenjében azt sem tudom, melyik érdekességét említsem meg azon túl, hogy építészetileg egy csoda.
WilliamShakespeare itt volt gyülekezeti tag, de itt van John Bingham emlékműve is, aki üzletemberként I. Jakabtól megvette a katedrálist. De itt van Beaufort bíboros címere is, aki részt vett Jean d’Arc ügyének tárgyalásán. Assisi Szent Ferenc és Magyar Szent Erzsébet kápolnája a szegények és kitaszítottakért imádkozók helye. A Harvard kápolna annak a John Harvardnak állít emléket, akiről az amerikai egyetemet nevezték el. Itt van az első angol költő, John Gower sírja. De van kápolnájuk a HIV vírusban és AIDS betegségben szenvedőknek vagy elhunytaknak is.

A gyerek augusztusban egy esküvői vacsorán fog fotózni, amit itt rendeznek a Temze-parton, a Swan étteremben, rögtön a Globe színház mellett. Amíg ő a fiatal párral felméri a helyiség adottságait és fényviszonyait, addig mi Sharonnal Eddie Redmayne után vigyorgunk feldobva. Apa nincs egészen képben, de némi magyarázat után már érti és csak legyint. Nők!
Nos, van valaki, aki szintén angol színész, amúgy néhányunknak igencsak kedvence, az illető is igazán barangolhatna itt a tömegben. Talán néha meg is teszi, sajnos nem éppen most. Pedig én aztán benéztem minden baseball sapka és kötött gyerekcsináló sapka alá. 

Amíg eljutunk az étteremhez a Börtön múzeum bejáratánál lógó ketrecben lefotózom a csontvázat, apa szerint kihagyhatatlan téma. Itt most képzeljétek el az idézőjeleket és fintorokat.
A csodás vitorláshajó az apró dokkban régi ismerős, bár most sikerült róla jobb képeket készíteni, mint két évvel ezelőtt. Kár, hogy a napfény most nem fényesíti meg jobban a színeket.
Amúgy visszanézve a képeket... nos, az idén nem vittem magammal „nagy” gépet, csak egy kis kézbevalót és a telefont. A képek minőségéért én kérek elnézést, utólag sajnálom is, hogy lusta voltam cipelni, mert azok legalább képek lettek volna, ezek meg... szóval, ez van. 






folyt.köv.

2015. jún. 16.

London-ország 1.



június 12.
Ma utazunk! A nagy össznépi vérnyomásmérésben már én is méregetem, mert az utóbbi időben sokszor érzem úgy, hogy zakatol a szívem, majd kiesik. A kütyü nem mutat semmit. Remek! Odáig fajult a dolog, hogy vettem Valeriána Relax-ot. Egy már van bennem. A feszültség tényleg mintha csökkent volna, de ahogy várom a délutáni indulást, érezhetően erősödik újra. Gyula vitt ki minket a reptérre, nem is értem, hogy hozták ezt össze a fiúk még bent a kórházban. Nem szeretem az ilyen szívességeket.
Ráadásul az utóbbi két napban már megint szívritmuszavart jelez a készülék apánál. Igaz ma már nálam is.
Visszatérve a Gyula féle szívességre, igazából mégis jobb, mintha a gyerekre kellett volna várni. Nem a pontosságáról híres. Az már tuti a halálba idegesített volna.

Bokám befáslizva. Jó lenne, ha ennyivel le is tudnám, mert igazából fáj a jobb térdem és a lágyékomban a görcs is előjön néha. De az is lehet, hogy csak az élet fáj, és igazából ezt jelzi nemcsak a lábam, de a szívem is. Nem mondom, hogy nem ijeszt meg, és bár szeretnék,nem tudok nem gondolni rá. Tibi izgatott, a tranzitban ész nélkül vásárolna. Gyerek kért két bort, naná, nem azt vett, amit kért, úgyhogy újabb kör vissza. És minek a Kit-Kat-ek? Az 1600ért vett szendvics meg azért már kimeríti a rablás fogalmát.

A beszállás viszonylag simán ment, bár mindig vannak olyanok, akik előzni akarnak, mintha attól tartanának, lemaradnak a gépről, vagy valaki a helyükre ül. Pedig helyjegyek vannak, vazze. Nem érdemes miattuk idegeskedni. Azért már sokkal inkább, hogy apa is kért Valeriánát. :)

Hármas ülésben közepén ülni szívás. Kire tervezték ezeket az üléseket? Törpékre? Az ég azonban olyan kék a puha paplanként elterülő felhők felett, amilyet festményen látva biztos a „giccses” jelzővel jellemeznénk.

Utálom, hogy a WizzAir gépein nem vihetek magammal még egy kis tatyót, mindennek abban az egy kézipoggyászban kell lennie, ami ugyebár megy be a csomagtartóba. Hely és idő pedig nem nagyon van, hogy szükség esetén kotorássz egy kicsit. Tuti nem nő hozta ezt a szabályt.
A mellettünk levő sorban két fiatal fiú úgy bekapott egy fél literes Jägert, rossz volt nézni. És még én parázok az országba való beléptetéstől? Na igen, kissé hiányos angol tudásommal mindig azt képzelem, majd el kell mesélnem, mi szél fújt erre. Igaz, eddig még soha senki nem volt rá kíváncsi, pedig már egész szép kerek fogalmazásom van róla :)
A leszállás sima, beléptetés sima, busz a kijárat előtt. A köpcös néger sofőr, barátságosan int a busz belseje felé, ekkor még nem sejtjük, hogy ez azért nem lesz mindig így. A hazautazás rémálmáról majd aktuális helyen megemlékezem.

A Baker streetnél szállunk le és mint a kés a vajban, simán elsétálunk a Marylebone állomás elé, ahol már ott vigyorog a mi nyakigláb 30 éves kisfiúcskánk. Szépséges, napbarnított férfiember. Állán a sebhely még a borosta alatt is árulkodóan látszik. Később egy beszélgetésben megegyezünk, hogy valószínűleg a szervezete jelzése volt az őt ért stresszes mindennapokra.Klassz dolog a kinevezés, az már kevésbé, hogy a cégnek nem sürgős a korábbi pozíciójában a pótlása, így most gyakorlatilag két ember munkáját végzi egy fizetésért, ráadásul előreláthatólag szeptemberig. De nem féltem, le fogja ezt még verni rajtuk. Csak hát, azért nyilván nem könnyű így neki sem az élet.

A lakás gyönyörű helyen van, az ún. Stuart toronyban, a 10. emeleten. Mint egy röpke esti séta során kiderül, pár percre vagyunk a Little Venice-től. Csöpörög az eső, aztán egyre jobban belekezd, amikor a srác meghív bennünket egy italra a Waterway nevű helyre, ahol péntek este lévén a környék fiataljai lebzselnek, nem törődve az esővel, ami felhígítja az italukat. Mi pezsgőzünk, apa egy half pint-ot szopogat el, tőle szokatlan visszafogottsággal.

A lakásból pazar a kilátás. Az erkélykorlát viszonylag alacsony és például a portaszolgálat olyasmire is figyel, hogy a lakók ne használják tárolóként az erkélyt, ne szárítsanak odakint ruhát. Fura, de elfogadható, mivel így aztán nincs lakótelepi feelingje a helynek, szinte már elegánsan hűvös. Odabent éppen felújítás folyik, például pont a gyerekek emeletén is, de olyan tisztán tartják a területet, amennyire csak a munkálatok megengedik.
A portaszolgálat előzékeny, barátságos, név szerint köszöntik a lakókat, a gyereket is, aki viszonylag új fiú itt. Egyikükről például megtudjuk, hogy az éjszakai műszakban kifejezetten tehetséges festőként különböző képeket fest megrendelésre... tájképeket, arcképeket, ami éppen kell.
A kölyök főzte a vacsorát, zöldséges rizst, darált marhahússal. Nem tudom, van-e ennek valami gasztronómiai neve, de igazán finom volt. Sharon kollégákkal bulizott az éjszakában, mi már aludtunk, amikor megjött. Az ágy isteni, a matracot legszívesebben hazalopnám, alig lennék feltűnő vele :) Az pedig, hogy az ágyból a lábam előtt terül el London egy része, igazán imponáló.










2015. jún. 9.

Esik eső, csöpörög...

Kutyázni jó... főleg, ha az eb nem félős és fittyet sem hány dörgésre, villámlásra, szakadó esőre. Viszont idő van, esti séta ideje, menni kell... ha fúj, ha fagy, ha esik. Tegnap este vagy húszan voltunk a kutyafuttatóban ilyentájt, ma egy lélek sem volt az egész parkban.


2015. jún. 7.

Apus egy napja a kórház után két nappal...

hajnali kelés

hegymászás a kilátóhoz

fűnyírás 

úszás

cseresznye szedés
A kardiológus "ajánlásával" :P

2015. jún. 4.

Mai morgolódós...

Holter-EKG vizsgálat

HOGYAN ZAJLIK A VIZSGÁLAT?

A Holter EKG – vizsgálat automatikus, 24 órán át tartó EKG monitorozás, a mérési adatok rögzítésével.

MIT TEGYÜNK A VIZSGÁLAT ETLŐTT?

A Holter EKG készülék cigarettásdoboz nagyságú, viselése a hétköznapi tevékenységet nem zavarja, csak arra kell vigyázni, hogy tisztálkodáskor se érje víz. Bővebb ing/blúz illetve pulóver alatt nem is látható.

VIZSGÁLATI IDŐ?

A készülék felhelyezésekor kb. tíz perc.

FÁJDALMAS?

A vizsgálat nem jár fájdalommal.

LELET KIADÁSA MIKOR TÖRTÉNIK?

A készülék leadása után 2-3 nappal.

ELŐJEGYZÉS IDŐ?

  • Egészségbiztosítás terhére, beutalóval 1-2 hét
  • Magánrendelés 1-2 nap
*****

Adott egy budai kórház, amúgy a legnagyobbak közül való... kardiológiai osztály rendelkezik 2, azaz kettő darab készülékkel... amelyek amúgy egy volt beteg adományai... ehhez akkor most nem is fűznék hozzá további gondolatokat, amúgy sem lennének képernyő-tűrőek. Éljenek a stadionok! :(

2015. jún. 1.

Győzelem...

Életünk fenntartója a vérkeringés, melynek alapfeltétele a pumpa, azaz a szív ritmusos, átlagosan percenként 72 alkalommal történő összehúzódása. A szívizom szabályozott összehúzódása pitvarban elhelyezkedő ritmus szabályozó sejtekből kiinduló és bonyolult vezetőrendszeren tovaterjedő elektromos ingerület hatására következik be, hatásos szívizom összehúzódás jön létre, ami a vért az ütőeres rendszerbe, létfontosságú szerveink felé továbbítja.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/elsosegely/6757/defibrillator
Életünk fenntartója a vérkeringés, melynek alapfeltétele a pumpa, azaz a szív ritmusos, átlagosan percenként 72 alkalommal történő összehúzódása. A szívizom szabályozott összehúzódása a pitvarban elhelyezkedő ritmus szabályozó sejtekből kiinduló és bonyolult vezető rendszeren tovaterjedő elektromos ingerület  hatására következik be, hatásos szívizom összehúzódás jön létre, ami a vért az ütőeres rendszerbe, létfontosságú szerveink felé továbbítja.

A hirtelen halálesetek több mint 80 %-ában a szív elektromos tevékenysége rendezetlenné válik, ennek következtében az izomsejtek összehúzódása sem programozottan történik, megszűnik a pumpa funkció, kamraremegés, azaz kamrafibrilláció alakul ki.

Majd 200 év kellett a rejtély megfejtéséhez, és a kamrafibrilláció hatásos kezelési módjának a kifejlesztéséhez. 1775-ben Peter Abilgaart, dán állatorvos észlelte, hogy az áramütés miatt elhalt csirkéknél a mellkasra leadott újabb elektromos kisülés hatására újra indul a szív, az állatok életre kelnek. Csak 1899-ben ismertették tudósok a kamrafibrilláció megszüntetésének, a defibrillálásnak az elméletét, s az emberen végzett első sikeres váltóárammal végzett defibrillálásra 1947-ig kellett várni.
Magyarországon Széll Kálmán és Szabó Judit alkalmazta sikeresen az eljárást a szombathelyi kórházban. Ezt követően továbbfejlesztve az eszközöket, készültek el a mai defibrillátorok első darabjai, amelyek már egyenáramot használnak az életmentő áramütéshez.

A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 %-ában ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a háttérben. Ennek egyetlen hatásos kezelése a defibrillálás, mely során elektromos ütéssel (sokkolás) kioltják a szívizom kaotikus elektromos aktivitását, és az így létrehozott elektromos "csend" esélyt ad a szív saját, normális ingerképzésének beindulásához.

Ez a valóságban elég ijesztő látvány, nyilván mindannyian láttunk már ilyet kórházi sorozatokban. Jelen esetben altatásban végezték, és sikeres volt a beavatkozás. :)

A defibrillátor a kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelési eszköze.
A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 %-ban ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a hátterében.
A kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelése a defibrillálás, mely során elektromos ütéssel (sokkolás) kioltják a szívizom kaotikus elektromos aktivitását, és az így létrehozott elektromos “csend” esélyt ad a szív saját, normális ingerképzésének beindulásához. - See more at: http://www.orvostechnologia.hu/c/197?gclid=CjwKEAjwhbCrBRCO7-e7vuXqiT4SJAB2B5u7gU-kfX9neng8CQHKj2X1Vf8zZNt0n8_cJSJk2tTQthoCqS_w_wcB#sthash.3e9ZbcqC.dpuf

Defibrillátor

Defibrillátor
A defibrillátor a kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelési eszköze.
A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 %-ban ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a hátterében.
A kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelése a defibrillálás, mely során elektromos ütéssel (sokkolás) kioltják a szívizom kaotikus elektromos aktivitását, és az így létrehozott elektromos “csend” esélyt ad a szív saját, normális ingerképzésének beindulásához.
- See more at: http://www.orvostechnologia.hu/c/197?gclid=CjwKEAjwhbCrBRCO7-e7vuXqiT4SJAB2B5u7gU-kfX9neng8CQHKj2X1Vf8zZNt0n8_cJSJk2tTQthoCqS_w_wcB#sthash.3e9ZbcqC.dpuf

Defibrillátor

Defibrillátor
A defibrillátor a kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelési eszköze.
A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 %-ban ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a hátterében.
A kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelése a defibrillálás, mely során elektromos ütéssel (sokkolás) kioltják a szívizom kaotikus elektromos aktivitását, és az így létrehozott elektromos “csend” esélyt ad a szív saját, normális ingerképzésének beindulásához.
- See more at: http://www.orvostechnologia.hu/c/197?gclid=CjwKEAjwhbCrBRCO7-e7vuXqiT4SJAB2B5u7gU-kfX9neng8CQHKj2X1Vf8zZNt0n8_cJSJk2tTQthoCqS_w_wcB#sthash.3e9ZbcqC.dpuf

Defibrillátor

Defibrillátor
A defibrillátor a kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelési eszköze.
A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 %-ban ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a hátterében.
A kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelése a defibrillálás, mely során elektromos ütéssel (sokkolás) kioltják a szívizom kaotikus elektromos aktivitását, és az így létrehozott elektromos “csend” esélyt ad a szív saját, normális ingerképzésének beindulásához.
- See more at: http://www.orvostechnologia.hu/c/197?gclid=CjwKEAjwhbCrBRCO7-e7vuXqiT4SJAB2B5u7gU-kfX9neng8CQHKj2X1Vf8zZNt0n8_cJSJk2tTQthoCqS_w_wcB#sthash.3e9ZbcqC.dpuf

Defibrillátor

Defibrillátor
A defibrillátor a kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelési eszköze.
A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Kórházon kívül az esetek 65-85 %-ban ritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a hátterében.
A kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelése a defibrillálás, mely során elektromos ütéssel (sokkolás) kioltják a szívizom kaotikus elektromos aktivitását, és az így létrehozott elektromos “csend” esélyt ad a szív saját, normális ingerképzésének beindulásához.
- See more at: http://www.orvostechnologia.hu/c/197?gclid=CjwKEAjwhbCrBRCO7-e7vuXqiT4SJAB2B5u7gU-kfX9neng8CQHKj2X1Vf8zZNt0n8_cJSJk2tTQthoCqS_w_wcB#sthash.3e9ZbcqC.dpuf