Vagyok

 Nem dolgozom, hiszen nyugdíjas vagyok, de azért nem is tétlenkedem. Lényegében ugyanazt csinálom, mint vagy negyven éve 😉Annak idején ugyanis előhozakodtam akkori munkaadómnál, az Ibusz utazási irodánál, hogy a gyes-ről visszatérve én szeretnék 4, de legalább 6 órás munkaviszonyban dolgozni. Józan paraszti ésszel tekintve az ötletre, nem volt ez ördögtől való, hiszen a referatúrán ketten végezhettünk volna egy teljes munkát (más cégeknél volt is ilyen gyakorlat), de hát nem volt erre fogadóképes az akkori vezetés, úgyhogy rövid úton határozott nem-et mondtak. Akkor az én férjem azt mondta, hogy a gyerekeinknek most van rám a legnagyobb szükségük, maradjak otthon. Szerencsére úgy állt a dolog, hogy ez nem jelentett nagyobb érvágást a családi kasszán, tehát belementem az "ideiglenes" megoldásba. Ami aztán kitartott egészen addig, amíg el nem értem az öregségi nyugdíjkorhatárt. Közben persze jöttek nehezebb időszakok, amikor már bántam, hogy idejekorán nem tértem vissza a munka világába, de akkor már - ahogy pestiesen mondták - az a hajó már elment. Már jóval idősebb voltam, kiesve a gyakorlatból, nem szerezve újabb képesítéseket és a sok fiatal végzős sorban állt a lehetőségért. Ami annak idején irigylésre méltó lehetőség volt, az idővel csapdává vált. A saját üzlet is csak ideig óráig tudta vállalni a foglalkoztatásom közterheit, aztán már csak a nyugdíjbiztosítóval kötött megállapodás élt, végül már az sem. Így is összekotortam bő 34 évnyi munkaviszonyt, sajnos éppen tíz évvel ezelőttig számolhatták az aktuális átlagbérekkel, úgyhogy momentán nem szakadna bele a postás a nyugdíjam kihordásába, ha nem számlára érkezne. De persze én ezek alatt az évek alatt nem otthon makraméztam az ujjacskáimmal, hanem napi rendszerességgel intéztem az akkor még tágabb család ügyeit és segítettem a férjemet láthatatlanul az üzleti galérián, eleinte mint segítő családtag, később mint optikai csalódás. Mert szerintem senki nem tilthatja meg, hogy jó úttörő módjára, ott segítsek, ahol tudok, de lehet, hogy az időnként felbukkanó nav-ellenőröknek erről más lett volna a véleményük. Könyveltem, katalogizáltam, adminisztráltam, válogattam szét az ocsút a búzától, hogy ezzel a költői képpel éljek. És ezt teszem a mai napig is. Próbálom az évtizedek alatt összegyűlt sallangot rendezni, ha egyszer - vállalkozó szellemű utódok hiányában - fel kell számoljuk az üzletet, akkor az illetőt ne vigye el a szívroham, amikor megpróbálja felmérni a helyzetet. Azt kell mondjam, ahhoz képest, hogy ez nem kifejezetten egy értékteremtő munka (de, azért sokszor találok évtizedekkel ezelőtti anyagokban apróbb kincseket), azért akár teljes munkaidőben is kitöltené a napjaimat. Persze, nem töltöm itt az egész napot, hiszen odahaza vár anyu és a kutya, akik mindketten megkövetelik a nekik kijáró figyelmet és gondoskodást. Nem unatkozom, de őszintén szólva szeretek ide bejárni, kicsit kiszakadni a háziasszonyi mindennapokból. Megdolgoztatja a szürkeállományt, tanít a mai napig és sokszor éppen a monoton munkafolyamat az, ami segít lecsillapodni, ha otthon éppen beáll a feszkó.

Világéletemben azt hallottam szemtől szembe és sokszor a hátam mögött is, hogy jó nekem, mert nem dolgozom. Üzenem, de ... lehet, hogy nem egy irodában gépeltem egy főnöknek, de tettem a dolgom, amiről úgy gondoltam, hogy megkönnyíti a férjemnek, hogy a családért dolgozhasson, néha még viccesen a kuncsaftok engem neveztek "főnökasszonynak", aki mindenről tudott, amiről odalent az igazi főnök esetleg nem. Nem lettünk menő vállalkozók, nem egy elegáns üres íróasztal mellett reszelgetem a körmeimet, de egyre többször gondolok rá, hogy több hasznot hajtottam így életemben, mint az, aki mindig másokért dolgozott. Hogy miért írtam ezt le? Mert a saját anyám fintorogva cicceg, amikor megkérdezi, hogy hova megyek mindennap és azt felelem: dolgozni. Itt az ideje, hogy legalább én elismerjem a munkámat, hogy sosem vettem félvállról, annak ellenére, hogy ellenszolgáltatást csak most kapok egy igencsak soványka nyugdíj formájában. Béke velem, pedig van egy Kiváló dolgozó érmem még az igazi dolgozós korszakomból. És eskü, nem az Ecserin szereztem.