Igenis, én is tisztában vagyok vele, hogy jó nekünk ezzel a balatoni nyaralóval. Az érdem nem a mienk, hiszen megboldogult apósom vágott bele anno az építkezésbe. Én a magam részéről néha szemrehányok, mert hát csak egy kicsit kellett volna egyéb kedvteléseinek gátat szabni és akkor csak egy ikrünk lenne, nem kettő. Ez azért fontos, mert a közvetlen szomszéd itt él ugyan télen-nyáron, de nagyívben tesz a nyaralóval - illetve neki lakással - és kerttel, utcaszakasszal kapcsolatos teendőkre. Egész évben használja például a kaput, de minden tavasszal mi szembesülünk vele, hogy már megint eltörték a zárat vagy csak lejjebb szállt a nehéz szerkezet és persze megoldjuk a dolgot. Vagy panaszkodik, hogy dugulás van valahol a csatornában, nyilván nem tegnap óta, de megvárt vele, hátha majd mi megoldjuk. Mintha nem lenne elég az az oroszrulett, ami a mi részünkkel vár ránk. Tavaly például a lakókocsi félig betört ajtaja fogadott, amiről nem a mókusok tehettek, de hát most hívjak rendőrt a szomszédra és gyanús "barátaira"? A harmadik szomszéd pedig csak névleg az, ha még az egyáltalán. Évek óta le se jön, hogy itt a közös kerttel is dolog lenne, az pont nem érdekli, mi dolgozhatunk mindenki helyett. Vagy három éve meghirdette eladásra, de nem lehet tudni, hogy a dolog mára hol tart, mert nem igazán tartja ránk tartozónak. Elég érdekes hozzáállás. Tavaly mi jöttünk rá, hogy valakik feltörték a lakását és beköltöztek. Szóltam, lejött, zárat cserélt, elment, mert a macerát a rendőrséggel ő se vállalta. Aztán itt járt egy közös ismerős, közölte, hogy valószínűleg ő lesz az új tulajdonos, azóta se láttuk, dolgozni ő se jön le, de az sem biztos, hogy a talán azóta valósággá vált.
Szóval, jó nekünk ezzel a nyaralóval. Szerencsére Jamie annyira területvédő, hogy miatta muszáj volt egy kis kerítéssel elhatárolni magunkat, így óhatatlanul is teremtettünk magunknak egy kis magánszférát. Nem örülök ennek, de tagadhatatlanul hasznunkra válik.
Jó nekünk ezzel a nyaralóval, mert anyut legalább itt kiültethetem a napra (már ha süt), mert otthon a kis erkélyre nem hajlandó kiülni és mivel amúgy sem jár ki a levegőre, kis penészvirág lesz belőle lassan.
Hogy tényleg jó nekünk ezzel a nyaralóval, az számunkra Jamie szabadságát jelenti, aki egész nap kint kommandózik, leginkább a nyomunkban és ha sétálni visszük, akkor is változatosabb sétákat teszünk mint otthon. Ha hosszabb időre is kimozdulhatnánk, ami most anyu miatt lehetetlen, akkor a közeli vasútállomásról csoda helyekre kirándulhatnánk. De nekünk az is nagy élmény, hogy bár otthon is Budán lakunk, itt a madarak éneke kísér egész nap és még nyáron is tényleg csak aludni keveredünk be a házba, minden másra ott a sok árnyékos kis kiülő, amiket évek alatt kialakítottunk. Az életünk nagy részét itt töltöttük, a gyerekek a szünidőket, sokszor a nagyszülőkkel is, most már az unokák is belakták és szerették, néha úgy gondolom, a kör itt lassan bezárul.
Egyre korábban jövünk le, egyre később zárjuk be a házat. Régen a hajam felállt, ha a nagy közös hétvégékre gondoltam, ma egyre jobban szeretek itt lenni. Szeretem, ha a barátaink is itt vannak. A múlt héten kinyitottunk, az idén - úgy fest - nagyobb problémák nélkül sikerült. A csodás, meleg tavaszi napokat élveztük, aztán most didergünk kicsit odakint, ahogy elbújik a nap. Esténként ülünk a tűztál mellett, egyre közelebb húzódunk, mert nemcsak a látvány melenget, de a lángok is. A lakásban csendesen zümmög a légkondi, anyu alatta ül nagykabátban, pedig az itteni 22 fok kifejezetten trópusi az otthonihoz képest, hiszen itt sokkal alacsonyabb a mennyezet. Nem akar olvasni, nem érdekli semmi, nem hallja a madarakat, várja, hogy mikor indulunk haza, ahol aztán nem akar olvasni, nem érdekli semmi. Mint mondtam, jó nekünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése