Azt álmodtam, hogy 20 éves vagyok. De nem 1980-ban, hanem napjainkban. És belevaló 20 éves voltam. Szinte mindent másként csináltam, mint annak idején. De ... nem jöttem össze életem párjával, hanem a vizsgáimra készültem. Rengeteget tanultam, néha lazultam egy-egy buliban, de nem pasiztam be az egyetemen, mert házi vadászaton nem vettem részt, így viszont magányosan diplomáztam, eltekintve attól a pár alkalomtól, amiket még önmagam előtt is letagadtam volna legszívesebben. Végül ugyanott kötöttem ki, ahol diploma nélkül, az ország akkoriban legnagyobb utazási irodájánál, még a munkám is ugyanaz volt, csak sokkal nagyobb önbizalommal csináltam. Talán pont ez látszott meg rajtam és az egyik hivatalos utazásom alkalmával elfogadtam a Fekete erdei szálloda tulajdonosának a meghívását egy kávéra. Végül ugyanott kötöttem ki, ahol itthon. Családanya és háztartásbeli lettem. Úgy látszik, ezt valahol mélyen kódolták belém, hogy a gyerekek az elsők, minden más utána következik. Végül a gyerekeim 18 évesen már önállóan éltek, mi meg Thomasszal a világot jártuk, a srácainkat jószerivel karácsonykor láttuk, amikor a karácsonyi pulykát puszítottuk lelkesen (nyilván sok amerikai filmet láttam a témában). Aztán felébredtem. A gyerekeim a nagyvilágban, a pulyka már újévig kitartana, úgyhogy lekerült a menüről. Még nem álmodtam meg, hogy sirassam-e a valóságot vagy se.
"Az emberek azt hiszik, hogy az álmok csak azért nem valóságosak, mert nem anyagból vagy részecskékből állnak. Az álmok valóságosak. De nézőpontokból, képekből, emlékekből, szójátékokból és elveszett reményekből állnak." - Neil Gaiman
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése