Pillanatnyi elmeállapot...

Rokon kislánytól kaptunk meghívót az augusztusi esküvőjére. Nézem a lapot és azon jár az agyam, de hiszen, nem is Péter, hanem Tibor... de végül rájöttem, hogy az ifjú párról van szó :)
A védelmemben el kell mondjam, ma családi ebéd volt. Kicsit agymosott lettem a végére :)

Röhögök

Klimt Judith-ja hogy kukkol az "o"-ban :D

Csendes 7köznapok...

Már megint nincsenek posztok, nem mintha ez sokakat a romlásba döntene, de néha csak nézem magam előtt a Bejegyzés oldalt, aztán kilépek, mert mit is írhatnék. Élünk. Ez máris több, mint amit az elmúlt időben félve, a tudatalattink mélyén reméltünk. Nekem is volt néhány izgalmas hetem, Tiboromnak is. Most a kutyával "játsszuk" el ugyanezt. De mind itt vagyunk, a franc se fog félni! Minek? Attól nem lesz jobb. Ó, ezt nagyon klassz így eldönteni, de persze néha zihálva ébred az ember lánya éjszaka és végeérhetetlen agyalásba fog a sötét plafont bámulva, belemarkolva a vigasztalásra mindig kész ebzet selymes szőrébe. Néha nem hiszem el, hogy a naptár szerint elmúltam 57 éves. Ez ugyanúgy lehet egy új életszakasz kezdete, mint a nagybetűs Végé. Ja, mert optimistaakivagyok :D Az anyám ilyen korában már az unokáit pesztrálta, az iskola után nála ebédeltek, mert utálták a menzai kosztot. Én, ha a srácok most hirtelen belehúznak, már lehet, hogy az újszülöttjüket sem tudom megemelni egy jó hexensussz vagy vastüdő esélye nélkül. Azért Jacken gyakorlok, az ő tizenegy kilója pontosan elég hozzá, hogy ötven méteren kiszorítsa belőlem a szuszt. Ez az egy dolog aggaszt. Mert bármennyire nem érzem a koromat, a testem azért időnként figyelmeztet. Amúgy meg nem gondolok a jövővel... a minap egy barátnős beszélgetésben ötünk közül hárman már a közelgő nyugdíjnak örültek. Nekem nem lesz. Vagy ha igen, az pont az éhenhaláshoz lesz elég. Ja, aki nem dolgozott, ne is egyék - tartja a bölcs magyar közmondás, de ez esetemben azért nem egészen így történt. Az öngondoskodás meg nem erős oldalunk a párommal. Mindketten élünk bele a világba, amolyan eddig is volt valahogy, majd lesz ezután is - reméljük. Felelőtlen kölkök maradtunk, nem is tudom, hogy tudtunk két érett férfiembert rászabadítani a világra. Érett? Na, ez azért ... de azért többnyire igaz. A kicsi hamarosan nősül, kemény döntések sorát meghozva. Nem kevés agyalni valót adott ő is, de alapvetően örülök a boldogságának, így aztán kevésbé fáj a fizikai távolság, amiben élünk már egy jó ideje. A nagyobbik is örök fiatal, ha nem vigyáz, belőle is egy túlkoros "Tibi bácsi" lesz, pontosabban "Gyuri bácsi", aki előtt összekacsintva csápolnak a kölykök. De ez az ő élete, neki kell tudnia, mikor jön el a  váltás ideje és iránya. Csak éppen nehéz ezt a pálya széléről nézni. Az ilyen érzésektől meg baromi megértővé váltam az utóbbi időben. Kezdem kapisgálni, mit éltek meg a szüleim, amikor felnőttem, mit érzett anyósom, amikor lenyúltam a fiát.
Szombat reggel van, túl vagyunk egy korai sétán lent a szeles Balaton-parton, ahol drága párom a szél miatt elég sietősre vette a mai csellengést. Pedig ... Na, mindegy. A kutyák - mint nagy családegyesítők - nem hagyták, hogy akár tőlük lemaradva bámuljam a tajtékos vizet és jártassam az agysejtjeim, így aztán Ti - errejárók - szívtátok meg, mert olvashatjátok az agymenésemet. De néha jó ez is ... leírni a kissé csapongó gondolatokat, amelyek persze csak vázlatos lenyomatai az állandó agyalásnak. Ebből azért néha jó lenne kitörni, és a teljes csendet élvezni az állandó zsinatolás helyett. Bár, egyesek szerint ez az elhülyülés első lépcsője, azt meg annyira mégse vágynám. Na, ha már így szóba került... Drága édesapám az időskori demencia foglyaként, anyu a néhány éve megoperált vastagbél daganatával, szintén adnak gondolkodni valót. Vajon mit hoztam otthonról a betűk szeretetén, a hűségen és más ilyen útravalók mellett? Néha ettől félek. Hogy gonddá válok éppen azok szemében, akik a legjobban szeretnek; hogy fájdalmat okozok nekik, akik majd látják, ahogyan lépésről lépésre elvesztem önmagam. Ha ritkán, de imádkozom, akkor általában ezért szoktam, hogy ettől megmeneküljek. Hogy őket megóvjam ettől. Ma úgy látszik, állandóan közmondásokban gondolkodom, de egy baromság, hogy teher alatt nő a pálma. Az én családomnak ne legyek teher! Ne ettől legyenek erősebbek!
Na, azt hiszem, most egy kicsit abba is hagyom, mert túlságosan elmentem  érzelgősbe, legalábbis a szemem sarkában gyűlő könnycseppek erre engednek következtetni. Nem akarom sajnálni vagy sajnáltatni magam, amikor azért itt még nem tartunk.
Különben is, itt szuszognak a szőrös terapeuták. Hihetetlen erőt adnak azzal, hogy róluk felelősséggel gondoskodni kell. És hogy egy kicsit lazábbnak tűnjek ... a Bookline is írt, hogy előjegyzésből megrendeléssé lehet változtatni az Outlander 4. részét. Megtettem. Most pedig gőzerővel befejezem a harmadik részt, mert tudom, ha a kezemben lesz az új kötet, az önuralmamnak búcsút inthetek, és jó, ha nem hátulról kezdem olvasni, mint anno a sportrovatot az Esti Hírlapban :)
Szép napot mindenkinek!

Anyák napja

Ladányi Zoltán - Anyu

Tudok egy varázsszót, ha én azt kimondom,

                                      egyszerre elmúlik minden bajom, gondom.                                      

Ha kávé keserű, ha mártás savanyú,

csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull kávéba, mártásba,

csak egy szóba került, csak egy kiáltásba.

Keserűből édes, rosszból csuda jó lesz,

sírásból mosolygás, olyan csuda-szó ez.

Anyu, anyu! Anyu! - hangzik este-reggel,

jaj de sok baj is van ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!" most is kiabálom,

most semmi baj nincsen, mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak, Anyu, fényes csillag,

látni, ahogy jössz, jössz, mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged, angyal szelídséged,

odabújni hozzád, megölelni téged.

Mai morgós...

Busz. Beáll a megállóba, a fent lévők már egymás lábát taposva igyekeznek az ajtó felé. A legfürgébb az ajtó mellett ülő idős hölgy, aki az ún. banyatankkal várja, hogy "szezám tárulj". Odakint természetesen összesűrűsödik a nép az ajtó előtt, nehogy legyen hova kilépni. Mert nekik sürgős. A legsürgősebb alighanem egy tíz év körüli fiúcskának, aki a maminak odakiabál, ahogy az nehézkesen próbál lelépni és egyúttal leemelni a guruló bevásárlótáskát. Többen segítenének, de majd ő. A szél elfújná, ha nem kapaszkodna. Szóval, öcsink odakiabál: Menjél már! Anyuka összeborzolja a türelmetlen buksit: Bencuska! Ne legyél türelmetlen, a néni már öreg. Az öreg néni már most, és sejtem, majd a legmelegebb nyárban is a déli órákat találja alkalmasnak, hogy vásárolni menjen, jól megpakolja a batyut, aztán belehaljon a vonszolásába. Nem! Ne higgyétek, hogy nincs bennem tisztelet az idősek iránt. De a józan eszüket azért megőrizhetnék, hogy ne csúcsforgalomban, vagy majd a csúcsmelegben szédelegjenek az utcán. És tudják elfogadni a segítő kezet!
A gyerekről meg hirtelen csak annyi jutott eszembe: Majd te is olyan leszel, mint akik egy tollvonással döntöttek arról, hogy 75 év felett már ne járjon a korszerű gyógykezelés a rákos betegeknek. Hiszen csak pénzkidobás. Persze, ezt így nem mondja ki az illetékes, de mégis mi mást üzenhet ez azoknak, akik rászorulnának, akik még szeretnének néhány évet a családjuk körében, vagy egyszerűen csak emberhez méltó módon akarják itt hagyni az árnyékvilágot?
Nem érzem magam (még) teljesen antiszocnak, de igazság szerint ha választanom kellene, hogy egy óra az embertársaink között vagy inkább itthon a két kutyával, habozás nélkül az utóbbit választanám. Bennük legalább vannak érzelmek.

Jó szomszédság, török átok ...

Társasház meg maga a tatárjárás.
Alattunk lakóról eddig is tudtam, hogy a négy kereke csak a járgányának van meg, neki egy tuti elgurult. Ma jövök haza... 15 millás autókája az utcán parkol (járdán, és ilyen ügyekben a sokkal olcsóbb kis autók tulajdonosait a közterület éber őre rendszeresen megszívatja, hiába vesz parkolójegyet)... de ami kiverte a biztosítékot: az ablakában ott virít a mozgássérült matrica. Hiszen ő csak agyilag, arra meg még nem adnak. Zárójelben jegyzem meg, a helyi lakosoknak 2, azaz kettőezer forint egy ÉVRE a parkolás az utcán.

A másik kedves szomszéd 80-90 között, nem tudom pontosan, mert az a "balta se fogja" típus. A hülyeség meg nem korfüggő. Lent vagyok a kutyákkal a közös kertnek a saját ablakunk alatti részén. Lehunyom a szemem, de mint tudjuk, egy tacskónak ennyi pontosan elég is, hogy kereket oldjon. Mennék fel a lakásba, szólongatom, semmi. Na, látom, hogy a kert másik oldalán poroszkál az orgonabokrok alatt. Hívom, nem jön. Mérgesen érte indulok, amikor látom, hogy játékosan elugrál oldalra, de nem miattam. A ház sarka mögül előbukkan a néni, két kezében egy ágvágó meg egy fűrész. Azokkal hadonászva próbálja elhajtani a mindenkivel (még az érdemtelenekkel is) barátkozni akaró Jacket.

Jó helyen lakunk, szép helyen, de ma megint eszembe jutott, miért utálok itt lakni 30 éve.

Hasonlóságok

A héten szomorúan konstatáltam, hogy drága szüleim felett eljárt az idő, és jócskán el is bánt velük. Főleg az édesapámmal, de hát ahogy az lenni szokott, 58 év házasság után a feleség már olyan szimbiózisban él a férjével, hogy akaratlanul is ugyanazokat a tüneteket fogja produkálni. Feledékenyek mindketten, mi pedig tegnap este éppen arról beszélgettünk a párommal, hogy mi lesz majd, ha mi is ... Na, kérem... nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik :D
Elindultam a sarki üzletbe szódáért, a csereüvegek nélkül. Hazatérve szembesültem vele, hogy kulcsom sincs, apa pedig a kocsi suvickolja a kertben. Büszke, hogy nála van a kulcs, beenged. Utána visszateszi a kocsi csomagtartójába, én pedig baktatok fel az emeletre a szódával. Ahol is szembesülök vele újfent, hogy nincs kulcsom. Vissza a kertbe, apa nem érti, miért jelenek meg már megint, mint a medjugorjei Mária-jelenés. Aztán kapcsol, a kulcs! Röhögünk. A jövő elkezdődött.

Röhögős update: ma korán reggel vitték el a lomtalanításkor kitett dolgokat. Az előbb levittem a lakásból valamit a sufniba. Benyitok. Ott a meghalt porszívó és a gyerek által ideteleportált törött mosdó. Még jó, hogy majd egy éve készülünk a Nagy Napra, hogy kidobhassuk végre. Most még egy évig őrizgethetjük, vagy ha szerencsénk van és a Balcsin később lesz lomolás, akkor utaztatjuk majd oda.  :D