2012. dec. 31.
2012. dec. 30.
2012
Ez az év pontosan olyan volt, amit jobb lett volna átugrani, mint megélni. Nem tudom, hogy az újévi babonákból melyiket sértettem meg, de az biztos, hogy a büntetés jött csőstül. Ha egyetlen jó nem történt volna év közben, akkor azért erősen reklamálnék a felelősnél. De így befogom, valószínűleg odafönt a könyvelés most került null-szaldóba... rendes könyvelők, kéretik nem hangosan röhögni a laikus megfogalmazáson!
Szóval, a párom kezdte februárban egy elég alapos és ronda bokatöréssel, szalagszakadással, műtéttel, kórházzal és hosszú sántikálással. A fémek még mindig benne vannak és a járása sem tökéletes, de talán lassan megérti, hogy így 50 felett nem feltétlenül a teremfoci a megfelelő sport a számára.
Egy héttel a balesete után én is begipszeltettem a jobb kezemet. Szerencsére csak egy kis ízület-zúzódás, ami ugyan a mai napig fájdolgál, de ilyen semmiséggel elvből nem foglalkozunk.
Aztán nagyfiú bejelentette, hogy a menyem elköltözött, mára a dolog a válási hercehurca megindításáig fajult. Anyaként rettentő érzés volt megélni, amiért az én okos, szép nagyfiam nem boldog, és leginkább azt a borzasztó tehetetlenséget, amiért most nem tudom a bajt elhárítani a feje felől.
Üzletileg ritka rossz évet zártunk, szép lassan feléljük a minimális kis tartalékainkat, bár valószínűleg fogjam be, mert a külső tényezők együttes támadása ellenére sem kerültünk még a tönk szélére, de úgy érzem, ezért kizárólag csak a férjemnek lehetek elég hálás. Féltem őt a mindennapok izgalmaitól, a bizonytalanság okozta stressztől, nem ezt érdemelné, mert ritka jó ember.
Értek minket kellemetlenségek, amik komoly anyagi kiadást jelentettek meghalt háztartási gépek, leamortizált autó és kisebb büntetések, valamint agyatlan hivatali ügyek képében; mert erre is igaz a mondás: Ha egy üzlet beindul... na, akkor csőstül jön a "jó".
Aztán a nyár végén ránk köszöntött az idei egyetlen igazán jó, ami egyben azért rossz is. Kiskölök kitartása meghozta megérdemelt gyümölcsét és egy igazán remek bizonyítási lehetőséghez jutott. Kár, hogy nem itthon, hanem Londonban. Mert ugye minden jóban van egy kis rossz is, így aztán most be kellett érnem ezzel a tíz villámgyorsan elrohanó nappal, amit az ünnepek alatt velünk töltött. Ma ment el, és most ez nem jó ...
De... mivel illik a jó oldalról is tudomást venni. Viszonylag egészségesen kipipáltuk ezt az évet. A szüleink is velünk vannak még mindig viszonylagosan jó egészségnek örvendve. A távolabbi családtagjaink és a barátaink többsége sem zárt rosszabb évet, mint mi. Colin kutyánk sok örömet hoz az életünkbe nap mint nap. Májusban izgalmas betűvetésbe kezdtem, és ezzel állítólag sokaknak szereztem szép pillanatokat - ezek pedig igenis melengették a szívemet. És volt olyan ismeretlen ismerős is, akinek igazán szép éve volt, még ha érzelmileg őt sem kímélte az élet. De szerintem így a végén ő is nagyot szusszan és pozitív jelet tesz az évszám mellé.
Na, szóval ez volt 2012. A végére teljesen belezavarodtam a megítélésébe, mert ugye nézhetem a bokasérülést és egyéb megpróbáltatásokat úgy is, hogy örüljünk, hogy csak ennyi volt. Lehetett volna rosszabb is. Mindenesetre azért bízom benne, hogy 2013 kegyesebb lesz hozzánk és sikerül fogást találni a gödör oldalán, mert már nagyon kikívánkozunk belőle.
Kívánom, hogy ez mindannyiunknak sikerüljön! B.U.É.K!
Szóval, a párom kezdte februárban egy elég alapos és ronda bokatöréssel, szalagszakadással, műtéttel, kórházzal és hosszú sántikálással. A fémek még mindig benne vannak és a járása sem tökéletes, de talán lassan megérti, hogy így 50 felett nem feltétlenül a teremfoci a megfelelő sport a számára.
Egy héttel a balesete után én is begipszeltettem a jobb kezemet. Szerencsére csak egy kis ízület-zúzódás, ami ugyan a mai napig fájdolgál, de ilyen semmiséggel elvből nem foglalkozunk.
Aztán nagyfiú bejelentette, hogy a menyem elköltözött, mára a dolog a válási hercehurca megindításáig fajult. Anyaként rettentő érzés volt megélni, amiért az én okos, szép nagyfiam nem boldog, és leginkább azt a borzasztó tehetetlenséget, amiért most nem tudom a bajt elhárítani a feje felől.
Üzletileg ritka rossz évet zártunk, szép lassan feléljük a minimális kis tartalékainkat, bár valószínűleg fogjam be, mert a külső tényezők együttes támadása ellenére sem kerültünk még a tönk szélére, de úgy érzem, ezért kizárólag csak a férjemnek lehetek elég hálás. Féltem őt a mindennapok izgalmaitól, a bizonytalanság okozta stressztől, nem ezt érdemelné, mert ritka jó ember.
Értek minket kellemetlenségek, amik komoly anyagi kiadást jelentettek meghalt háztartási gépek, leamortizált autó és kisebb büntetések, valamint agyatlan hivatali ügyek képében; mert erre is igaz a mondás: Ha egy üzlet beindul... na, akkor csőstül jön a "jó".
Aztán a nyár végén ránk köszöntött az idei egyetlen igazán jó, ami egyben azért rossz is. Kiskölök kitartása meghozta megérdemelt gyümölcsét és egy igazán remek bizonyítási lehetőséghez jutott. Kár, hogy nem itthon, hanem Londonban. Mert ugye minden jóban van egy kis rossz is, így aztán most be kellett érnem ezzel a tíz villámgyorsan elrohanó nappal, amit az ünnepek alatt velünk töltött. Ma ment el, és most ez nem jó ...
De... mivel illik a jó oldalról is tudomást venni. Viszonylag egészségesen kipipáltuk ezt az évet. A szüleink is velünk vannak még mindig viszonylagosan jó egészségnek örvendve. A távolabbi családtagjaink és a barátaink többsége sem zárt rosszabb évet, mint mi. Colin kutyánk sok örömet hoz az életünkbe nap mint nap. Májusban izgalmas betűvetésbe kezdtem, és ezzel állítólag sokaknak szereztem szép pillanatokat - ezek pedig igenis melengették a szívemet. És volt olyan ismeretlen ismerős is, akinek igazán szép éve volt, még ha érzelmileg őt sem kímélte az élet. De szerintem így a végén ő is nagyot szusszan és pozitív jelet tesz az évszám mellé.
Na, szóval ez volt 2012. A végére teljesen belezavarodtam a megítélésébe, mert ugye nézhetem a bokasérülést és egyéb megpróbáltatásokat úgy is, hogy örüljünk, hogy csak ennyi volt. Lehetett volna rosszabb is. Mindenesetre azért bízom benne, hogy 2013 kegyesebb lesz hozzánk és sikerül fogást találni a gödör oldalán, mert már nagyon kikívánkozunk belőle.
Kívánom, hogy ez mindannyiunknak sikerüljön! B.U.É.K!
2012. dec. 25.
2012. dec. 22.
Mert a karácsony nemcsak az evésről szól...
Tudom, hogy nem az igazi, mert nem veszel fel hozzá szép ruhát meg
kényelmetlen cipőt, ráadásul nem kínlódsz a parkolással, és a szünetben
sem szopogatsz el egy pohár pezsgőt.... azaz, dehogynem, miért ne??? Ezt
mind megteheted akkor is, ha otthon nézed. Oké, a kocsival bohóckodni a
háztömb körül talán túlzás, de a lényeg, itt a Karácsony és itt a
Diótörő.
Youtube-on teljes egészében fent sok más gyönyörűség mellett.
Tv-re kitéve szerintem tökéletesen
élvezhető, és még a családtagok is partnerek lehetnek hozzá.
2012. dec. 20.
Megy itt minden...
Van az a mondás, hogy Megy itt minden, mint az ágyba szarás...
Na, hát kb. tényleg így...
Kiskölyök gépe érkezne 21.05-kor Ferihegyre. Üldögélünk az érkezési csarnokban, előbb 5 perc késést írnak ki, majd újabb tízet, aztán még, végül felkerül a titokzatos felirat Átszállt. Aha, de ez mit jelent? Információ persze nincs, csak a telefon a falon, ahol nyomjad meg az 1-es gombot, aztán nyomd meg a .... és várj a kezelőre. De arra sokan várnak (ezt be is mondja), aztán lazán átvált foglalt jelzésre. Remek. Ryanair iroda rangrejtve bújik meg az másik elnevezés alatt, inkább csak az ingerült várakozók hangereje vezeti nyomra az érdeklődőt. Csendes kérdésemet válasszal honorálják, a gép Bécs felé visszafordult a köd miatt, pontosabb információ miatt hívjuk fel a gyereket, mert ők is csak ennyit tudnak. Aha, a gépen ugye kikapcsolják a telókat. Sebaj, azért egy sms-t elküldünk.
Na, itt több mellékinformációt kell megosszak az olvasóval.
1. Ez az a nap, amikor otthon hagytam a telefonomat, csak a páromé van itt, arról írok, de a gyerek már csak olyan, ő az anyjának ír, történjen bármi. Így aztán csak itthon fedezem fel, hogy kevesebb várakozással is megtudhattuk volna ugyanazt, mint amit végül itthon az internetről.
2. A reptér üzemeltetőinek aztán van bőr... szóval, ott. Simán elkérnek Kettőezer forintot az éjszakában a parkolásért még így is, hogy a gép le se tudott szállni és esetleg jöhetsz újra az utasért.
Na, lényeg a lényeg, hogy valamelyes megnyugodva hazahajtunk a ködben, ami kizárólag a KÖKI Termináltól köd, azon belül a városban még az ötlet sem merül fel benned, hogy a reptéren gubanc lehet. Itthon a neten a követő radar mutatja is, ahogy a gép tesz egy próbát, aztán elegáns lendületet vesz és távozik Budapestről... elvileg Bécs irányába, de aztán Pozsony felett eltűnik a radarról. Azért itt csak elkapja az aggódó szülőt a harci ideg, hogy most mi a búbánat vaaan???
Ryanair honlap zéró információ, Bratislava airport szerint ilyen gép a világon nincsenis, BUD.hu zéró információ... illetve kis idővel később kiírják, leszállt. De hogy hol, azt néma homály fedi. Bécs nem is tud róla, hogy oda ilyen gép menne. Pazar.
Aztán mégiscsak felhívod a magyar repteret, mert ki segítsen, ha nem ők. Aha, este 10 után már nincs személyes kapcsolat, nézd a netet, ahol ugye zéró információ. Zsákutca. És ha valamitől pánikba tud esni az ember az éppen ez, ha nulla információ mellett csak a tehetetlenséget érzi.
Gyerektől sms érkezik. Bratislavából busszal visznek Budapestre. Majd telefonálok, ha többet tudok. Momentán itt tartunk. Pedig annyira imádkoztam, hogy ne essen a hó! Hát, legközelebb körültekintőbben kell fogalmazzak az imámban, az már biztos, mert a hó tényleg nem esett, de volt helyette minden más...
ps. egy órával később jelentkezik, mostanra már a gépről is engedték őket leszállni. Lefotóz egy félig megrágott almát, mondván, legalább vacsorája van, mert a reptéren lehetőség semmi, még angol fontért sem. Ha azonnal indulnának, akkor is legalább két óra az út, de hát az indulás még messze bizonytalan. Már érzem, hogy holnap nem igazán lesz formában a kölyök. Akkor pedig én se :(
ps2. éjjel 1.50 van... a technikának hála chatelek a gyerekkel. Még mindig a pozsonyi reptéren vannak. Ferihegyen mindenki le tudott szállni, csak a Wizzair és a Ryanair nem. A Wizzair két buszt küldött az utasainak Pozsonyba. Üres helyekkel indultak vissza Budapestre már egy órával ezelőtt, de nem engedtek felszállni Ryanair.-es utasokat. Szép. Állítólag értük is megy busz, csak azt nem tudja senki, hogy mikor. Délután ment ki a reptérre, azóta egy almát evett, amit víz helyett vitt magával. Azt írja, feküdjek le, mert reggelnél előbb úgyse keverednek ide, de hát ki tud ilyenkor aludni? Hát izé... apa és Colin...pasik
ps3. 6.05 hazaértünk a kölyökkel. A busz, ami hozta őket a Nagyvárad térnél kirakta azt, aki nem akart kimenni Ferihegyig és nem volt a busz hasában nagy csomagja. De nem ám a kórház előtti parkolónál, hanem valahol a Haller utcában. A többség azt sem tudta, egyáltalán hol a túróban vannak.
Pozsonyban egy órát ültek a gépen, amíg a reptéri buszra vártak, ami végül jött, majd vitte őket cirka 300 métert, de lehet, hogy csak 200-at, mert ahogy elindult, szinte azonnal meg is állt. Átestek egy "komoly" ellenőrzésen, ami azt jelentette, hogy szép sorban az összes útlevelét, úti okmányát leszkennelték. Közben Ryanair itthon begyűjtötte az utasait, akik Londonba indultak volna, kivitte őket Pozsonyba a géphez és azokkal a buszokkal hozták haza azokat, akik egyszer már megcsodálták a budapesti panorámát, hogy aztán megcsodálhassák Pozsonyt is.
Londonban a kölyök a negyed hármas busszal ment ki a reptérre, ott vett még internetet a telójára és dolgozott, gyorsan telt az idő. De amikor Budapestről visszafordultak, akkor úgy tűnt, hogy megállt. Ráadásul a gépen se nagyon informálták őket, már majdnem Pozsonyban voltak, amikor bemondták, hogy bocs, így alakult. A pilóta egyszer megpróbálta a leszállást, aztán amikor úgy érezte, ebben a ködben nem megy, akkor átstartolt és elszállt újra Nyugat felé. Mi meg ülünk itt a Balkánon... mert ez az!
Na, hát kb. tényleg így...
Kiskölyök gépe érkezne 21.05-kor Ferihegyre. Üldögélünk az érkezési csarnokban, előbb 5 perc késést írnak ki, majd újabb tízet, aztán még, végül felkerül a titokzatos felirat Átszállt. Aha, de ez mit jelent? Információ persze nincs, csak a telefon a falon, ahol nyomjad meg az 1-es gombot, aztán nyomd meg a .... és várj a kezelőre. De arra sokan várnak (ezt be is mondja), aztán lazán átvált foglalt jelzésre. Remek. Ryanair iroda rangrejtve bújik meg az másik elnevezés alatt, inkább csak az ingerült várakozók hangereje vezeti nyomra az érdeklődőt. Csendes kérdésemet válasszal honorálják, a gép Bécs felé visszafordult a köd miatt, pontosabb információ miatt hívjuk fel a gyereket, mert ők is csak ennyit tudnak. Aha, a gépen ugye kikapcsolják a telókat. Sebaj, azért egy sms-t elküldünk.
Na, itt több mellékinformációt kell megosszak az olvasóval.
1. Ez az a nap, amikor otthon hagytam a telefonomat, csak a páromé van itt, arról írok, de a gyerek már csak olyan, ő az anyjának ír, történjen bármi. Így aztán csak itthon fedezem fel, hogy kevesebb várakozással is megtudhattuk volna ugyanazt, mint amit végül itthon az internetről.
2. A reptér üzemeltetőinek aztán van bőr... szóval, ott. Simán elkérnek Kettőezer forintot az éjszakában a parkolásért még így is, hogy a gép le se tudott szállni és esetleg jöhetsz újra az utasért.
Na, lényeg a lényeg, hogy valamelyes megnyugodva hazahajtunk a ködben, ami kizárólag a KÖKI Termináltól köd, azon belül a városban még az ötlet sem merül fel benned, hogy a reptéren gubanc lehet. Itthon a neten a követő radar mutatja is, ahogy a gép tesz egy próbát, aztán elegáns lendületet vesz és távozik Budapestről... elvileg Bécs irányába, de aztán Pozsony felett eltűnik a radarról. Azért itt csak elkapja az aggódó szülőt a harci ideg, hogy most mi a búbánat vaaan???
Ryanair honlap zéró információ, Bratislava airport szerint ilyen gép a világon nincsenis, BUD.hu zéró információ... illetve kis idővel később kiírják, leszállt. De hogy hol, azt néma homály fedi. Bécs nem is tud róla, hogy oda ilyen gép menne. Pazar.
Aztán mégiscsak felhívod a magyar repteret, mert ki segítsen, ha nem ők. Aha, este 10 után már nincs személyes kapcsolat, nézd a netet, ahol ugye zéró információ. Zsákutca. És ha valamitől pánikba tud esni az ember az éppen ez, ha nulla információ mellett csak a tehetetlenséget érzi.
Gyerektől sms érkezik. Bratislavából busszal visznek Budapestre. Majd telefonálok, ha többet tudok. Momentán itt tartunk. Pedig annyira imádkoztam, hogy ne essen a hó! Hát, legközelebb körültekintőbben kell fogalmazzak az imámban, az már biztos, mert a hó tényleg nem esett, de volt helyette minden más...
ps. egy órával később jelentkezik, mostanra már a gépről is engedték őket leszállni. Lefotóz egy félig megrágott almát, mondván, legalább vacsorája van, mert a reptéren lehetőség semmi, még angol fontért sem. Ha azonnal indulnának, akkor is legalább két óra az út, de hát az indulás még messze bizonytalan. Már érzem, hogy holnap nem igazán lesz formában a kölyök. Akkor pedig én se :(
ps2. éjjel 1.50 van... a technikának hála chatelek a gyerekkel. Még mindig a pozsonyi reptéren vannak. Ferihegyen mindenki le tudott szállni, csak a Wizzair és a Ryanair nem. A Wizzair két buszt küldött az utasainak Pozsonyba. Üres helyekkel indultak vissza Budapestre már egy órával ezelőtt, de nem engedtek felszállni Ryanair.-es utasokat. Szép. Állítólag értük is megy busz, csak azt nem tudja senki, hogy mikor. Délután ment ki a reptérre, azóta egy almát evett, amit víz helyett vitt magával. Azt írja, feküdjek le, mert reggelnél előbb úgyse keverednek ide, de hát ki tud ilyenkor aludni? Hát izé... apa és Colin...pasik
ps3. 6.05 hazaértünk a kölyökkel. A busz, ami hozta őket a Nagyvárad térnél kirakta azt, aki nem akart kimenni Ferihegyig és nem volt a busz hasában nagy csomagja. De nem ám a kórház előtti parkolónál, hanem valahol a Haller utcában. A többség azt sem tudta, egyáltalán hol a túróban vannak.
Pozsonyban egy órát ültek a gépen, amíg a reptéri buszra vártak, ami végül jött, majd vitte őket cirka 300 métert, de lehet, hogy csak 200-at, mert ahogy elindult, szinte azonnal meg is állt. Átestek egy "komoly" ellenőrzésen, ami azt jelentette, hogy szép sorban az összes útlevelét, úti okmányát leszkennelték. Közben Ryanair itthon begyűjtötte az utasait, akik Londonba indultak volna, kivitte őket Pozsonyba a géphez és azokkal a buszokkal hozták haza azokat, akik egyszer már megcsodálták a budapesti panorámát, hogy aztán megcsodálhassák Pozsonyt is.
Londonban a kölyök a negyed hármas busszal ment ki a reptérre, ott vett még internetet a telójára és dolgozott, gyorsan telt az idő. De amikor Budapestről visszafordultak, akkor úgy tűnt, hogy megállt. Ráadásul a gépen se nagyon informálták őket, már majdnem Pozsonyban voltak, amikor bemondták, hogy bocs, így alakult. A pilóta egyszer megpróbálta a leszállást, aztán amikor úgy érezte, ebben a ködben nem megy, akkor átstartolt és elszállt újra Nyugat felé. Mi meg ülünk itt a Balkánon... mert ez az!
Édesség...
Kaptam ezt a képet egy kedves barátnőmtől és egyszerűen muszáj megosztanom veletek, mert olyan cukiság, ami nem hízlal, max. a lelket, az meg direkte jóóóó... szóval, legyen jó Nektek is!
Jön...
Kiskölyök három és fél hónap távolba szakadás után hazajön karácsonyra. Én, mint nagy magyar anya feltettem a kérdést, hogy mivel várjam. Mármint milyen finomsággal, mert a rózsacsokortól asszem eltekintene.
És erre mit válaszol a gyermek? Gulyásleves. Soha nem volt igazán a kedvence, de nem is ezért ragadtam billentyűt, hanem azért, mert a közelgő karácsony alkalmából mindennel, de tényleg mindennel feltöltöttem a mélyhűtőt, de marhahúst nem vettem, még mutatóba sem. Úgyhogy a mai reggel a parkbéli kutyálkodás után a hentesnél folytatódott.
Colint leültettem, mert - mint már többször elmeséltem ezen a helyen is - ritka jól nevelt eb, nem császkál el, amíg anya elő nem keveredik onnan, ahol aktuálisan eltűnt. De most... a hentes mellett bódé, ahol csak halat árulnak a közelgő ünnepek alkalmából. A bódé mellett akvárium, amiben pontyok sokasága rója az utolsó köreit. Egyikük megunta, szabadulni vágyott és kiugrott. Az árusok meg sikítoztak. Colin meg érdeklődött. Nem, nem kellett végül halat is vennünk, mert azért az emlegetett eb annál sokkal beszaribb, egy fickándozó hallal nem vette volna fel a küzdelmet. Csak odament mozizni, amíg a hölgyek levadászták az ugráló síkos bőrűt. És az előadás még nem ért véget, amikor én kijöttem az üzletből. Kutya hűlt helyét látva nem mondom, hogy nem izzadtam le a Böszörményi út forgalmára gondolva, de a kiszakadó kiáltásra: Colin - máris érkezett az eb izgatott pofával. Én persze leteremtettem, de pár lépéssel odébb a halasok máris mentegetni kezdték. Mert annyira édes volt, idejött, de nem bántotta ám a halat (na ja, ha be volt tőle rezelve), csak drukkolt, hogy ők össze tudják-e szedni etc... Mit tehettem? Hálából itt vettem meg a harcsaszeletet, amit a halászlébe akarok belefőzni.
És erre mit válaszol a gyermek? Gulyásleves. Soha nem volt igazán a kedvence, de nem is ezért ragadtam billentyűt, hanem azért, mert a közelgő karácsony alkalmából mindennel, de tényleg mindennel feltöltöttem a mélyhűtőt, de marhahúst nem vettem, még mutatóba sem. Úgyhogy a mai reggel a parkbéli kutyálkodás után a hentesnél folytatódott.
Colint leültettem, mert - mint már többször elmeséltem ezen a helyen is - ritka jól nevelt eb, nem császkál el, amíg anya elő nem keveredik onnan, ahol aktuálisan eltűnt. De most... a hentes mellett bódé, ahol csak halat árulnak a közelgő ünnepek alkalmából. A bódé mellett akvárium, amiben pontyok sokasága rója az utolsó köreit. Egyikük megunta, szabadulni vágyott és kiugrott. Az árusok meg sikítoztak. Colin meg érdeklődött. Nem, nem kellett végül halat is vennünk, mert azért az emlegetett eb annál sokkal beszaribb, egy fickándozó hallal nem vette volna fel a küzdelmet. Csak odament mozizni, amíg a hölgyek levadászták az ugráló síkos bőrűt. És az előadás még nem ért véget, amikor én kijöttem az üzletből. Kutya hűlt helyét látva nem mondom, hogy nem izzadtam le a Böszörményi út forgalmára gondolva, de a kiszakadó kiáltásra: Colin - máris érkezett az eb izgatott pofával. Én persze leteremtettem, de pár lépéssel odébb a halasok máris mentegetni kezdték. Mert annyira édes volt, idejött, de nem bántotta ám a halat (na ja, ha be volt tőle rezelve), csak drukkolt, hogy ők össze tudják-e szedni etc... Mit tehettem? Hálából itt vettem meg a harcsaszeletet, amit a halászlébe akarok belefőzni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)